Az állati kommunikáció kutatása rendkívül érdekes eredményeket hozott az elmúlt évtizedekben, amelyek rávilágítottak, hogy az egészen egyszerű fajok tagjai is képesek nagyon komplex módon „társalogni” egymással. A fajok közti kommunikációt ugyanakkor jóval kevesebben vizsgálták. Bár az embernek sikerült bizonyos más élőlényekkel korlátozottan megvalósítani ezt, a svájci-osztrák kísérlet összeállítói egészen másba vágtak bele: méhek és halak között tették lehetővé a kommunikációt robotok segítségével.

A kérdéses méhek ráadásul Ausztriában, míg a halak Svájcban tartózkodtak a kísérlet idején. A telekommunikáció úgy valósult meg, hogy mindkét állatcsoportba „beépült” egy-egy robot, amelyek távkapcsolatban álltak egymással, de saját csoportjukkal is kommunikálni tudtak. A méhrobot például képes volt rezegni, hőmérsékletet váltani és a levegőben manőverezni, míg a halrobot színt váltott és mozdulatsorokat mutatott be a vízben.

A kísérlet során a méhrobot és a halrobot is vette saját „fajtársai” mozgással, hő- és színjelekkel közölt üzenetét, majd ezt továbbította robottársának, amelyik lefordította az információkat saját fajtársai „nyelvére”. Azok pedig vették az üzenetet, és utánozni kezdték azt. A kísérlet során a két állatcsoport egyre több viselkedésmintát vett át a másiktól: a méhek például nyugtalanabbá váltak, és kevésbé ragaszkodtak ahhoz, hogy rajban repüljenek, míg a halak egyre inkább csoportokba gyűltek, ami korábban nem volt jellemző rájuk.

A 700 kilométeres távolság és a gyökeresen eltérő életmód ellenére a két faj tehát kommunikált egymással, és képesek voltak egymás viselkedését befolyásolni, egymástól új dolgokat tanulni. Az egyes üzenetváltások során az interakciók először káoszt eredményeztek, de aztán a két csoport szinkronba került egymással.

Nagyjából 25 perc elteltével egyformán kezdtek viselkedni, például a halak és a méhek is az óramutató járásával ellentétes irányban köröztek valami körül. Eredetileg egyik csoport sem pontosan ezt a tette, de a robotokon keresztüli üzenetváltások során rövid idő alatt kiemelkedett egy olyan viselkedésminta, amely mindkét állatcsoportnak megfelelő volt. Vagyis a csoportok nemcsak kommunikáltak, de közös döntéseket is hoztak, állítják a szakértők.

Az újfajta megközelítés a fejlesztők szerint segíthet a biológiai jelek robotikus fordításának megvalósításában, és az állati viselkedésmódok, illetve a fajok közti interakciók megértésében is, beleértve az ember és más fajok kommunikációjának fejlesztését.