Ha a minőségi zenehallgatás kerül szóba, a legtöbben egy prémium fejhallgatóra asszociálnak, esetleg egy jól megválasztott otthoni hangrendszerre, ám az igazán válogatós felhasználók szeretik, ha az adott zenekeltő eszközük minden körülmények között használható. Egyfelől ott vannak a veszteségmentes hanganyagok lejátszására tervezett zseblejátszók, melyek jó estben kiszolgálják a drága fejhallgatók impedenciaigényét és kellően részletgazdag hangot továbbítanak. Most azonban egy annál is izgalmasabb termékről lesz szó, mely lényegében egy hordozható, kompakt méretű hifi, amire fejhallgatót és más eszközt is ráköthetünk, ráadásul kielégítő kapacitású akkumulátorral is rendelkezik, hogy külső áramforrás nélkül is hosszan kiszolgálja a magas elvárásainkat.
Az iFi talán nem az a közismert márkanév, amely mindenki számára azonnal egyértelművé teszi, hogy miről is van szó, de ha egy H-t biggyesztünk a név elé, máris közelebb kerülünk az igazsághoz. A vállalat mintegy tizenkét éve fogott magas minőségű hangtechnikai eszközök tervezésébe és gyártásába, mára pedig egészen elismert szereplői lettek ennek a viszonylag rétegkategóriának, mellyel az őrült zenerajongók és vájt fülűek biztosíthatják, hogy minden körülmények között az elvárt minőségben élvezhessék kedvenc zenéiket.
Az iFi alapvetően az Egyesült Királyságban vetette meg a lábát, ám több országban szerzett válogatott gyártópartnereket, akik ellátják őket azokkal a jó minőségű alkatrészekkel, melyekkel az alapos tervezés végül formát ölthet. A cég ajánlatai között otthonra és hordozhatóságra tervezett eszközök egyaránt szerepelnek, a sokrétű hifi eszközök mellett szűkebb, de annál fontosabb feladatkörrel bíró megoldások is, például zajszűrő és zavarcsökkentő eszközök, adapterek, konverterek és persze vezetékek, komoly kis univerzummá duzzasztva a specifikus hifi portfóliójukat. Lássuk hát, hogy mit kínál a mitikus madár után elkeresztelt Gryphon DAC és fejhallgató erősítő.
Minden egyben
Az xDSD Gryphon tehát egy kettő az egyben megoldás, hiszen hordozható létére otthoni felhasználásra ugyanolyan teljes értékű szolgáltatást ígér, mint egy hagyományos asztali eszköz, mely, ha nem is feltétlenül követel sok helyet az életterünkből, kevesebb szabadságot kínál egy ilyen prémium kategóriába hajló, multifunkcionális darabnál. A kulcs a beépített akkumulátor, mely adapter hiányában is teljes körű kiszolgálást biztosít. A szörny gyomrában egy Burr-Brown DAC rejtőzik, DXD, DSD, MQA és PCM dekódolásra képes. Mivel a gyártó legkomolyabb termékében is ez a lapka dolgozik, megelőlegezett bizalommal és nagy elvárásokkal indulhatunk neki a Gryphon kipróbálásának.
Ki vele!
Ki vele a dobozból, ami egy diszkrét, fehér alapszínű karton feknivel borított papír téglatest. A borítón a szürkés árnyalatú márkanév alatt kiváló fotón mutatja magát az eszköz, melynek láttán a hasonló kütyük szerelmesei valószínűleg azonnal kicsomagolnák és rávetnék magukat, hogy közelebbről is megvizsgálhassák. A doboz másik lapján a termék elő- és hátlapját mutatják be részletesebben, illetve egy listába szedve itt sorakoznak fel a képességek és funkciók is, hogy tömör összefoglalót kaphassunk a DAC képességeiről.
Kibontás után egy részletgazdag ismertetőfüzet fogadja a vásárlót, az újrahasznosított matériáival büszkélkedő papírtálcában pedig a termék fekszik külön tasakban. Szuper meglepetésként, alatta ott préselődik egy plüss szerű anyagból készült kis fekete szütyő, mely a hordozható eszközünket segít megóvni a kéretlen kopástól és a karcolásoktól. Mellette külön fakkban a nélkülözhetetlen kábelek várakoznak, konkrétan egy USB-A-USB-C, egy mindkét végén USB-C, illetve egy Lightning-USB-C kábelecske. A kábelek bár rövidek, cserébe egészen masszív műszövet borítást kaptak, egyformán jó minőségű mind a három.
Ami a Gryphon megjelenését és kialakítását illeti, a prémium érzet megkérdőjelezhetetlen, hiszen egy egészen kifinomult, letisztult termék, nagyrészt fém burkolattal, minőségi műanyag elemekkel. A kialakításából, kompaktságából adódóan kissé sűrű a látvány, ha a gombokkal és csatlakozókkal zsúfolt éleit nézzük, de mindennek jut hely és megfelelő jelöléssel látták el őket a beazonosításukhoz. Az egész termék egy lapos, hordozható merevlemezt vagy SSD-t juttathat eszünkbe, a formavilágát pedig a lekerekített élek és a hullámos felületű készülékház határozzák meg. Az iFi amúgy nem ragaszkodik különösebben egy sajátosan egyedi formavilághoz vagy akár színekhez, a termékpalettájukon az esztétikai variációk különféle variációi találhatóak meg.
Nem meglepő módon nem csak Bluetooth opciót kapott extraként, de analóg jack csatlakozók is vannak rajta, egy-egy klasszikus 3.5 mm-es és 4.4 mm-es Pentaconn konnektor formájában. Ezekből az elő- és a hátlapon is figyel egy páros, így külön helye van a fejhallgatók meghajtásának és a hangrendszerek számára ideális vonalszintű kimeneteknek. Mindezekhez Type-C csatlakozók is társulnak, így az energiaellátás és az adatátvitel is külön forrásokkal valósul meg, minden körülmények között biztosítva a lehetőséget a legjobb hangminőség elérésére. Ezzel tehát akár otthonunkban, akár vendégségben, akár út közben is azonos lehetőségekkel indulunk, ha nem szeretnénk alábbhagyni az elvárásainkból.
Az ördög persze a részletekben rejlik, gondolva itt a – számunkra – optimális hangkép elérésére, melyre a Gryphon számos finomhangolási lehetőséget kínál. Az XBass funkció pl. a nyitott fejhallgatók esetében jellemző szellősebb basszust tupírozza fel nekünk, míg az XSpace a nevéhez hűen a hangteret tárja szélesebbre. Ezeket az opciókat az előlapon, a feliratokkal ellátott LED-ek igazolják vissza. Ezekhez is társul LED, egy a bemenetet igazolja vissza, a másik a mintavételezés jelzésére szolgál, eltérő színű megvilágítással. Az előlapot középen egy saját LED-del kiegészített, méretesebb tekerőgomb, avagy potméter uralja. A kerék végtelenül tekerhető, de aprókat döccen, mely nem csak hasznos, de kellemes fizikai visszacsatolást is ad, így léptethetünk vele, nem kell minden esetben a megérzéseinkre hagyatkozni a használatakor. A már említett Bluetooth-hoz egy forrásválasztó gomb tartozik, mely egyben a kapcsolódást is elősegíti.
A hátoldali részlegen a Type-C és jack portok mellett egy S/PDIF konnektor is elfért, 3.5 mm-es jack formátumban, itt egy egyszerű adapter segítségével digitális és koaxiális jelet egyaránt kaphatunk. A legklasszabb részlet mégis a háromállású basszuskapcsoló, mely kielégítő kis kattanó hangot hallatva torpan meg a választott pozícióban, melyet stabilan tart is. Egy további kapcsoló a készülék alján rejtőzik, a kis gumitalpak között. A kikapcsolással együtt szintén háromállású iEMatch gomb a magas frekvenciájú fejhallgatók esetében jellemző éles zúgó hang kiküszöbölésére szolgál, mindezt a hangkép vagy a minőség elvesztése nélkül érve el. A listán még a digitális szűrők is szerepelnek, szám szerint három, név szerint: Standard, Bit-Perfect és a GTO.
A Gryphon tehát összességében egy masszivitást sugárzó, tömör, de könnyed és kompakt eszköz, aprólékosan kidolgozott, nem túlcifrázott részletekkel, tehát egy visszafogott és egyben esztétikus kis célhardver. Az esztétikát talán az OLED kijelzőt borító, tükörszerűen reflektív műanyag fedőcsík dobja fel a leginkább. Ez a visszafogott matt borítás egységét fűszerezi meg egy kicsit, illetve erre vitték fel a márka- és terméknevet is. A termék természetesen nem egy túlsúlyos darab, de kézbe véve azonnal érezni fogjuk, hogy van benne anyag, nem valami kínai utánzat, ami a burkolat alatt csak két drótot tartalmaz.
Beüzemelés és további meglepetések
A fedél alatt további ügyességek várnak minket, például a PureWave névvel illetett megoldás, mely elsősorban a torzítás minimalizálásáért felel, illetve közvetlen jelutakat biztosít. A SilentLine nem másért felel, mint azért, hogy a készülék apró OLED kijelzője anélkül működhessen, hogy ez a hang minőségének romlásához vezetne. A kis megjelenítő amúgy ellátott minden lényeges információval, úgymint az éppen hallható zene formátuma, de ott a jelszint fokozata, az éppen használatban lévő bemenet, a két említett X-funkció, végül, de nem utolsó sorban pedig nem feledkeztek meg az akkuról és a töltöttségi szintről sem.
Amennyiben lehetséges, a Gryphont esetében mindenképp érdemes kihasználni mindkét USB-C portot, a már említett legjobb hangminőség eléréséhez. Érdekesség, hogy a beállítások között találunk opciót arra is, hogy egyetlen csatlakozóval oldhassuk meg a töltést és a jelátvitelt is, de ez kevesebb részletet eredményez, ami értelemszerűen rontja a hangzást, mindenesetre végszükség esetén sem maradunk zene nélkül.
A próba során egy régi, de megbízható Stanton DJ Pro 2000S fejhallgatót vettem elő, mely kiegyensúlyozott hangképéről, letisztult hangzásáról és a hangzás finomhangolása esetén előkerülő tartalékairól ismert klasszikus, zárt kialakítású megoldás.
Nem DAC-ol veled
A fejhallgatómnál ugyan bőséggel találni drágább, profibb és sokrétűbb darabokat, mindenesetre jó választásnak bizonyult, az iFi ugyanis egy kellemesen semleges karakterű hangzást adott, mely nem súlyozott túl egyetlen részletet sem, az egységes élmény kárára. Az alacsony hangerőn is részletgazdag hangot szépen tolja egyre feljebb, így minden zenehallgató az egyéni tűrőképességéhez igazíthatja azt. Az élményt természetesen a különböző, prémium kategóriás fejhallgatókkal tovább növelhetjük, de a részletek finom, mégis határozott jelenléte egészen megnyerő élmény volt, szinte körülfolyt a hangzás, melyet az alaplapi hangkártyámtól például nem kaptam meg korábban. Az előtérben játszó hangok mögött ugyan kiszúrhatunk valamivel kevesebb határozottságot, de ahogy a klasszikus tartja: "erre az áldozatra hajlandó vagyok".
Számomra a természetes megszólalás volt a leginkább megnyerő, nem színez ott, ahol nem kéne, nem szabályoz le vagy túl semmit, hagyja a hangkeverés és ezáltal a forrásként szolgáló hanganyag egyedi tulajdonságait érvényesülni. Basszusból szerencsére nincs hiány, feljebb kapcsolva a fejhallgatóm is megmutatta, hogy azért a lapos karakter mögött nagyon is vannak szunnyadó képességei, legnagyobb örömömre viszont ez nem járt együtt a közép- vagy magas hangok elnyomásával vagy elmismásolásával. Szépen csengő, természetes magas hangok, préselős dobok és doromboló basszusok, gazdag összhatás egy letisztult sztereó élményben.
Kell ez nekem?
Egy átlagos zenehallgató talán képtelen megérteni, hogy költhet valaki százezreket egy apró eszközre csak azért, hogy magas minőségben hallgathassa a kedvenceit. Aki viszont elkötelezte magát a maximalizmus mellett, az tudhatja, hogy a Gryphon közel sem a legdrágább ilyen eszköz a piacon, így számára jó hír lesz, hogy ár-érték arányban az iFi ajánlata egészen kiválónak bizonyult.
Egyfelől önmagában egy egyszerű, de megnyerő külsejű kis eszköz, mely elfér a zsebünkben, bárhová menjünk. A gombok, a feliratok és a LED-ek is jó helyen vannak, a gyártó ügyesen zsúfolta tele a rendelkezésére álló helyet, az anyagminőség pedig erős minőségérzetet nyújt és időtállóságot sugall. A gyártó által belezsúfolt 3600 mAh-es akkumulátor egészen korrekt kapacitás, mely 8 órán át képes kiszolgálni a felhasználó legkülönfélébb igényeit. Ehhez ugyan tartozik egy néhány órán át tartó töltés, cserébe kerek 8 órán át lesz képes ellátni a hangcuccainkat. Az a helyzet, hogy bár nem vagyok egy született hangmérnök, még hobbihangmérnök sem, de a különböző stílusú, veszteségmentes formátumú zenék sokasága meggyőzött róla, hogy egy kiváló terméket volt szerencsém kipróbálni.
Bár a Bluetooth is opció, alapvetően csak egy sokadlagos lehetőség, hiszen vezetéken továbbra is többet lehet kihozni a hangzásból, mindenesetre a jobb wireless fejesek esetében megteszi, amit lehet. Éppen ezért nem csak a külső és belső dizájnért járó díjat adom neki oda örömmel, de a piaci verseny ellenére megajánlok neki egy ár-értékért járó elismerést is, mivel vannak konkurens ajánlatok, amik ugyanezt, esetleg kevesebbet nyújtanak hasonló vagy magasabb összegért.