MINDÖSSZE 200 MB-NYI RAM MELLETT SIKERÜLT MŰKÖDÉSRE BÍRNI A WINDOWS 11-ET

Ehhez persze a Windows 11 speciális, nem hivatalos változatát kellett bevetni, ami a tiny11 nevet viseli, és igazából a működés is erősen idézőjeles kijelentésnek tekinthető.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2023. febr. 8. 15:20
Mindössze 200 MB-nyi RAM mellett sikerült működésre bírni a Windows 11-et

A Windows 11 22H2 csomag már jó ideje elérhető, sőt, a szoftverből már egy diétára fogott verzió is készült, hála egy lelkes fejlesztőnek, aki NTDev néven tevékenykedik. A tiny11 névre keresztelt pehelykönnyű variáns lényegesen szerényebb hardverkövetelményekkel rendelkezik, már ami a memóriával és a tárhellyel kapcsolatos részeket illeti. Míg a normál Windows 11 esetében 8 GB-nyi fedélzeti memóriára és 20 GB-nyi tárhelyre van szükség, addig az NTDev által módosított tiny11 esetében már elég 8 GB-nyi tárhely is, a rendszermemóriával kapcsolatos követelmény pedig mindössze 2 GB.

A kicsontozott Windows 11 esetében rengeteg funkció kerül süllyesztőbe, a rendszer frissíteni sem tudja magát, nincs hozzá hivatalos támogatás, így a hely- és erőforrás-takarékosabb kiadásnak vannak azért árnyoldalai. A telepítéséhez nem szükséges Windows Account, ám az olyan szolgáltatások használatához, mint például a Microsoft Store, már szükség lesz rá. A tiny11 mindössze 6,34 GB-nyi helyet foglal, a többit pedig az olyan „túlélő” alkalmazások töltik be, mint amilyen például a Jegyzettömb, vagy éppen a Számológép – ezeket ugyanis meghagyta a kompakt telepítő készítője. A túlélő jelző itt a debloat folyamat alóli mentességet jelképezi.

Galéria megnyitása

A tiny11 extrém esetben akár 384 MB-nyi rendszermemória mellett is működhet, legalábbis NTDev erről mutatott képernyőmentést, ám azt hozzá kell tenni, hogy ebben az esetben messze nem kapunk használható rendszert. A 384 MB-nyi memória mellett szörnyen lassú lesz az operációs rendszer, a processzor csúcsra lesz járatva és a tárhelyhez is sűrűn nyúl majd a szoftver. A 2 GB-nyi fedélzeti memória azonban már elég lesz ahhoz, hogy viszonylag jól fusson a szoftver.

Galéria megnyitása

Érdekesség, hogy a tiny11 kapcsán egy másik felhasználó, Xeno is figyelemreméltó eredményt ért el, ő ugyanis mindössze 200 MB-nyi rendszermemória mellett tudta működésre bírni az operációs rendszert. Ebben az esetben persze már szó sincs használhatóságról, a boot folyamat során rögtön 4 kékhalállal is találkozott, mire végre sikerült eljutni az asztalig. Később 196 MB-nyi fedélzeti memóriával is próbát tett, ugyancsak virtuális gépet használva, ám a 4 MB-nyi különbség azt jelentette, hogy a boot folyamat végül 30 percet vett igénybe, rengeteg kékhalállal tarkítva.

A fenti próbálkozások természetesen csak egy verseny részei, ki tud minél kevesebb rendelkezésre álló memória mellett tiny11-gyel bootolni, lényegi haszna igazából nincs a dolognak. A tiny11 önmagában viszont már hasznos lehet, hiszen szerényebb erőforrással rendelkező konfigurációkra is feltelepíthetik mindazok, akik tisztában vannak az esetleges hátrányokkal és kompromisszumokkal is.

Az efféle projektekkel új lehetőséget kaphatnak a régi konfigurációk, igaz, ezeket kompakt Linux disztribúciók segítségével is használhatóvá lehet tenni, a végeredmény pedig talán egy picivel rugalmasabb lesz és a frissítésekről sem feltétlenül kell lemondani, de akár a Chrome OS Flex is kaphat egy esélyt, amennyiben megfelel a felhasználói igényeknek.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

12 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
thestock
thestock
2023. febr. 8. 16:57
#3

Aki nem tud RAM-ot venni a gépébe, az annyit is ér.

Busterftw
Busterftw
2023. febr. 10. 11:39

@thestock Akarod mondani, aki nem tud tobb RAM-ot letolteni, az annyit is er.
https://downloadmoreram.com/

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2023. febr. 8. 16:30
#2

Mondjuk azon is dolgozhatnanak hogy a 7.gen procikat is tamogassa a 11.Mert tarhely es RAM tekinteteben manapsag a minimum is eleg sok!

JohnyX
JohnyX
2023. febr. 9. 12:33

@powerage Tamogatja csak nem mindet. i7-7820HQ :-) Ez a CPU a Surface Studio 2-ben található ez valamiért kompatibilis a Windows 11-el a többi 7. gen.-es CPU nem. L.O.L.

axe
axe
2023. febr. 8. 15:46
#1

ha minden szemetet kiszórnának a winfosból ami totál felesleges a működéséhez és a többi szirszar opcióként lenne, amúgyis beérné ennyivel...

BiroAndras
BiroAndras
2023. febr. 9. 20:36

@axe

Akkor meg az lenne, hogy mindenhez folyamatosan telepítgetni kéne minden szart. A végén ugyanott lennél, csak sokkal több munkával.

Plusz a Windows nem kockáknak készült, hanem átlagembereknek, akik ezzel nem boldogulnának. Ha meg automatikusan települnének a dolgok, akkor egyrészt várni kéne, másrészt stabil internet kéne hozzá, harmadrészt csomó ok miatt elakadhat a folyamat. Nem beszélve arról, hogy céges környezetben a felhasználónak nincs is joga telepítgetni.

És egyébként is a mai gépek paramétereihez képest nem is kér sok erőforrást.

Meg ahhoz képest se, hogy mire használjuk. Például csak egy 4K háttérkép önmagában 33MB memóriát eszik. Vagy nézd meg mennyi memóriát használ a böngésződ.

Vissza az oldal tetejére