Mindenfelé hajlik a kijelző a Xiaomi szabadalmán

Kívül-belül egy panelt használna a Xiaomi, és a szabadalom alapján készült ábrán azt is látni, miként nézne ez ki.

Mindenfelé hajlik a kijelző a Xiaomi szabadalmán

A tekeredő, hajlítható okostelefonok kapcsán már egészen sok érdekes szabadalmat láttunk a különböző felhasználási módokra. A gyártók szeretnek extrém kivitelekben gondolkodni a lehetőségek feszegetésé közben, és a Xiaomi esetében már láttunk izgalmas projektet megvalósulni. Talán a cég legújabb szabadalma is létre jön majd a jövőben.

Ezúttal a vállalat egy olyan tervet vetett „papírra”, ami lényegében a lenyűgöző megjelenésű Mi Mix Alpha és az egészen új Mi Mix Foldnak (ez látható a borítón) a keresztezésének tűnik. Egy olyan könyvszerűen hajtogatható okostelefont képzelt el a Xiaomi csapata, aminek a belső képernyője igazából nem is nevezhető belsőnek. A felhasznált panel ugyanis nem ér véget a készüléken belül.

Galéria megnyitása

Az ábrákon jól látható, hogy a megjelenítő extra széles, és átnyúlik az okostelefon fedlapjára is, tehát ugyanaz az egység tölti be a külső kijelzőnek a szerepét is, ami belül található. Nem a teljes felületén nyitható a mobil, van egy vékony sáv, ami vastagabb, és ezen a részen helyezkedik el például a kamera is. Ebből a szempontból leginkább a Huawei Mate X/Xs dizájnját idézi a termék.

Galéria megnyitása

Egy ilyen konstrukciónak a megvalósítása igazából már ismeretlen nehézségbe nem ütközne, szóval az sem lenne túlzottan meglepő, ha egy éven belül tényleg előrukkolna egy ilyen konstrukcióval a Xiaomi. A vállalatot leginkább az előállítási költség gátolhatja a rendkívül látványos kialakítás megvalósításában, ugyanis egy ekkora flexibilis képernyő minden bizonnyal igencsak költséges lehet, és többet kóstálhat, mint a jelenleg használt 7,5-8 col közötti flexibilis panelek és kisebb külső képernyők párosa.

Az idei évben elvileg már több gyártó is előrukkolhat majd hajtogatható okostelefonnal, és a legtöbben azt a formát követhetik, amit a Xiaomi is választott a Mi Mix Fold esetében. És amennyiben a vállalat idővel szeretne kitűnni a tömegből, kénytelen lesz más irányba elindulni, ez a szabadalom pedig akkor jó eszköznek bizonyulhat majd.

Galéria megnyitása

Korábbi információk szerint a Xiaomi az idei évben még egy második hajtogatható okostelefonnal is elő fog rukkolni, de arról egyelőre nem sok információink van, hogy az milyen felépítésű lesz. De az szinte biztos, hogy nem arra a dizájnra hajaz majd, ami a fenti ábrákon látható. Az a kevés kiszivárgott adat ugyanis éppen arról szól, hogy kettő képernyője lesz a terméknek. Egy 120 Hz-es üzemre képes megoldás a Samsungtól, és egy 90 Hz-es, amit pedig a Visionox szállít majd a vállalat számára.

Egyébként a szabadalmak esetében azt azért mindig el kell mondani, hogy nincs garancia arra, hogy megvalósuljon egy dizájn, de itt tényleg nem egy olyan extrém kialakításról van szó, mint ami néha megfordul a szabadalmakat jegyző oldalak hasábjain.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap