Minden percben új balek születik

…mondta egykoron P. T. Barnum. Április elsejei összeállításunkban a tudomány és a technológia leghírhedtebb kacsái szerepelnek. 

Minden percben új balek születik

A madárember és a Török

Címben szereplő mondat P. T. Barnum híressé vált és ma is nagyon aktuális kijelentése. Talán sosem volt annyira könnyű egy átverést, tréfát véghezvinni, mint napjainkban, amikor bármilyen „szenzációsnak” tekinthető hír futótűzként terjed tovább a világhálón, gyakran anélkül, hogy bárkinek is eszébe jutna ellenőrizni a tényeket, mielőtt továbbadja a hallottakat. A múlt héten egy holland videótól volt hangos az internet és a sajtó: egy Jarno Smeets nevezetű férfi kizárólag a magára erősített szárnyak csapkodása révén repült a felvételen. A számos szkeptikus a mutatvány fizikai lehetetlenségét elemezgette, de legalább ugyanilyen létszámban akadtak védelmezői is a technológiának. Végül maga Jarno Smeets, aki valójában Floris Kaayk filmrendező álnéven, vallotta be, hogy kacsáról van szó.

 

A tudományos tréfák évszázadok óta kísérői technológia fejlődésének, nincs tehát szó újdonságról. Módszerük többnyire valami elképesztő, de egyben nehezen hihető vagy éppen lehetetlen eredmény látszólagos megvalósítása (véletlenül vagy direkt). Ezek közül következzen néhány szórakoztató vagy éppen érdekes darab.

A Török

A világ egyik leghosszabb ideig „üzemelő” átverése Kempelen Farkas (1734‒1804) nevéhez fűződik: ez a tréfa jóval túlélte megalkotóját. A legendás sakkautomatát Kempelen 1769-ben készítette Mária Terézia császárnő elkápráztatására. Ez egy körülbelül 110x65x90 centiméteres faláda volt egy hozzáépített székkel, amelyen egy török ruhás, pipás fabábú ült, erről kapta a találmány a nevét. A gép sakkpartikat játszott és nyert emberi ellenfelei ellen. Az átverésre gyanakodókat úgy hallgattatta el a tudós, hogy minden játszma előtt teátrálisan megmutatta a nézőknek a gép mechanikáját. A gép titkát újságcikkek és tanulmányok százai próbálták megfejteni.

A Török Kempelen halála után végigtúrázta Európát és Észak-Amerikát, játszott Napóleon és Benjamin Franklin ellen is. Végül 1854-ben Philadelphiában egy tűzben semmisült meg a gépezet, amelyről már korábban is sokan sejtették, hogy a benne megbújó emberi kezelő áll a fantasztikus teljesítmény mögött. Kempelen titkát végül 1857-ben a Chess Monthly című amerikai sakklap leplezte le. A gép pályafutása alatt összesen legalább féltucatnyi különböző sakkmester rejtőzött a szerkezet belsejében, ahonnan a sakkgép robotkarját irányították. És bár a „sakkautomata” korántsem volt az a mesterséges intelligenciával bíró gépezet, amelyként Kempelen bemutatta, az átverés technikai megvalósítása sem nevezhető kis teljesítménynek a 18. században.

További érdekessége „utóéletének”, hogy a Terminátor – Sarah Connor krónikái című filmsorozatban szerepel egy a Törökről elnevezett sakkprogram, amelyről Connorék eleinte azt hiszik, hogy a Skynet egyik őse. 

 

Hidegfúzió és a Világok harca

[bold]Hidegfúzió

[/bold]

A legtöbb itt szereplő „átveréshez” képest a hidegfúzió megvalósulásának lehetőségét továbbra is rejtélyek és lehetőségek sokasága övezi. Az előző két évtized nagy részében a többség teljesen lehetetlennek tartotta, de egyre több olyan kutató van, aki szerint nem szabad ilyen gyorsan elvetni a szobahőmérsékleten bekövetkező nukleáris reakciók lehetőségét. A történet 1989 márciusában kezdődött, amikor Martin Fleischmann és Stanley Pons bejelentette, hogy közel szobahőmérsékleten többletenergiát állítottak elő deutérium és palládium elektrokémiai reakciójából. Szerintük ez az energia csak nukleáris reakcióval magyarázható, így új távlatok nyílhatnak az olcsó és tiszta energia termelésében.

Az Amerikai Kémiai Társaság 1989-es ülésén álló ováció fogadta a kutatókat, aztán lassacskán megjelentek a kételkedők, mivel senkinek sem sikerült reprodukálnia az eredményeket. Pontosabban eleinte még voltak ezt megerősítő bejelentések, de ezeket gyorsan visszavonták, amikor a nagy kutatóintézeteknek (pl. Caltech) sehogy sem sikerült megismételniük a kutatás eredményeit, pedig sokkal jobb műszerekkel dolgoztak. Májusban összeültek a téma legnagyobb szaktekintélyei, és végül a kilencből nyolcan úgy nyilatkoztak, hogy átverésről vagy hozzá nem értésből eredő tévedésről lehet szó.

Eközben Pons munkáltatója, a Utah-i Egyetem már pályázatot nyújtott be a szövetségi kormányhoz 25 millió dolláros támogatást kérve a kutatások folytatására. Érdekes összehasonlítani Pons ‒ egy szinte bizonyosan kísérleti hibából adódó eredmény kapcsán ‒ mutatott elbizakodott hozzáállását és rendületlen meggyőződését azzal a mentalitással, ahogy a Nagy Hadronütköztető kutatói kezelték a fénynél gyorsabb neutrínók bejelentését. Antonio Ereditato professzor a hihetetlennek tűnő eredmények közzétételekor ezt mondta: „Ha nem talál az ember semmi szembetűnő hibát, akkor nincs más megoldás, mint közzétenni az eredményeket, és a közösségre bízni azok elbírálását.” Jelenleg szinte biztosnak tűnik, hogy a fénynél gyorsabb sebességek mérése technikai hiba következménye volt, de a nyomozás tovább folyik és a CERN májusban megismétli a kísérleteket. Az mindenesetre biztosnak tekinthető, hogy ha megerősítést is nyer a hiba ténye, a CERN emiatt nem vesztett pozitív megítéléséből, a szakmai és a laikus közvélemény is úgy gondolja, hogy ilyen hibák előfordulnak. (Bár hogy az ilyen tévedéseknek is mindig van valamilyen következménye, azt igazolja az a most pénteki hír, miszerint a projektet vezető Antonio Ereditato lemondott tisztségéről.)

A hidegfúzió nem volt ilyen szerencsés: A tudományterület mai művelőinek (valószínűleg jogos) meggyőződése szerint, Fleischmann és Pons kellőképpen nem alátámasztott bejelentésének sikerült úgy lejáratnia a hidegfúzió kutatását, hogy az a mai napig érződik a terület támogatottságán és megbecsültségén. Az Amerikai Kémiai Társaság például 18 évig nem tűzte napirendjére a témát. Lassan olvadozik a jég, de az 1989-es bejelentés negatív hatásai még ma sem tűntek el nyomtalanul, és továbbra is nehéz objektív hangot megütni a témával kapcsolatban.

Világok harca

H. G. Wells művének Orson Welles által megrendezett rádióadaptációja alighanem a leghíresebb és leghatásosabb tömeges megtévesztés volt, amely egy ‒ az 1938-as bemutató idején újnak számító ‒ technológia, a rádió lehetőségeit aknázta ki. Ennek volt köszönhető, hogy az adás időpontja (haloween estéje) és a műsor közben többször is elhangzó felhívások ellenére is rengeteg hallgató hitte azt, hogy élő adást követ, és a nagyvárosokban (a marslakók feltételezett landolási helyein) valóságos tömegpánik tört ki. 

 

Pogue karburátora, a Denon csodakábele és az eFilm

Pogue karburátora

A történet szerint Charles Nelson Pogue a harmincas években épített egy olyan karburátort, amelynek segítségével 100 mérföld/gallonos fogyasztás érhető el. (Ez 100 kilométeren 2,35 litert jelent.) Tervei azonban egyrészt a korabeli gázolaj-formulákra voltak kihegyezve, és a mai üzemanyagokkal már nem működőképesek, másrészt Pogue saját korában sem találkozott senki az ominózus darabbal: a legjobban szereplő karburátor, amelyet kiadott a kezei közül 6,3 literes 100 kilométerenkénti fogyasztást produkált.

[bold]

Ötszáz dolláros ethernet kábel

[/bold]

Az audiofil felhasználók évtizedek óta vitatkoznak azon, hogy a drágább kábelek jobb hangminőséget biztosítanak-e a sima rézdrótnál. Számos hangtechnikával foglalkozó oldal egyszerűen száműzte lapjairól a témát, mivel totálisan elfajultak az erről folytatott viták. A videók megjelenésével aztán új életre kelt a téma, és jelentősen növekedni kezdett a kétkedők tábora a digitális csatlakozók (pl. HDMI) megjelenésével, akik szerint a bitek bitek, és lényegtelen, hogy milyen árú kábelen érkeznek. Mindkét oldal mellett rengeteg érv szól, a Denon nevű gyártónak azonban sikerült minden határon túlmennie.

A Denon AK-DL1-et 500 dolláros áron kezdték árulni 2008-ban (ma már ezerért vesztegetik az Amazonon újonnan), és semmivel sem tud többet mint egy négy dollárért megkapható sima Cat5 kábel. Viszont az említett Amazonos linken sokkal szórakoztatóbb vásárlói vélemények olvashatók, mintha csak egy „mezei” kábel lenne. Az egyik felhasználónak például komoly problémát okoz az adatátvitel gyorsasága, mivel előbb hallja a számokat, minthogy eszébe jutna azokat lejátszani. Szerinte a Denon megfeledkezett arról, hogy mennyire megszoktuk az idő egyirányúságát és a fizika általános törvényeinek működését a mindennapokban. A termék leírásában egyébként olyan hangzatos mondatok és kifejezések olvashatók, mint hogy a kábel tervezésekor külön figyelmet fordítottak a vibráció káros hatásainak mérséklésére, nagy tisztaságú rézből készült, szigetelésének tökéletességét pedig hártyavékony ötvözet biztosítja.

Nem tudni, hogy a Denon komolyan gondolta-e az egész ügyletet, minthogy nem nyilatkoztak a termékről azóta sem, de honlapjukon még mindig szerepel. Az Amazonos eladások viccversenybe mentek át, immár ötven oldalon olvashatunk a csodákról, amelyeket csak ezzel a kábellel lehet megvalósítani, a globális felmelegedés problémáinak egy csapásra való megoldásán kívül az időutazás gyakorlati hasznosításáig.

[bold]eFilm

[/bold]

Az eFilm, avagy SiliconFilm egyike volt a legígéretesebb termékeknek, amelyek valószínűleg sosem léteztek. Gyakorlatilag egy „digitális hátfalról” van szó, amelyet a hagyományos 35 mm-es fényképezőgépbe lehetett volna belehelyezni, és ezzel 1,3 megapixeles képeket rögzíteni. Memóriája 24 kép tárolását tette volna lehetővé. Eddig nagyon jól hangzik a dolog, csak éppen senki sem tudja, hogy valaha is volt-e ilyen fejlesztés.

Az EFS-1 néven futó terméket 2001-ben mutatták be ünnepélyes keretek között. Sajnos a közönség soraiból többen észlelték, hogy a kivetített képek és a fotózott tárgyak nem egyeznek, így gyakorlatilag napvilágra kerülése pillanatától bizalmatlanság övezte a szenzációs újdonságként beállított technológiát.

A gyártó röviddel ezt követően bejelentette, hogy a gyártást leállították, mivel a termék nem felelt meg a Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC) előírásainak ‒ az FCC tagadta, hogy valaha is teszteltek volna ilyen terméket. Pár hónapon belül pedig maga a cég is megszűnt. A gyártó biztosan foglalkozott technológiai fejlesztésekkel, és prototípusok is léteztek a műszer különféle stádiumaiban, de ezek közel sem értek fel a befektetőknek tett nagyvonalú ígéretekkel és a hatalmas áttöréseket beharangozó piaci bejelentésekkel. Kész és működő prototípust a mai napig senki sem látott, és az eFilm lassacskán a Szilícium-völgy városi legendáinak sorába lépett.

 

Polivíz, űrkadétok és a többiek

Polivíz

1962-ben egy addig ismeretlen szovjet kutató, Fedjakin a víz egy új, termodinamikailag stabilisabb módosulatának felfedezését jelentette be. Az eredményeket a nemzetközileg ismert kémikus, Derjagin, kísérletei is megerősítették. A nyugati kémikusok 1966-ban figyeltek fel a szovjet eredményekre, amikor Derjagin Nottinghamben előadást tartott a témáról. Világszerte nagy verseny alakult ki a kutatók között az új módosulat tulajdonságainak és szerkezetének felderítésére. A Wall Street Journal beszámolója szerint: „Jó hír: úgy tűnik az Amerikai Egyesült Államok áthidalja a polivíz szakadékot, és a Pentagon vagyonokat költ arra, hogy az ország polivíz technológiájával megelőzze az Szovjetuniót.”

Végül persze kiderült, hogy a polivíz, mint olyan nem létezik: az anyag, amelyet annak véltek, az üvegből kioldódó vagy szennyezésképpen odakerülő anyagok vizes oldata volt.

[bold]Űrkadétok

[/bold]

2005-ben indult az a brit valóságshow, amelyben a résztvevőkkel elhitették a készítők, hogy az első űrturista-program tagjai. Elvileg egy orosz űrközpontba szállították őket kiképzésre, és hármójuk Föld körüli pályára is eljutott ‒ legalábbis belülről így tűnt. Valójában egy pillanatra sem hagyták el az Egyesült Királyság területét, az „űrhajó” és a kilövés pedig egy elhagyatott légibázis hangárjában „játszódott” speciális hangeffektusok hozzáadásával. A nézők a kezdetektől be voltak avatva a poénba (sokak szerint egyébként a résztvevők is). A műsor legjobb része az átverés kidolgozottsága és az ennek megvalósítását részletező magyarázatok voltak. A résztvevők egyébként mindannyian jelentős mennyiségű készpénzzel távoztak, arról nem is beszélve, hogy zéró gravitációs repülésekre általuk végigcsinált kiképzés nagyon is valódi volt.

[bold]És ez még csak a kezdet…

[/bold]

Számos dolog kimaradt a tudományos és technológiai átejtések ezen kis gyűjteményéből: az örökmozgók például évszázadok óta terítéken vannak, újra és újra előáll valaki az ötlettel, hogy aztán a tudomány megcáfolja. Virágzik a gabonakör-gyárosok ipara is, úgy tűnik, hogy ma már ehhez is high-tech felszerelés kell. Nem feledkezhetünk meg a Microsoft iLoo nevű projektjéről vagy a mai napig fel-felbukkanó vörös higanyos átverésekről sem. Ehhez az illusztris társasághoz csatlakozik most 2012 madárembere. 

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward