Hivatalosan mától érhető el mindenki számára a Ghost Recon Breakpoint, de az előrendelők egy ideje már nyúzhatják a játékot, így derült fény arra, hogy a Ubisoft nem bánt szűkmarkúan a mikrotranzakciós lehetőségekkel, alaposan lehet pénzt költeni az in-game áruházban.

Míg a megvásárolható holmik jelentős része kozmetikai jellegű, és előbb-utóbb megszerezhető egyszerűen a játékmenet útján is, addig akad néhány holmi, amiket a Ubisoft "időspórolónak" hív: ilyenek a megvehető skill pontok, craftolási anyagok, fegyver upgrade-ek, XP boosterek és hasonlók. A játékosok szerint a Ubisoft kicsit túlzásba vitte a dolgot, és ezeknek semmi helye nem lenne egy prémium kategóriásan árazott játékban. Akkora a felháborodás, hogy a Ubisoft kénytelen volt hivatalosan is reagálni.

Szerintük két fontos dolog volt, amikor a mikrotranzakciókat kitalálták: az egyik, hogy ne lehessen pay-to-win holmikat vásárolni, és hogy aki úgy dönt, hogy nem vesz semmit, az ne érezze úgy, hogy bármiben befolyásolva van a játékélménye. Az "időspórolós" holmik azonban más kategóriába esnek: ezeket olyanoknak szánják alapvetően, akik később kapcsolódnak be a játékba, hogy ha akarnak, akkor hamarabb felzárkózhassanak a többiekhez, és élvezhessék a kooperatív és endgame tartalmakat a barátaikkal. Ennek megfelelően ezeknek a holmiknak az induláskor még bent sem kellett volna lennie a játékban, a Ubisoft szerint puszta véletlenről van szó, így el is távolították őket.

A kiadó közölte, hogy az "időspórolók" előbb-utóbb vissza fognak térni az in-game áruházba, azonban egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikor. Ezen kívül hozzátették, hogy a Ghost War PvP-t úgy alakították ki, hogy a játékosok előrehaladása nem túlzottan számít, így elvileg senki nem tehet szert jogtalan előnyökre.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

11 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2019. okt. 7. 9:57
#5

Sok más játékban is volt már ilyen, level 30 karakter például a Borderlands 3 előzetes DLC-ben a ketteshez játékhoz, Alienation (PS4) emelt szintű karakterek az új nehezebb DLC-khez...

Avisto
Avisto
2019. okt. 5. 3:06
#4

Ezek a time saverek a legelborultabb hülyeségek amik a játékokban manapság léteznek.  Ember megveszi a játékot, aztán külön fizet azért hogy kevesebbet kelljen játszani? Nagyszerű játék lehet.

Avisto
Avisto
2019. okt. 5. 11:48

@Busterftw Persze,  és ugyanez igaz az egyéb dolgokra amiket venni is lehet, meg kifarmolni is a játékban. Az ember belegondol hogy még a legcsóróbb régióban minimálbérért gürizve is költséghatékonyabb egyszerűen megvenni azt ami kéne. De ha már ilyeneken agyal az ember játék közben, akkor azzal nem érdemes játszani. Ráadásul az ilyen dolgok persze nem az első két órában jönnek elő szóval refund se játszik.

Jobb híján meg kell nézni pár megbízható review-t vásárlás előtt, és az se baj ha az ember vár fél-1 évet megjelenés után.  Végszükség esetén ha érdekel a története ott a youtube ami persze nem ugyanaz, de ilyen játékokat én a magam részéről inkább nem támogatok azzal hogy megvegyem.

Tirexi
Tirexi
2019. okt. 4. 23:43
#3

Mekkora egy retek nagy hazugság... Véletlenül direkt bent maradt. XD Legközelebb a Far Cry új részébe lesz olyan megvehető opció hogy egyből max szint leszel minden fegyverrel és a játék kijátsza magát a user helyett 5 perc alatt. XD Istenem ahogy ismerem az embereket meg is vennék csak, hogy elmondhassák 5 perc alatt végigtoltam a játékot. XD Már nem nem tudják mennyi pénzt akasszanak le a userekről... Game + Season Pass + Mikro + F@szomfütty + Tibeti apátság + iPon ajándékkártya. XD Vegyétek csak költsetek el milliókat ilyen szarokra. Majd rájöttök ahogy én is rájöttem sajnos elég későn.

Tirexi
Tirexi
2019. okt. 6. 18:49

@Namster  Hagyjad nem kell az ilyen irigykedő kisgyerekekere figyelni. Még mindig bennük van a "tirexi" gyűlölet bár nem tudom miért én soha nem vétettem ellenük semmit sem. Ezek már így fognak felnőni. Átadják majd a kölküknek, hogy vigyázz ám ha "tirexi" nevűvel talákozol az interneten azt rögtön el kell küldeni a f...ba. Miért apa? Nem tudom mert birka vagyok én is úgy hallottam valahol.

talgaby
talgaby
2019. okt. 4. 21:46
#2

Ez talán minden idők egyik legbénább kibúvója, amit valaha az „élő szolgáltatás” kategóriába eső valamikhez egy játékkiadó kitalált. Mintha nem is próbálkoznának, csak egy algoritmus kitolta a szabadkozosablon.txt-t, amit leadtak közleményként.

_PARASZT_
_PARASZT_
2019. okt. 4. 19:04
#1

"még "

:)

Vissza az oldal tetejére