Februárban már hírt adtunk a Microsoft Gazelle nevű webböngészőjéről, melyről most még több információt csepegtetett a redmondi szoftveróriás.
Sokan úgy gondolják, hogy a webböngészők lassan átveszesznek majd feladatokat az operációs rendszertől. Éppen ezért a jövőben több feladata lesz egy webböngészőnek és a megnövekedett felelősség miatt jobban oda kellene figyelni a biztonságra is. "Néhány mai böngésző házirendje nem túl biztonságos." - közölte Helen Wang, a Microsoft egyik kutatója.A 2001 óta a redmondi vállalatnál dolgozó Wang szerint a webböngészőnek nem úgy kellene viselkednie, mint egy ügyintézőnek vagy egy hivatalnoknak, aki csupán bélyegzi a kéréseket, hanem inkább úgy, mint egy forgalomirányító rendőrnek, aki biztosítja a zavartalan működést és a számítógép erőforrásainak megfelelő használatát. Röviden összefoglalva Wang szerint a böngészőnek a Windows-hoz hasonlóan kellene működnie, azaz a különböző webes alkalmazásokat védenie kellene egymástól, még akkor is ha azok egy oldalon belül futnak. Így hát Wang és csapatja előállt egy prototípussal ami fentebb vázolt módon működik és a Gazelle névre hallgat.
A fejlesztés célja, hogy egy olyan platformot készítsenek, amelyen nem csak a weboldalak, hanem azok egyes összetevői is teljesen külön entitásként jelenjenek meg, így növelve a biztonságot. Ez a platform már csak nevében lenne webböngésző, működése szempontjából hasonló lenne az operációs rendszerhez - azaz vezérli a programokat (weboldalakat) és szétosztja a számítógép erőforrásait. "Mindenki elfogadja, hogy az alkalmazások futásához szükség van operációs rendszerekre." - írja Wang. "Azonban Web-es alkalmazások esetén már más helyzet áll fenn. Ezek az alkalmazások a böngészőre épülnek az oldalak megjelenítéséhez és a számítási erőforrások kezeléséhez. Mégis, a böngészőket sosem operációs rendszereknek tervezik meg." Emiatt a védelem, a hozzáférés-vezérlés hiánya, illetve az erőforrás-felhasználás nem megfelelő elosztásának problémája jelentkezik napjaink böngészőinél.
Egy weboldal általában tartalmaz más helyekről való tartalmakat is, például reklámokat, hírforrásokat. Napjaink böngészőjében ezek az elemek egy folyamatként, egy egységként vannak jelen, így egy szándékosan vagy akartalanul kártékony kód miatt lassulhat a hálózati kapcsolat, romolhat a teljesítmény és leállhat az egész weboldal, böngésző. A Gazelle-modellben, egy böngésző-alapú operációs rendszerben a böngésző-kernel védené ezeket az entitásokat egymástól, valamint menedzselné a hozzáférést a számítógép erőforrásaihoz, illetve szabályozná a kommunikációt, működést különféle házirendekkel. - áll a Microsoft Research által publikált anyagban.
A kezdetben MashupOS névre hallgató projektről egyelőre még nem tudjuk, hogy milyen módon kívánja kereskedelmi forgalomba hozni a Microsoft - az Internet Explorer valamely jövőbeli verziójaként, vagy önálló operációs rendszerként. "Szeretném elérni, hogy a Web-es alkalmazások az asztaliakhoz hasonló funkcionalitást és minőséget érjenek el." - közölte Wang. "Ez a végső célja ennek a fejlesztésnek."