Mi újság, kuflik? – Pszichedelikus mesematiné

Ha büntetőjogi kockázatok nélkül kombinálnánk egy pazar LSD-trippet az elsőrangú családi kikapcsolódással, ne keresgéljünk tovább.

Mi újság, kuflik? – Pszichedelikus mesematiné

86 %
{{ average }} %
Szerzői értékelés
Szerző
86
%
Olvasói értékelés
Olvasó
Olvasói értékelés
{{ average }}
%
{{ average }}
%

Bár Dante Alighieri annak idején mérnököket megszégyenítő precizitással summázta az örök szenvedés pokolbéli köreiben senyvedőkre váró borzalmakat, meggyőződésem, hogy ha ma élne, kiegészítené művét. Az új változatban lógó nyelvű, a fizikai-idegi kimerültség határán táncoló ördögök tizenkét órás műszakokban bővítenék a legújabb, kifejezetten a kiskorúak szórakoztatásával visszaélőknek szánt katlant. Elvégre, ha az itáliai mestert egy könyvkereskedés mese-részlegéhez vezetné balsorsa, óhatatlanul arra a meggyőződésre jutna, hogy a hitvány portékájukat túlárazva kínáló, hiénalelkű és bélféreg-erkölcsű szerzőknek lakolniuk kell. Aztán ha a legkisebbeket megcélzó animációs förmedvények felhozatalában lenne kénytelen elmerülni, fix, hogy a soha véget nem érő, vasvillás tobozmirigy-masszázsnál enyhébb ítéletről hallani sem akarna.

Az iparág ezen szegmense ugyanis kóklerek, az ifjúságot vehemens-lángoló hevülettel oktatni akaró, nettó fantaszta idióták, vagy gyors meggazdagodásban reménykedő, ám az adatlopáshoz-bankrabláshoz gyáva-hülye kvázigengszterek kezében van. Az egy 1952-es Szabad Nép vezércikk életigenlő-kötetlen modorában megírt borzalmak, illetve a fiatalokat imbecillisnek, és nem kicsinek tekintő, szájbarágós fertelmek sorakoznak a polcokon. De akadnak még már a pattintott kőkorszak közepe felé is elcsépeltnek ható közhelyeket pufogtató, vontatott-nyögvenyelős, az idézőjelet méltán megérdemlő „tanmesék” is. Hogy a sikercímek farvizén evezni próbáló, ötlettelen-ihlettelen próbálkozásokat ne is említsük.

Szerencsére Dániel András Kuflik-franchise-a valóságos világítótoronyként magaslik az efféle címek szürke-szennyes árja felé. Hiszen az író-illusztrátor se nem kifli, se nem kukac teremtményeinek hétköznapjait elmesélő történetek és azok adaptációi egyrészt örvendetesen kerülik a kliséket. Másrészt eközben üdítő kivételként nem züllenek korhatáros-obszcén paródiákká: hiába az apró, anyának-apának-dadusnak szóló élcek, hamisítatlan, száz százalékos gyermekmesékről beszélhetünk.

A megszokott alaphelyzet a második, több, rövidebb epizódból álló egész estés filmnél sem változott semmit. A hiperaktív Valér, a sportnak élő Titusz, a naiv Pofánka, az falánk-lomha Zödön, a gondoskodó Hilda, a kissé dadogós-megszeppent Fityirc és a múltjáról előszeretettel anekdotázó korelnök, Bélabá élete idilli. Az Elhagyatott Réten álló kupacuk a nyugalom szigete, ám gyakran útra kell kelniük, hogy lehetetlenebbnél lehetetlenebb helyzetekbe bonyolódjanak, és új barátokra tegyenek szert. Izgalmakból nincs hiány: a blattot verő, villódzó varázsgombák és csokicsigák bújnak meg a befőttesüvegeket, vagy éppen sapkákat termő bokrok között. De az sem példa nélküli, hogy a cimborák véletlenül megidéznek egy, a közönséges sámlikkal összetéveszthető máshogyoszkópot. Utána a furcsa teremtmény hátára ülve egy ideig olyannak látják a többieket, mint amilyennek azok magukat gondolják. Egyik, veterán acid-junkie-kat is furcsa-érdekes karakterekkel teli, abszurdabbnál abszurdabb fordulatokban bővelkedő móka a másikat követi.

Lényeges azonban, hogy nem egy groteszk, a húsz évvel ezelőtti Cartoon Network, esetleg a Nickelodeon nevével fémjelzett sorozatok nyomdokaiban járó, vagy a negyedik falat negyedóránként leromboló alkotásról van szó. Egy, a saját szabályai szerint működő, aranyos, a rejtett poénok nélkül is hibátlanul muzsikáló világban mélyedhetünk el. Errefelé ha megkérik a megállíthatatlanul terebélyesedő, ízletes pudingot, hogy fejezze be sokakat zavaró viselkedését, akkor a jól nevelt desszert hallgat a szép szóra. Sőt, még az is megeshet, hogy egy, a mások szórakozásának tönkretételében kéjes örömet lelő, rettenetes szagú, mogorva hernyóféle harsány kacajra fakad, megbékél, és befejezi a randalírozást.

Ergo hiába kell nagyítóval keresni az akciót, sosincs megállás. A meghökkentő grafikai megoldások harmonikusan elegyednek a nyávogva zümmögő macskalegyekhez, a Kemény Henrik Vitéz Lászlójának stílusában megszólaltatott fatuskóhoz, és a francia akcentusú tevemanóhoz hasonló csodabogarakkal. Hőseink sem tétlenkednek. Az egyik pillanatban Bernard Herrmann a Psycho zuhanyjelenetéhez írt, jellegzetes zenéjének dallamára szörnyednek el azon, hogy kezdhetik előröl a takarítást. Majd képzelet-cápákkal megbolondított kalózcsatával, vagy deklarált semmittevéssel ütik agyon a délutánt – esetleg azon tanakodnak, hogy hogyan készít fagylaltot egy mókus.

Fárasztó szóviccek, képi gegek, és érdekesebbnél érdekesebb figurák tűnnek fel a színen, mi pedig kisvártatva azon kapjuk magunk, hogy készségesen, hovatovább, örömmel sodródunk együtt a színpompás árral. Ebben egyébiránt Scherer Péternek is komoly szerepe van. A mellékalakokkal együtt jó másfél tucatnyi, markánsan eltérő orgánumú figurát életre keltő, egyben narrátorként is remekelő, veterán színész hihetetlen átéléssel és szaktudással látja el feladatát.

Összességében tehát, egy jóformán minden korosztály igényeit kielégítő, humoros-bájos animációs komédiára válthatunk jegyet. Egy olyan tündéri-csodálatos bohóságra, ami bár fikarcnyit sem hasonlít egyikre sem, szellemiségét tekintve mégis méltó társa a Macskafogó első részéhez, a Lúdas Matyihoz, vagy épp a Hófehérhez hasonló klasszikusoknak. Egyetlen negatívuma, hogy hiába tart csak hetvenhét percig, az intenzív-erőteljes látvány és a futószalagon érkező, jó értelemben vett, hígítatlan hülyeség-cunami miatt a végeredmény hébe-hóba túl töménynek hat. Ez az apróság azonban nem oszt, nem szoroz, ezért ha egy kellemes, a komplett familiát lekötő programot keresünk, ne sokat habozzunk: irány a legközelebbi mozi!

Összefoglalás

Mi újság, kuflik? – Pszichedelikus mesematiné

Mi újság, kuflik? – Pszichedelikus mesematiné

Mi újság, kuflik? – Pszichedelikus mesematiné
Szerzői értékelés
86
%
A Kuflik-franchise második nagyjátékfilmje.
Bájos, igényes, humoros és úgy szól az egész családhoz, hogy közben megmarad gyerekeknek szóló rajzfilmnek.
Néha kicsit tömény.
{{ totalLabel }}
%
{{ userRateLabel }}

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap