Egy új vizsgálat szerint a túlhevült gázból álló apró kilövellések táplálhatják azt a töltött részecskékből álló áramlatot, amely másodpercenként több száz kilométeres sebességgel száguld kifelé a Nap felszíne irányából. Ennek az erőteljes napszélnek az eredete évtizedek óta rejtély.

A felfedezés új részleteket tár fel arról, hogy honnan indul a napszél és hogyan jön létre. Ez fontos annak megértéséhez, hogy a Nap miért bocsát ki időnként rendkívüli részecsketömegeket, amelyek a Földet eltalálva intenzív sarki fényt hozhatnak létre, miközben a műholdakat is károsíthatják. „Amit látunk, a napszél jelentős forrása lehet” – mondja Lakshmi Pradeep Chitta, a göttingeni Max Planck Naprendszerkutató Intézet napfizikusa. A kutató és kollégái a Science című folyóiratban ismertetették a felfedezés részleteit.

A szakértők az Európai Űrügynökség Solar Orbiter nevű űrszondájával figyelték meg a Nap légköréből kilépő gáznyalábokat. A kutatók által „picoflare jet”, vagyis pikoerejű kitörési nyaláb néven emlegetett jelenségek energiája olyan pici, hogy a Nap által kibocsátott legnagyobb kitörések energiája ezek billiószorosa.

A Solar Orbiter 2022 márciusában készített felvételeket ezekről a nyalábokról, amikor az űrszonda a Nap déli pólusa felett suhant el. A nagy felbontású felvételeken néhány száz kilométer hosszú, sötét csíkok látszanak, amelyek megjelennek, majd 20–100 másodperc múlva eltűnnek. Ez alatt a rövid élettartam alatt egy nyaláb annyi energiát bocsát ki, amennyit 3000–4000 háztartás fogyaszt el egy egész év alatt, mondja Chitta. Úgy tűnik, hogy a nyalábok anyagot löknek a Napból kifelé. Miközben felvillannak és kihunynak, nagy mennyiségű részecskét juttatnak az űrbe, ezzel táplálva a napszelet. A kitöréseket valószínűleg a millió fokos napplazma mágneses mezőjének zavarai formálják.

A felfedezésben kulcsszerepet játszott a Naphoz közel repülő Solar Orbiter, amely ekkor 45 millió kilométerre közelítette meg központi csillagunkat. Az űrszonda 2020-as indítása óta elliptikus pályán kering a Nap körül, amelyen évente kétszer közelíti meg az égitestet. Ez tette lehetővé, hogy eddig soha nem látott struktúrákat detektáljon a légkörben.

Chitta csapata egyelőre egyetlen helyen figyelte meg a nyalábokat: egy koronalyuknak nevezett sötét régióban. Az ilyen lyukak átmeneti rések a Nap mágneses mezőjében, amelyek lehetővé teszik, hogy a részecskék kifelé áramoljanak az űrbe. A szakértők már régóta úgy sejtik, hogy ezek a napszél forrásai, anélkül, hogy pontosan tudnák, hogyan lökődik ki az anyag. Chitta elmondása szerint a nyalábok felfedezése ebben a koronalyukban megerősíti ezt a feltevést.

A megfigyelés összhangban áll más napszondák, például a NASA Parker Solar Probe adataival, amely szintén rendszeresen elrepül a Nap mellett, hogy közelről szemügyre vegye azt. Márciusban a Parker csapata arról számolt be, hogy a Nap légkörének alján további apró nyalábokat detektáltak. Úgy tűnik, hogy ezek is energiát juttatnak a napszélbe. Ahogy Dan Seaton coloradói napfizikus mondja, mindezen megfigyelések segítenek teljessé tenni a képet a Nap aktivitásához hozzájáruló különböző jelenségekről.

A Nap 11 éves aktivitási ciklusának csúcspontjához közeledik, vagy talán már el is érte azt. Ilyenkor nagyszámú napfolt tarkítja a felszínt és gyakoriak a nagy napkitörések. Idén júliusban és augusztusban három, úgynevezett X osztályú, a lehető legerősebb kategóriájú kitörést észleltek a Napból. Az augusztus 7-i esemény erős zavarokat okozott a Földön is, megzavarva a navigációs jeleket. A nagyfokú aktivitás bőven ad munkát a napkutatóknak, mondja Andrei Zhukov, a Belga Királyi Obszervatórium napfizikusa, aki a Solar Orbiter-projekten dolgozik: „Összességében ez most egy aranybánya nekünk.”