Metro Exodus – Egy lépésre a világklasszistól

Artyom harmadik kalandja megérdemli, hogy tiszta szívünkből, a legmelegebb szavakkal méltassuk. Kivéve a mesterséges intelligenciát, azt nem lehet eleget köpködni.

Metro Exodus – Egy lépésre a világklasszistól

77 %
{{ average }} %
  • Az ÚR pedig előttük ment nappal felhőoszlopban, hogy vezesse őket az úton, éjjel meg tűzoszlopban, hogy világítson nekik, és éjjel-nappal mehessenek.
Szerzői értékelés
Szerző
77
%
Olvasói értékelés
Olvasó
Olvasói értékelés
{{ average }}
%
{{ average }}
%

Csapás csapás hátán

Más ágazatokhoz hasonlóan a játékiparban is bőven találni elátkozott csapatokat, vagy projekteket. Esélyesen az ukrán 4A Games-t erősítők fejében is megfordult, hogy egyikük akarva-akaratlanul felbosszantott egy boszorkányt, tudtán kívül megszentségtelenített egy temetőt, vagy része volt egy tükörgyár raktárának porig rombolásában. Hiszen a jobb sorsra érdemes fejlesztőket valósággal üldözi a balszerencse. Első, Dmitry Glukhovsky posztapokaliptikus regényeire épülő FPS-üket, a Metro 2033 jóformán alig reklámozták, a Metro: Last Light-ot pedig gyakorlatilag gombokból kellett tető alá hozniuk. Ráadásul, dolgukat olyan, még Kelet-Európában is megütközést keltő nehézségek hátráltatták, mint a menetrendszerű áramkimaradások, vagy tolvaj szarka vámosok.

A cég alkalmazottjai azonban iszonyatos akaraterővel a problémák ellenére sem adták fel, és a THQ csődje után a Deep Silver irányítása alatt dolgoztak tovább. Ám igazolva, hogy egyesek ha megfeszülnek, sem jutnak egyről a kettőre, nemrég új kiadójuk sodorta őket bajba. Mivel az, hogy az előrendelők kivételével a többség kizárólag az Epic webáruházából szerezheti be a Metro-szériát trilógiává bővítő Exodus PC-változatát, megdöbbentően sokaknál kiverte a biztosítékot, és középsúlyú PR-krízist okozott. Főleg, miután a döntéshozók azzal öntöttek olajat a tűzre, hogy ha az új felvonás nem hozza majd a kívánt számokat, az esetleges folytatások konzol-exkluzívak lesznek.

Lássuk hát, hogy a számítógépen játszóknak megéri-e letölteni az Epic klienst, vagy sem!

Galéria megnyitása

Jövevény lettem idegen földön

Annak dacára, hogy hősünk, a beszéd helyett inkább a cselekvésre esküvő Artyom Anna személyében rátalált a jobbik felére, mégsem boldog. A férfi ugyanis meg van arról győződve, hogy ha futólag is, de hallott egy, a városon kívülről érkező üzenetet – holott abban még az egymással örökké marakodó csoportok is egyetértenek, hogy ők az utolsó túlélők. Jobb híján éjt nappallá téve, a sugárzással és a szörnyekkel fikarcnyit sem törődve igyekszik bebizonyítani, hogy nem képzelődött. Erőfeszítéseit némi próbálkozás után siker koronázza, sőt, első kézből szerez cáfolhatatlan bizonyítékot arról, hogy az utóbbi huszonhárom évét egy paranoia hajtotta, aljas hazugság tette pokollá. Ám az egykorvolt metropolisz legjobban őrzött titkának feltárása során kedvesével, és a spártaiaknak nevezett, válogatott osztag tagjaival együtt halálra ítélt számkivetetté válik. Igaz, ennek fájdalmát jócskán enyhíti, hogy a kicsiny, de annál ütőképesebb kompánia egy frissen lopott, jól felszerelt vonat védelmét-kényelmét élvezve fedezheti fel az ismeretlent.

Izgalmas felvezetés, és külön elismerés jár az ötletgazdának azért, hogy a korábbi epizódok fő kiindulópontjának sutba hajítása egy percig sem érződik izzadtságszagúnak. Logikus, abszolút hihető, egyben a sorozat hagyományainak megfelelően a lélek legsötétebb mélységeit bemutató magyarázatot kapunk, és a későbbi fejleményekre sem panaszkodhatunk. Akár jelképnek is felfoghatjuk, hogy első megállónk egy mocsaras átokfölde, ahol a denevérszerű démonok, agresszív rákrémek, deformált mutánsok, és lelkiismeret nélküli banditák lesnek prédára. Veszedelmes, pokoli halálkatlan. Nem csoda, hogy a helyiek java a helyi élővilág koronázatlan királyának, a bálnával vetekedő méretű Cárhalnak a híve, és mohón issza prófétája, a technikát halálos bűnnek bélyegző, nyáját a félelem erejével terelgető Silantius gyűlölettől fröcsögő szavait.

Galéria megnyitása

Nem épp idilli vidék. Eljön viszont még az idő, mikor már-már nosztalgiával gondolunk vissza a bizarr kultuszra, mert egyik, a gyomorforgatótól a szánni valóig terjedő, furcsa alakulat a másikat követi. Szigorú erkölcsök szerint élő örök gyerekek, emberi mivoltukat évekkel korábban maguk mögött hagyó machinátorok, vagy éppen szabadságukat a groteszkül értelmezett rendért cserébe önként feladó, az elnyomást megváltásként megélő páriák: a lista korántsem teljes. A más-más elveket valló, kifacsart logikájúnak tűnő, ám közelebbről megvizsgálva a maguk módján nagyon is ésszerűen viselkedő frakciók hiedelmei biztos, hogy arra sarkallnak, hogy egy kicsit magunkba szálljunk. Aztán lassan, ráérősen eltűnődjünk azon, hogy mi mennyire és meddig maradnánk racionálisak, ha pechünkre túlélnénk a világvégét.

Oroszország anyácska így ridegebb-irgalmatlanabb nem is lehetne – éppen ezért, a feszültség oldásaként alaposabban is megismerkedhetünk harcostársainkkal. A hősszerelmes Stepan, a vagány Duke, a filozófus Idiot, a lábai elvesztése után is kőkemény Miller, az amerikai Sam, és a többiek élénk színekkel megfestett, hihető-szerethető figurák. Valamennyien hús-vér, vágyakkal-álmokkal bíró egyéniségek. Magától értetődően segítenek Artyomnak, de nem az létezésük fő célja, hogy csöndben ülnek egy sarokban, míg a férfi úgy nem dönt, hogy igénybe veszi a szolgálataikat. Anekdotákat mesélnek, a jövőt latolgatják, és a praktikusabbak próbálják a legtöbbet kihozni kényszerű távozásukból. Ezzel pedig hallatlanul életszagúvá teszik a kicsiny csapat több ezer kilométert felölelő vándorlását.

Ha harc, hát legyen harc!

Az atmoszférára és a sztorira tehát egy szavunk sem lehet, és szerencsére ez a játékmenetre is áll. Bár a spártaiak egy percig sem rejtik véka alá, hogy különleges missziókra specializálódott kommandósokként nem kenyerük a vérontás, ez a mi kezünket egyáltalán nem köti meg. Ám nem árt, ha szemünk előtt lebeg pár alapszabály.

A direkt konfliktuskezelés őszinte híveinek rossz hír, hogy a fenevadak jellemzően szeretnek hordákban támadni. Hovatovább, sajátos anatómiájuk miatt még a gyenge pontjaik telibe találása sem jelenti feltétlenül azt, hogy fűbe harapnak. Másrészt, hősünk bőrét változatlanul nem szőtték át kevlárszálakkal. Még normal fokozaton sem nagy kunszt fűbe harapni, és komolyabb kihívási szintén már egy-két eltévedt golyó is a vesztünk okozhatja. Végül, itt megannyi más címmel ellentétben az ócska anyagokból épült tereptárgyak szétlőhetőek. Ergo, aki abban bízik, hogy egy korhadt deszkakerítés megállítja a lövedékeket, az többnyire ritkán él addig, hogy bánkódhasson saját könnyelműségén.

Galéria megnyitása

A suttyomban ölést preferálóknak sem árt felkötniük azt a bizonyos alsóneműt, mivel az Exodusban a fényerősségen túl a talaj is befolyásolja, hogy nindzsaként, vagy az éj leple alatt sütit lopó ötéves gyerkőcként osonunk. Nyakig a sárban cuppogva közel esélytelen a meglepetésre építeni, és arra sem árt vigyázni, hogy lépteink ne kopogjanak túlságosan. Némi öröm az ürömben, hogy ez fordítva is igaz: ha nyitva tartjuk a fülünk, kivédhetjük az alattomosabb fortélyokkal élő kreatúrák orvtámadásait. Vagy hanyatt-homlok menekülhetünk, mert szégyen a futás, azonban ha hárman köpködnek savval, akkor hasznos.

Persze, a félreértések elkerülése végett nem árt tisztázni, hogy száz százalékban sem a pacifista virággyermekek, sem a pszichopata mészárosok útja nem járható. Egyes küldetéseknél a hongkongi akciófilmek legendásan visszafogott stílusában rontanak ránk a fejszés-fáklyás kannibálok, és esélyünk sincs kitérni. Míg máskor balesetet szenvedve akkora slamasztikában találjuk magunk, hogy öngyilkossággal felérő, hiú-kivagyi istenkísértés hősködni. Lapulni kell, és csendben imádkozni, hogy ne szúrjanak ki.

Házibarkács orosz módra

Ezeket a szűken mért fix pontokat leszámítva viszont szabad a vásár: a fentebbi megkötések figyelembe vételével kedvünk szerint ténykedhetünk. De, azzal együtt, hogy felszerelésünk javát óhatatlanul a vérmérsékletünkhöz igazítjuk, érdemes tenni azért, hogy legváratlanabb helyzetekben se érjen minket halálos meglepetés. Ezt nagyban megkönnyíti, hogy a barkácsrendszer egyszerűbb nem is lehetne. Két fő erőforrásunkból, a vegyszerekből és a fémhulladékból lőszert, elsősegély-csomagot, gázmaszk-szűrőfiltert, és további értékes apróságokat fabrikálhatunk. Lényeges, hogy a komolyabb szakértelmet igénylőkhöz nem elég hátizsákunk hordozható ezermester-pakkja. Ezeket kizárólag a kincset érő műhelyekben rakhatjuk össze, és iránytűnket, sisakunkat, vagy más készségünket is egyedül itt erősíthetjük. A gyilokszerszámoknál kicsit enyhébbek a megkötések. Az ártalmatlanná tett haramiáktól elvehető példányok szétszedésével gyakran juthatunk új alkatrészekhez, és ezeket ízlésünk szerint, egy pillanat alatt rá is applikálhatjuk arzenálunk darabjaira.

Galéria megnyitása

A kezdetben röhejes revolverecske például kis ügyeskedéssel vadnyugati westernhősök által is megirigyelt, hosszú csövű hatlövetűvé fejleszthető. Ám ha akarjuk, egy válltámasz, egy távcső, és egy hangtompító segítségével közepes lőtávig parádésan muzsikáló, inkább karabélynak, mintsem pisztolynak számító orgyilkos-mordályt faraghatunk belőle. Hasonlóképpen, az alapesetben viccnek is rossz, ócska kis shotgun-imitáció botrányos pontatlanságát négy csővel kompenzáló tömegpusztító rémséggé, vagy megbízható lézercélzós puskává alakíthatjuk. A híresen flexibilis, döntésünktől függően meggymagköpködő gyorstüzelőként, vagy precíz, távcsöves halálosztóként is bevethető Kalasnyikov-klónról, a nesztelen hajítókésekről, gránátokról, és a többi, más-más előnyökkel-hátrányokkal bíró fegyverről pedig még nem is beszéltünk. Fontos, hogy kedvenceink idővel kissé leromlanak: rendszeres tisztítással kell megelőznünk, hogy beragadjanak, vagy kínosan pontatlan ócskavassá silányodjanak. Az egyszerű és ötletes szisztémának hála, jóformán nincs két egyforma stukker, ami tovább erősíti a párját ritkító posztapokaliptikus hangulatot – de az egészre a koronát a környezet teszi fel.

Egyik ámulatból a másikba

A fauna és az emberek viselkedésére kiható napszak-változások, a sugárzás, és a gázmaszkkal kivédhető mérges gázok mellett az adott régió saját veszélyforrásai is megkeserítik az életünk. Elektromos anomáliák, lángoló ördögszekerek, fűben lapuló kígyók, váratlan tűzkitörések, feneketlen mély mocsarak, vagy épp a nagybetűs Halál medveformát öltő avatárja: mindig van mire figyelnünk. Éppen ezért, hosszú utunk során egy percre sem lankadhat az éberségünk, mivel bárhova is vessen minket a sors, az aktuális viszonyokat hírből sem ismerő, zöldfülű idegenként kezdjük meg ismerkedésünk az aktuális régióval.

Galéria megnyitása

Ennek köszönhetően sohasem illan el újdonság varázsa, és a legkevésbé sem bánjuk, hogy jókora szakaszok helyett klasszikus értelemben vett pályákon, vagy gigászinak semmi szín alatt nem nevezhető, részben nyitott térképeken akciózunk. Hiába nincsenek véletlen események, vagy más, randomizált elemek, még a legutolsó kulipintyót is öröm felfedezni, és jóformán húszpercenként egy új elfoglaltságba kezdhetünk bele. Az egyik pillanatban egy pókoktól hemzsegő kazamatát kutatunk át, majd Max Rockatansky legjobb orosz tanítványaként száguldunk egy kocsival, és röhögve számoljuk, hogy hány fertelem végzi a motorháztetőnkön. Hogy aztán nem sokkal később egy imbolygó lélekvesztőben evezzünk, és pánikkal teli sikolyt hallatva visítsunk fel, mikor dülledt szemű dúvad be akar minket rántani a szennyes habokba. Ráadásul eközben kismillió, közvetve elmesélt történetet ismerhetünk meg. Pókerezés közben egymásnak eső banditák, veszett ügyért küzdő hősök, vagy egyszerűen élni akaró, elkeseredett, fellázadó kispolgárok: eseteik megnevettetnek, elgondolkoztatnak, undorral töltenek el, vagy az érzelmek sajátos, kusza kavalkádját indítják útra bennünk. A minőség, a mesterségbeli tudás, és a változatosság tehát a mennyiség fölé kerekednek, és kiütéssel diadalmaskodnak.

MI-ért ilyen hülyék?

A korábban olvasottak alapján könnyűszerrel arra a következtetésre juthatunk, hogy a 4A Games munkatársait csak hódolat illeti meg, nem bírálat. Pláne, mert a Metro: Exodust a szomorú iparági trendekkel szemben nem félkész, hitvány, húszpercenként összeomló bétaként tárták a nagyközönség elé. Ám ez távolról sem fedi a valóságot. Az, hogy a leütötteket nem kaphatjuk fel, és rejthetjük el, épp olyan érthetetlen, mint amekkora marhaság. A nehézségi szint mesterséges megemelésén túl semmi magyarázat nincs arra, hogy elit kommandósunk miért nem képes erre az egyszerű kunsztra. Az sem teljesen tiszta, hogy hol lehet átbújni, vagy átmászni, és hol nem, sőt, néha egy kis mázli sem árt.

Ezek a hiányosságok azonban szerencsére igen ritkán irritálóak annyira, hogy köpködve-sziszegve kifejtsük a véleményünk a fejlesztők nőnemű felmenőinek a nemi szabatossághoz való hozzáállásáról. Viszont a korábbi részek Achilles-sarkának számító mesterséges intelligenciára nincs, és nem is lehet mentség. Az ilyen-olyan trükkökkel vadászó szörnyetegek még hellyel-közzel megállják a helyüket. Specialitásaik, piszkos cseleik, és túlerejük miatt ritkán van az az érzésünk, hogy szellemileg visszamaradott lepényhalakra lövöldözünk. De sajnos éles-fájó kontrasztként az emberek még a trogloditák szintje alá süllyedt, elkorcsosult véglényeknél, és a mutáns rákfattyaknál is idiótábban reagálnak ránk.

Galéria megnyitása

Fizikai fájdalmat okozó hülyeségük példáit napestig lehetne sorolni. A leggyakoribb baj az, hogy tűzharc közben hirtelen olyan tekintettel merednek ránk, mintha meglepetésszerűen rájuk villantottunk volna a Man in Black neutralizálójával. Megállnak, és bambán merednek ránk. Láthatóan tippjük sincs arról, hogy kik ők, mit akarnak, és miért szorongatnak sufni-tunningolt negyvennégyes kaliberű stukkert a kezükben. Aztán, ha nem használjuk ki gátlástalanul az intermezzót, és pumpáljuk őket tele ólommal, vagy csapjuk le, mint a taxiórát, 4-8 másodperccel később újra a vérünket akarják. Emellett, ha úgy alakul, a közvetlenül mögöttük állók agyonlövését, vagy leszúrását sem hallják meg, és igazolva, hogy a baromság-vonaton nincsen fék, iszonytató lelkesedéssel soroznak, vagy rohamoznak meg olyan pozíciókat, ahonnét nyilvánvalóan nem lőhetünk.

Ezek persze csupán a főbb gikszer-típusok: rengeteg, egyedi hiba keseríti meg a szánk ízét. Személyes kedvencem az a jó ég tudja, miben reménykedő mesüge volt, aki, miután kiszúrt, beguggolt egy nagyobb acélláda mögé, majd még akkor is egy félőrült elszántságával sorozta a jókora tárolórekeszt, mikor mögé kerültem, és a hecc kedvéért húsz centiről három figyelmeztető lövést is leadtam rá. Megkockáztatom: a kilencvenes évek méltán elfeledett Doom-klónjainak speed-en és lemming-DNS kivonaton felnevelt, gyárilag szuicid ágyútöltelékei több kombinációs képességgel bírnak, mint a martalócok. Ez pedig elkeserítő, hiszen miközben a kiváló FPS legtöbb eleme minimum díjat érdemelne, addig tízből négy csihi-puhi alatt csutkára feltekerve bömböltethetjük a Yakety Sax-t. Kizárt, hogy egy minden más területen közel hibátlan címnél pont az nem tűnt fel az alkotóknak, hogy a zsiványok statisztikailag releváns részét egy súlyosan retardált felmosórongy öt lépésben megveri sakkban. Felfoghatatlan, hogy miért nem fordítottak erre jóval nagyobb figyelmet.

Egy sajátos lakoma

Összességében tehát akkor járunk el a leghelyesebben, ha a Metro: Exodus-t egy csodálatos, legmerészebb álmainkon is túlszárnyaló lakomához hasonlítjuk. Az asztalok roskadásig rakva, az italokról szuperlatívuszokban lehet beszélni, és a levegőben aranyáron mért különlegességek illatfelhői kelnek egymással birokra. Eközben a háttérben egy zenegép pont olyan hangerővel játssza legkedvesebb számainkat, hogy még jól halljuk azokat, ám ne akadályozza meg azt, hogy kedvünkre beszélgethessünk a hozzánk hasonlóan pazarul mulató lévő szeretteinkkel.

Galéria megnyitása

Ugyanakkor, a szarvasgombás csemegék, hidegen füstölt prémium lazacfilék, ritka sajtok, rafináltul megfűszerezett húsok és ízre leginkább a Mennyországra hajazó sütemények erdejében, egy légmentesen lezárt üvegkalickában fél kiló, zöld döglegyektől körbedongott lószar búslakodik. Szaga semmi, és a kis bestiák sem tudnak kirepülni. Viszont, ha nem csavarjuk testünket egy garantáltan görcsöt okozó, kényelmetlen pózba, vagy meredünk végig elegáns porcelántányérunkra, kénytelenek vagyunk szemezni a jókora halommal, és az ocsmány rovarokkal. Magyarul: ha el tudjuk fogadni, hogy Artyom legújabb kalandja ezernyi örömforrást kínál, de a mesterséges intelligencia, pontosabban, annak ordító hiánya időről-időre fejbe kólint minket, akkor ne habozzunk a vásárlással. Ellenben, ha nem szívesen falatoznánk egy efféle dínomdánomon, jobban tesszük, ha üres gyomorral megyünk haza.

Én a magam részéről tiszta szívemből imádtam, és bár még messze az esztendő vége, erősen gyanítom, hogy a maga kategóriájában még megszorongatni sem lesz képes senki. Ám ez nem változtat azon, hogy a posztapokaliptikus Oroszország örök élményt jelentő bebarangolása közben időnként a fél karomat odaadtam volna egy kicsivel kompetensebb rosszakarókért. Egy szó mint száz: az összes tényezőt a maga súlyának megfelelően kezelve egy az átlagosnál bőven jobb, de nem kiemelkedő programról beszélhetünk. Ami azonban, ha egy napon orvosolni fogják a legfőbb hiányosságát, 90%-os etalonként vonulhatna majd be az ágazat krónikáiba.

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása grid_on

Kapcsolódó termékek arrow_backward arrow_forward
Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Összefoglalás

Metro Exodus – Egy lépésre a világklasszistól

Metro Exodus – Egy lépésre a világklasszistól

Metro Exodus – Egy lépésre a világklasszistól
Szerzői értékelés
77
%
A Metro sorozat harmadik, remekbe szabott része.
Magával ragadó az atmoszférája, egyszerű, de megannyi lehetőséget tartogató a fejlesztési rendszere, meseszép, és általában véve majdnem minden területen dicséretes munka.
Apróbb gondok vannak az irányítással, illetve az emberi ellenfelek mesterséges intelligenciája kritikán aluli.
{{ totalLabel }}
%
{{ userRateLabel }}

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward