Shop menü

META: HAMAROSAN ITT A LLAMA 3

Már gőzerővel dolgozik a Meta azon, hogy az új nagy nyelvi modelljével előrukkoljon, és most azt is elárulták, hogy mikor mutatkozhat ez be.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Meta: Hamarosan itt a Llama 3

A Google szinte heti szinten számol be új fejlesztésekről a nagy nyelvi modelljei és a generatív MI fejlesztései kapcsán, de szó nincs arról, hogy a többiek eközben pihennének. Az OpenAI és a Microsoft, valamint a Meta is folyamatosan dolgozik azon, hogy az LLM rendszerei magasabb szintet érjenek el. A napokban kiderült, hogy a Metánál már érik az új Llama.

Egy londoni MI központú eseményen beszélt a Meta arról, hogy állnak a nagy nyelvi modellekkel kapcsolatos fejlesztései. Ennek keretében tért ki arra, hogy mikor számíthatunk a következő nagy bejelentésre ezen a fronton.

A Llama harmadik generációja a következő hónapban fog debütálni, így még a tavasszal számítani lehet az érkezésére.

A név a Large Language Model Meta AI rövidítésből ered, az első kiadás 2023 februárjában mutatkozott be, és a munka rohamléptekkel ment, ugyanis tavaly júliusban már a jelenleg is alkalmazott Llama 2 került a terítékre három különböző méretben. Az aktuális fejlesztés elérhető 70, 13 és mindössze 7 milliárd paraméterrel is, ez utóbbi már arra szolgál, hogy a mobilokon helyben lehessen futtatni.

A Meta globális elnöke, Nick Clegg beszélt a Llama-val kapcsolatos tervekről. A szakember szavai alapján május első felében betoppan majd az új generációs nagy nyelvi modell. Clegg a részletekbe nem igazán akart belemenni, de azt például lényegében megerősítette a rövid közlésében, hogy ezúttal is egy olyan LLM eszköz érkezik, amiből több különböző változat lesz majd elérhető. Az viszont még kérdéses, hogy ezek miként viszonyulnak majd egymáshoz.

Galéria megnyitása

„A következő egy hónapon belül, sőt mit több, még rövidebb időn belül szeretnénk elkezdeni a következő generációs alapmodellek új kollekciójának, a Llama 3-nak a bevezetését” – mondta Nick Clegg, a Meta globális ügyekért felelős elnöke. „Számos különböző modell lesz különböző képességekkel, különböző változatokkal az év folyamán, és tényleg nem kell már sokat várni az első eszközök startjára.”

A Meta termékigazgatója, Chris Cox hozzátette időközben, hogy a vállalat házon belül sokféle módon igyekszik majd kihasználni a Llama 3 nagy nyelvi modell különböző kiviteleit. Több termékben is jelen lesz a követkető generációs nagy nyelvi modell. A Meta egyébként a saját szolgáltatásaiban még nem adott túl nagy teret a generatív MI-nek, de biztosak vagyunk abban, hogy dolgoznak ezen. Hamarosan talán már az MI fogja alkotni a Facebook posztok egy részét.

Galéria megnyitása

A korábbi Llama verziók ingyenesen elérhetőek voltak és többnyire nyíltak voltak. Azt nem tudni, hogy a Llama 3 esetében mire lehet számítani ebből a szempontból. Az elődök a fejlesztőktől azért kaptak sok kritikát, mert túlságosan limitáltak voltak, így a Meta előre láthatólag ezen sokat dolgozhatott. A cég MI kutatási vezetője úgy nyilatkozott, hogy a céljuk az, hogy a világ leghasznosabb mesterséges intelligencia asszisztensét hozzák létre.

Gyorsabb, pontosabb, de mégis kreatívabb lehet majd a Llama 3, és több dologra alkalmazhatják hatékonyan a fejlesztő partnerek. Meg persze maga a Meta is.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére