1. oldal

A dél-afrikai karmosbéka egy tenyérnyi, szürkés-zöldes állatka, amely az Afrika Szahara alatti vidékeinek tavaiban, tócsáiban és vízfolyásaiban őshonos. Az állatka az 1930-as években került a kutatók, majd a közvélemény figyelmének kereszttüzébe, egy Lancelot Hogben nevű brit zoológusnak köszönhetően. Hogben karrierje korai szakaszától hormonok vizsgálatával foglalkozott, mégpedig olyan módon, hogy ezeket békákba injektálta be, majd megnézte, hogyan reagálnak az anyagra az állatok.

Amikor 1927-ben Dél-Afrikába költözött, a helyi kétéltűekkel folytatta kísérleteit. Mivel a karmosbékák rendkívül elterjedtek voltak lakóhelyének környékén, ez azt jelentette, hogy főként ezek voltak vizsgálatának alanyai. 1930-ban Hogben egy tehén agyalapi mirigyéből kivont mintákat fecskendezett egy békába, mire az rövidesen petéket kezdett lerakni. A kutató rögtön rájött, milyen nagy jelentőségű véletlen felfedezése. A korban a szakértők már tisztában voltak azzal, hogy a terhes nők vizeletében olyan hormonok találhatók, amelyek az agyalapi mirigyben termelődnek, és amelyek hatnak a petefészkek fejlődésére. Így Hogben joggal feltételezte, hogy ha ugyanezen hormonok peterakást idéznek elő a karmosbékáknál, ez utóbbiak talán élő terhességi tesztként is használhatók lehetnek.

Hogben korai beszámolóiban ugyan még nem említette meg ezt az alkalmazási lehetőséget, de feljegyzéseiből világos, hogy a felfedezést követően röviddel elkezdett dolgozni ezen feltevése igazolásán is. Afrikát ugyan röviddel a korszakalkotó kísérletet követően elhagyta, de Nagy-Britanniába visszatérve magával vitt egy csapatnyi karmosbékát is. Kollégája, Charles Bellerby kidolgozta, hogyan lehet ideális módon fogságban tenyészteni a kétéltűeket, és a két kutató közös erővel bizonyította, hogy békák valóban megbízhatóan jelzik a terhességet.

Ha terhes nők vizeletét juttatják be szervezetükbe, az állatok petéket raknak le, holott egyébként a párzási időszakot kivéve ezt nem szokták megtenni. Közben kiderült, hogy egy másik, afrikai kutatócsoport is hasonló kísérleteken dolgozik, és a két tudóscsapat között keserű versengés alakult ki. Bár azzal kapcsolatban, hogy ki jött rá először a békák terhességjelző szerepére, máig nem dőlt el a vita, bizton állíthatjuk, hogy ami a teljes képet illeti, Hogben nyert, hiszen az újfajta terhességi tesztet róla nevezték el.

A Hogben-teszt egyszerűen működött. Csak vizeletmintát kellett beszerezni a vizsgálni kívánt hölgytől, majd ezt mindenféle kezelés nélkül, frissen befecskendezni egy nőstény karmosbéka bőre alá. Ha a nő terhes volt, a béka 5–12 órán belül egy csomónyi milliméteres nagyságú gömböcskét rakott le. A teszt az alaposabb vizsgálatok alapján is nagyon megbízhatónak bizonyult. Egy kutató 150 békán vizsgálta hatékonyságát, álpozitív eredményt egyszer sem kapott, és a békák csak három tényleges terhességet nem jeleztek. Ahogy egy orvos a teszt elterjedése után megírta Hogben csapatának: „Köszönet Mrs. X terhességi tesztjének eredményéért. Bizonyára érdekelni fogja Önöket, hogy egy évtizedek tapasztalatával rendelkező háziorvos, egy nőgyógyász és egy béka közül ebben az esetben csak a béka véleménye bizonyult igaznak.”

Természetesen nem a Hogben-teszt volt az első létező terhességi teszt a történelemben. „Mielőtt a nők apró rudakra kezdtek volna pisilni, egy csomó más dolgot is kipróbáltak” – írja Cari Romm tudományos újságíró. Az első tényleg megbízható tesztet azonban csak 1927-ben dolgozta ki két német kutató, Bernhard Zondek és Selmar Aschheim. Vizsgálatuk során emberi vizeletet fecskendeztek be egy nőstény egérbe, majd néhány nap után felboncolták az állatot, hogy ellenőrizzék, megnagyobbodtak-e annak petefészkei.

Ugyanezen teszt későbbi változatában már nyulakat használtak, és valamilyen okból elterjedt az a tévhit, hogy ha a teszt akkor pozitív eredményű, a nyúl megdöglik. A nyúl megdöglött kifejezés ezért idővel a terhesség eufemisztikus szinonimájává vált. Az igazság ugyanakkor az volt, hogy a nyúl mindig megdöglött, hiszen az állatot minden esetben fel kellett boncolni ahhoz, hogy a szakértők megvizsgálják petefészkei állapotát. Ez egyben azt is jelentette, hogy a terhesség tesztelése sok munkával járó, drága és véres munka volt. Hogben egyik barátja, aki egy terhességek kimutatásával foglalkozó intézményt vezetett, kollégáival évi 6000 nyulat ölt meg.

2. oldal

Az új békateszt ehhez képest sokkal gyorsabb, egyszerűbb, megbízhatóbb és humánusabb volt. A karmosbékák fogságban tartva 30 évig is elélnek, és a teszt nem végzett velük, így többször is újra lehetett használni az állatokat. Ráadásul könnyen be is lehetett szerezni a kétéltűeket. A szakértők kezdetben Afrikából importálták az állatokat, majd azok rövidesen más kontinenseken is megtelepedtek, így már helyben is be lehetett szerezni ezeket. Az 1940-es évektől az 1960-as évekig több tízezer békát oltottak be emberi vizelettel.

Az 1960-as években aztán a kutatók kidolgoztak egy kémiai tesztet, amely már béka nélkül is képes volt kimutatni a terhességet. A tesztcsíkok ugyanarra a hormonra, a humán koriális gonadotropin (hCG) jelenlétére reagáltak, amire a békák is tették. A kétéltűek használata ezt követően lassan kiveszett az orvosi gyakorlatból. A békák azonban regnálásuk két évtizede alatt kulcsszerepet játszottak abban, hogy a terhesség tesztelése elterjedté vált.

Ahogy a karmosbékák megváltoztatták a terhesség tesztelését, úgy ez utóbbi is megváltoztatta a békákat. Az állatok ismertté válásával és könnyű tenyésztésük miatt a szakértők más vizsgálatok során is elkezdték használni ezeket. A karmosbékák modellszervezetekké váltak, ami a sejtek működését, az embrionális fejlődést és egy sor más kutatási területet illet. Idővel eljutottak az űrbe is, és az első gerincesek közé tartoztak, amelyeket sikerrel klónoztak a szakértők.

A békák sikerének azonban akadtak árnyoldalai is. Egy 2004-es vizsgálat kiderítette, hogy az állatokat afrikai otthonukban időnként megfertőzi egy gombafaj, a Batrachochytrium dendrobatis (Bd). Míg a karmosbékák jól viselik a fertőzést, más fajok nem ennyire szerencsések. A Bd immár az egész Földön elterjedt, és számtalan békapopulációt irtott ki. A 2004-es kutatás vezetője, Che Weldon és más szakértők szerint a betegség elterjedésében és vele „kétéltű-apokalipszis” kialakulásában kulcsszerepet játszott a karmosbékák nemzetközi kereskedelmének fellendülése.

Bár egyelőre nem biztos, hogy valóban ezek a békák felelnek a világszintű Bd-járványért, hiszen más kétéltűek is képesek hordozni a betegséget, a karmosbékák más szempontból sem ártalmatlanok. Szabadon engedve gyorsan elszaporodnak, és kiszorítják az őshonos állatokat élőhelyeikről. Ebből az okból már 11 amerikai államban tiltották be a karmosbékák engedély nélküli birtoklását, szállítását és árusítását.

New York nem tartozik az említett államok közé, így Eben Kriksey antropológus, művész 2012 augusztusában nyugodtan megismételhette a híres terhességi tesztet egy ebből az alkalomból rendezett performansza során. Az előadás főszereplője Loretta, a béka volt, illetve egy hölgy, aki nemrég esett át mesterséges megtermékenyítésen, így valóban kíváncsi volt, hogy sikeres volt-e a beavatkozás.

Kirksey már korábban is megpróbálkozott hasonló performanszokkal, de hol az állatjogi aktivisták miatt kellett az előadást lefújni, hol pedig azért, mert a közönség egyik tagja ellopta a békát. Az említett augusztusi napon azonban minden a tervek szerint zajlott. Kivéve, hogy amikor Kirksey beinjekciózta Lorettát, semmi sem történt. Az előadást online követők körében rövidesen parázs vita bontakozott ki arról, hogyan is néznek ki a békapeték, és hogy a képernyőn látható foltok egyike vajon egy petecsomó lehet-e. Később a vizeletmintát adó hölgy több korszerű terhességi tesztrúddal is próbálkozott, és mindegyik negatív lett. Vagyis ahogy Kirksey később megírta, Lorettának végig igaza volt.