Korábban hatalmasat szólt a Hyundai Ioniq 5, ami nagyon érdekes formavilágot hozott el, mellette pedig a Kia ugyanazon az alapon elindította az EV6-ot. És amennyiben valaki elé odatennénk a két említett autót, és megkérnénk, hogy mutassa meg, szerinte melyiknek a testvére az Ioniq 6, nagy valószínűség szerint a legtöbben az EV6-ra tippelnének.

A merész vonalak maradtak, ezeket a Hyundai tervezőcsapata már a 2020-as Prophecy tanulmánynál lefektették, és a jelek szerint a vállalat tartja magát ahhoz a jó szokásához, hogy a tanulmányokat megpróbálja a lehető legpontosabban megvalósítani. Ez a taktika döbbenetes sikert szült az Ioniq 5 és az EV6 esetében, az Ioniq 6-ot viszont mi egy kicsit megosztóbb formának érezzük, de nem lenne meglepő, ha ennél is hosszas várólista alakulna ki. Márcsak azért is jó esély van erre, mert végre egy különleges szedánról van szó, nem pedig telekjáróról.

Galéria megnyitása

A Hyundai fejlett villanyautós platformja, az E-GMP most először mutathatja majd meg egy szedán keretei között, hogy mire képes, és valószínűleg nem fog csalódást okozni. Az Ioniq 6 nagyon ráment a kavics formavilágra, az elejéről a végéig igyekszik egészen áramvonalas maradni, és bizony ennek megfelelően a légellenállási együtthatója is nagyon jól alakult, mindössze 0,21 Cd-ről beszélhetünk, melynél jelenleg közúton csak a Mercedes EQS jobb, itt sikerült elérni a 0,2 Cd-t. A Mercedeséhez képest kicsit játékosabb orr részen mehet el az a hajszálnyi hátrány.

Galéria megnyitása

Ennél a járműnél a hatékonyság lényegesen jobb lehet majd a mindennapos használatban, mint akár az Ioniq 5 vagy az EV6 esetében, ugyanis az E-GMP-re épülő SUV-ok lényegesen rosszabb alaktényezővel rendelkeztek. Ebből eredően pedig jobb hatótávadatokat lehet kilátásba helyezni. Az újdonság 4855 milliméter hosszú lett, miközben 1880 milliméter széles, és a magassága mindössze 1495 milliméter. Alacsonyabban hordja a tetejét, mint az EQS, a Modell S-től viszont nem laposabb, a kettő közé szúr be ebből a szempontból.

Galéria megnyitása

Négy ajtóval rendelkezik a jármű, a jobb légellenállás biztosítása érdekében a kilincsek rejtettek. A beszálló utasok nem a beltérben, hanem az „élettérben” találják majd magukat a Hyundai hivatalos közleménye szerint. Ezzel arra utal a cég, hogy otthonosra lett tervezve a jármű, és úgy van minden kialakítva, hogy a kényelmet, a jó utazási élményt és a szórakozást garantálja a közlekedésben való részvétel ideje alatt. Állítólag tágas belül az Ioniq 6, nagy benne a fejtér, és kellemes lesz az ülések kialakítása is.

Galéria megnyitása

A műszerfal két digitális kijelzőből áll, ezek 12 hüvelykesek és egybefüggően futnak végig a vezető és az utas előtt. Vannak fizikai gombok is a kezeléshez (klíma és egyebek vezérelhetőek lesznek „vakon”), de a hangúly azért már nem ezeken lesz. Biztosított belső díszvilágítás, és igazából a jármű külső fényei is izgalmasan néznek majd ki sötétben. Összesen több száz LED-es fényforrást építettek az autóba a mérnökök. Még a kétküllős kormány közepében is kicsi LED-ek vannak, amik különböző célokat szolgálva lesznek animálva, ezek adhatnak visszajelzést a töltés állapotáról és egyebekről. Van hely a mobilok tárolására is, méghozzá vezeték nélküli töltés támogatásával.

Galéria megnyitása

Kamerákkal is fel lesz szerelve bőségesen az Ioniq 6, még a visszapillantókat is lehet majd kamerára cserélni bizonyos piacokon, de a jármű paraméterei a Hyundai most nem igazán tért ki, csak felületesen érintette ezt a témakört. Ezúttal inkább a külső bemutatása volt a cálja a vállalatnak. Azt azonban már tudjuk, hogy az E-GMP platformon elképesztően sokszínű módon lehet konfigurálni az autókat, szóval bőven lesz mozgástér akár egy rendkívül sportos modell létrehozására is.

Galéria megnyitása

A korábbi ismeretek alapján az akkumulátorok nettó kapacitása 58 és 77 kWh között alakulhat majd, a teljesítmény pedig 168 lóerőtől akár 585 lóerőig is terjedhet. Ez utóbbi felépítéssel már egy valódi sportszedánt tudna alkotni a Hyundai, és bár értelme biztosan nem lenne, azért biztosan sokan látnának szívesen a konfigurátorban egy ilyen opciót.

Galéria megnyitása

A várakozások szerint a Hyundai Ioniq 6 beférhet majd 40 ezer euró alá, ami mindenképpen egy jó hír lenne, és megalapozna a jármű sikerének. Már amennyiben tudják majd gyártani. Jelenleg ugyanis minden E-GMP platformos járműből a megrendelttől kevesebb van, és bizonyos területeken idén már nem is igazán lehet hozzájutni például a KIA EV6-hoz.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

48 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
uwu
uwu
2022. júl. 2. 16:47
#6

Miért akar mindenki elektromos autót? Nem jelent megoldást. A metanol gyártásról miért nem beszél senki? Túl könnyū lenne megmenteni a foldet? Mindenkép meg kell járni elõtte egy zsákutcát?

Whysper
Whysper
2022. júl. 8. 8:28

@Bihus  De azért   remélem kicsit  érzékeled  mennyire  fogalmad sincs a Biológiáról ugye?  Van elektromso autónk itthon ,de attól még  amit írtál nem telejsen állja meg a helyét.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. júl. 2. 13:21
#5

Nem sokára utolérhetik a Teslát. Sokat fejlődtek az elektromos autó gyártók már csak pár év és közel lesznek Elon cégéhez.

Sok sikert minden résztvevőnek.

Bihus
Bihus
2022. júl. 1. 23:32
#4

Nem tudom, nekem ennek az autónak minden porcikájáról az egyszerűsítés, olcsósítás jut eszembe. A design olyan, mint egy lapított VW bogár, a 90-es évekbeli sci-fi filmekben álmodhattak meg ilyesmit. A belseje minimál, de olyan olcsón mininál.

Ez még önmagában nem biztos, hogy baj, nagyon fontos, hogy a villanyautók olcsóbbak legyenek, ha már a belsőégésű motorok sírját megásták. Bár szerintem ettől nem lesz annyival olcsóbb, mint amennyivel csúnyább. Lásd Cybertruck...

Bihus
Bihus
2022. júl. 3. 15:43

@thestock igen, gazdasági és akár világpolitikai szempontokat figyelembe véve túl hamar, környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve talán túl későn.

  1. a gazdaságnak most is jól odabaxtunk egyet, ezt talán mindenki látja már most is, aki autót használ, az biztosan, de jövőre a helyzet sokkal világosabb lesz, és már azok is érezni fogják, akiknek akár semmi köze az autókhoz egyáltalán.

  2. a környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve sem ezt kellene csinálni, ha nagyobb támogatás járna rájuk, akkor sem lenne több villanyautó, de ha hirtelen a fél világ akkugyártásba fogna, akkor sem tudnánk zöld forrásokból előállítani a benzin-gázolaj helyett az autók töltéséhez szükséges energiamennyiséget, na jó, atomenergiával talán. De ha korlátoznánk a személyszállításra használt járművek tömegét, akkor gyakorlatilag lineárisan csökkentenénk a környezeti terhelést. Ugyanez igaz lenne a kilométerkorlátozásra is és bármilyen drasztikusnak tűnő, de amúgy logikus intézkedésre. 

Ehelyett mi történik? A háziasszonyok 1,5-2 tonnás SUV-kat vezetnek, amivel parkolni sem tudnak, az emberek pedig a covid alatti lezárásokra reagálva kiköltöznek a városokból, és messzebbről járnak be dolgozni (én is pontosan ezt csináltam).

Lokális szinten meg lezárnak kulcsfontosságú fővárosi átmenő forgalmat bonyolító utakat anélkül, hogy alternatívákat biztosítanának, ezzel növelve a város környezeti terhelését.

predike07
predike07
2022. júl. 1. 18:51
#3

Ez a belső.... Értem, hogy digitális minden, de berakva egy hosszú ocsmány kijelző és kész.

Az analóg műszerfal formája adott egyediséget a kocsiknak. Volt formavilága. De ennek? A külseje is tényleg merész ami egyben nem jelenti az, hogy szép.Bár akinek bejön ez a belső a külsőn se fog fennakadni.

Terror
Terror
2022. júl. 1. 18:18
#2

Erről a designról az a reklám jut eszembe, amelyikben az indiai fószer ráülteti az elefántot a moszkvicsra, vagy mi az, hogy úgy nézzen ki, mint egy Peugeot.

Terror
Terror
2022. júl. 1. 19:53

@Dragon3k azaz

arn
arn
2022. júl. 1. 17:41
#1

Az elozok jok voltak, ez olyan, mint egy elcseszett porsche

Smooth44
Smooth44
2022. júl. 4. 7:50

@Ch00ler  hahaha :D ugyanez jutott eszembe nekem is. (DS kivételével)

De a CLS nekem akkor se tetszett és azóta se szokta meg a szemem. Ez se jön be :/

Vissza az oldal tetejére