Az éghajlatváltozással kapcsolatos problémákat több oldalról is meg lehet közelíteni. Míg a megoldási javaslatok jelentős része a felmelegedést kiváltó okok súlyosbodásának megakadályozására irányul (például arra koncentrál, hogy kevesebb üvegházhatású gáz kerüljön a levegőbe), akadnak olyan projektek is, amelyek a „tünetek enyhítését” tűzték ki célul. Ez utóbbi kategóriába tartoznak a partmenti településeket az emelkedő tengertől megóvó falak, és számos bolygómérnöki kezdeményezés is, amelyek a földi éghajlatba való direkt beavatkozással próbálnák visszafordítani a melegedési folyamatot.

Az utóbbi kategóriába eső ötletek egyike a jégsapkák olvadásának megelőzése. A becslések szerint a 2030-as évekre a Jeges-tenger teljesen jégmentes lesz nyaranta, ami egyrészt katasztrofális hatással lehet a helyi élővilágra, másrészt a Föld távolabbi pontjain is döntően befolyásolhatja az időjárást. Bár a jégsapkák eltűnésének pontos következményei még mindig nem egészen világosak, az egyik globális probléma ezzel kapcsolatban, hogy eltűnik a Földről két méretes fényvisszaverő folt, amely eddig visszaverte a Nap energiájának egy jelentős részét, az olvadás után viszont a víz elnyeli majd azt.

De mi lenne akkor, ha vissza tudnánk fagyasztani sarkokat? Az Arizonai Állami Egyetem kutatói egy ilyen projekt szükségleteit mérik fel új tanulmányukban, vagyis azt vizsgálják, hogy mi kellene ahhoz, hogy az Északi-sark jégtakaróját megvastagítsák telente, így az nem olvadna el teljesen a nyáron sem.

Az ötlet maga nem túlságosan bonyolult: jégre helyezett szélkerekek segítségével vizet kell felszivattyúzni a felszínre, amely ott gyorsan megfagy, vastagabbá téve a jégréteget. Ez jól megválasztott pontokon végrehajtva elég lehet ahhoz, hogy ne váljon jégmentessé a Jeges-tenger a nyár végére sem.

Persze mint az egyszerűen megfogalmazható elképzelések többsége, a megvalósítás itt sem annyira könnyű. A tanulmány nagy része azzal foglalkozik, hogyan lehet a tengervizet megfagyasztani. Bár a Jeges-tenger vize hidegebb a tiszta víz fagyáspontjánál, annak sótartalma miatt a tengervíz mínusz 1,8 °C-on fagy. A felszín feletti levegőréteg persze ennél sokkal hidegebb is lehet, így szezonálisan formálódhat jég az óceán felszínén. A jég azonban ezt követően alulról fog vastagodni, hiszen a fagyott réteg elválasztja egymástól a hideg levegőt és a vizet.

A természetes vastagodásnak viszont idővel útját állja, hogy a fagyás során hő szabadul fel a jégréteg alatt. A szélkerekes tervben tehát ezzel is számolni kell. A kutatók számításai szerint egy méter vastag jégrétegnek megfelelő mennyiségű víz feljuttatásával a jégtakaró vastagsága a valóságban csak 0,7 méterrel növelhető meg, mivel a beavatkozás lassítani fogja a természetes, alulról építkező jégképződést.

Az is kérdéses továbbá, hogy módszerrel valóban lelassítható-e a jégtakaró felolvadása. Az északi-sarki jég átlagos vastagsága jelenleg 1,4 méter és ez a mostani tendenciák szerint évtizedenként majdnem 0,6 méterrel csökken. A terv az, hogy a jégtakaró 10 százalékát egy méterrel vastagabbá teszik minden télen. Ezzel valószínűleg akkor is csak néhány évtizedre lehetne elodázni a jég eltűnését, ha minden úgy működnek, ahogy azt a kutatók elképzelik.

Felmerülhet az is, hogy bele érdemes-e vágni egyáltalán egy ennyire költséges és logisztikailag bonyolult projektbe. A jégsapka 10 százalékának lefedéséhez 10 millió darab 12 méter magas szélkereket kellene az Északi-sarkra telepíteni, amelyek egyenként 10 tonnát nyomnak. Ez tíz év alatt megvalósítva évi 50 milliárd dollárba kerülne, ami nem kevés pénz, ugyanakkor persze léteznek ennél jóval drágább projektek is. Ehhez ugyanakkor még hozzájönnek a karbantartási költségek is, amelyek egy ennyire mostoha környéken biztosan nem lesznek alacsonyak.

A tanulmány végső becslést nem ad a teljes projektre, és sok kérdést megválaszolatlanul hagy. Köztük azt is, hogy mi történik, ha a nyáron töredékessé váló jégtakarón elsodródnak helyükről a szélkerekek. Azt sem tudni, hogyan fog viselkedni a megváltoztatott jégtakaró, amelyre a megszokottól eltérően ezúttal felülről is rákerülnek majd az új, sós rétegek.

A jég stabilizálása bizonyos helyi fajok, például a jegesmedvék számára kétségkívül előnyös lehet, és a régió fényvisszaverő képessége is megőrizhető lehet a módszerrel. A jég felülről való vastagításával továbbá az is elodázható, hogy a mélyebb rétegekben évezredek óta tárolt szén-dioxid újra a légkörbe kerüljön. A projekt azonban – feltéve, hogy működik – ennek ellenére is csak szükségmegoldásnak tűnik, ami legfeljebb néhány évtizedig javíthat a helyzeten.