A szajga, avagy a tatárantilop egy súlyosan veszélyeztetett antilopfaj, amely komikus orrával leginkább egy bizarr rajzfilmfigurára emlékeztet. Az állatok Közép-Ázsia füves pusztáin sokfelé kalandoznak, tavaszonta azonban minannyian egy régióba gyűlnek össze, hogy nőstényeik világra hozzák a következő generáció tagjait.
Ez az egyébként örömteli esemény váltott 2015-ben horrorba, amikor napok alatt 200 ezer szajga esett össze holtan. Bármi is ölte meg őket, könyörtelennek bizonyult: egy két Magyarországnyi területen minden egyes tatárantilop elpusztult. Ehhez a tömeges pusztuláshoz hasonlóval pedig a szakértők sosem találkoztak.
Az eset azért is különösen tragikus volt, mert úgy tűnt, hogy végre sikerült helyrebillenteni a Szovjetunió szétesése után az orvvadászok által a kihalás szélére sodort állatokat. Az évezred végére a környező országok kormányai és a természetvédők is komoly erőfeszítéseket kezdtek tenni az állatok megmentésére, és a szajgák meg is hálálták a figyelmet.
A faj elég hamar helyrerázódott, mivel nagyon szapora állatokról van szó. A nőstények már első születésnapjuk előtt elérik az ivarérett kort, és ezt követően minden évben utódokat hoznak világra, többnyire ikreket. Így 2015-re a populáció évezred eleji létszámának négyszeresére duzzadt, és mindenki azt várta, hogy a népességrobbanás tovább folytatódik majd a következő években. Már az is felmerült, hogy mikor kerülhet le a faj a veszélyeztetett fajok listájáról, amikor beütött az újabb katasztrófa.
Ennek okát Richard Kock angol kutató és társai derítették fel, akik a tömeges pusztulás idején is jelen voltak a térségben. A szakértők először azt hitték, hogy valamilyen újfajta fertőző betegség üthette fel a fejét a populációban, ez az elmélet azonban sehogy sem passzolt az elhalálozás mintázatához. A szajgák a jelek szerint egyszerre kezdtek elpusztulni egy óriási területen mindenütt. Ráadásul kivétel nélkül mindannyian meghaltak, ami szintén nem illett bele a teóriába, hiszen a leggyilkosabb fertőzéseknek is vannak túlélőik.
A tömeges pusztulás hírére vad elméletek röppentek fel arról, hogy az orosz rakéta-hajtóanyag, sugárzás vagy egyenesen földönkívüliek lehetnek a háttérben. Kock és nemzetközi kutatócsoportja azonban földhözragadtabb magyarázatot keresett. Talaj- és növénymintákat gyűjtöttek, de nem találták nyomát annak, hogy bármi is megmérgezte volna az állatokat. Végül kiderült, hogy az első teória annyiban helyes volt, hogy a tettes tényleg egy mikroba, azonban nem egy fertőző betegség kórokozója, hanem egy alapesetben ártalmatlan baktérium.
A Pasteurella multocida normális esetben a szajgák légutaiban él, Kock és csapata azonban a tetemeket vizsgálva rájött, hogy a halott állatokban azok vérében is jelen van a baktérium. Kiderült, hogy a véráramba bekerült mikroba bejutott az antilopok májába, veséjébe és lépébe, ahol toxinokat termelve elkezdte elpusztítani a szervek sejtjeit. Az állatok végül súlyos belső vérzésben pusztultak el: szerveik sorra leálltak, tüdejük pedig feltelt vérrel, így megfulladtak.
De mi lehetett az oka, hogy az állatok egészséges mikrobiomjának egyik tagja a szajgák ellen fordult? Felmerült, hogy esetleg egy vírusfertőzés zökkentette ki a baktériumokat vagy valamilyen vérszívó által terjesztett más mikrobával lépett végzetes kölcsönhatásba a Pasteurella. A szakértők minden felmerülő opciót megvizsgáltak, de semmi ilyesminek nem találták nyomát.
Az egyetlen furcsaság, amelyet sikerült azonosítaniuk az időjárással volt kapcsolatos. Azon a területen, ahol az antilopok elpusztultak 2015 májusában szokatlanul meleg és párás volt az idő. Sőt: ennél magasabb páratartalmat 1948, vagyis a mérések megkezdése óta egyszer sem regisztráltak a területen. Az új teóriát az is alátámasztotta, hogy 1981-ben és 1988-ban szintén különösen párás időszakok voltak, és a szajgák közül ekkor is sokan elpusztultak, bár közel sem annyian, mint 2015-ben.
Az egyelőre nem teljesen világos, hogy a meleg és a magas páratartalom hogyan változtatta gyilkossá az ártalmatlan baktériumokat, de Kock szerint a kapcsolat egyértelműnek látszik. Laborkísérletek során már sikerült is megmutatni, hogy párásabb körülmények közt a Pasteurellát hordozó patkányok nagyobb eséllyel betegszenek meg. Ha az időjárás volt a kiváltó ok, az ráadásul azt is megmagyarázza, hogyan pusztulhatott el egyszerre minden állat egy nagy területen: a szajgák eleve hordozták a mikrobát, amely a szokatlan környezeti körülmények nyomán ellenük fordult.
Ahogy az éghajlat melegszik, a hasonló tömeges állatpusztulások is egyre gyakoribbá válhatnak. A szajgákra például 1981 előtt egyáltalán nem volt jellemző, hogy nagy számban elpusztuljanak, azóta azonban minden melegebb tavasszal nehezen birkóznak meg.
És a jelenség nem csak a tatárantilopokat érinti: az elmúlt 70 évben egyre több más fajt (tengeri csillagok, fecskék, gazellák, denevérek) is érinteni kezdtek a tömeges pusztulások. Ezekkel pedig a gyorsan szaporodó szajgák sem biztos, hogy képesek lesznek megbirkózni. Ha ugyanis alacsony létszámú populációjukat egy újabb meleg év sújtja, örökre eltűnhetnek.
