Francia kutatók úgy gondolják, hogy rátaláltak a vikingek legendás navigációs eszközére, a mindeddig csak leírásokból ismert napkőre. A korabeli források szerint a különleges kődarabon átnézve a hajósok felhős időben, és akár napnyugta után is meg tudták állapítani a Nap irányát, ami jelentős segítséget jelentett a tájékozódásban a hosszú tengeri utak során.

Guy Ropars, a Rennes-i Egyetem kutatója és kollégái úgy vélik, hogy egy most feltárt hajóroncs rakományában talált ásványdarab egy ilyen napkő lehet. A névtelen angol hadihajó 1592-ben süllyedt el a La Manche csatorna francia partokhoz közeli részén, Alderney szigetének közelében. A kődarab több mint négy évszázadnyi vízben töltött idő alatt opálossá vált ugyan, de a szakértők szerint megmunkáltsága valószínűsíti, hogy ténylegesen egy napkőről van szó, amit az a tény is alátámaszt, hogy egy távolságmérésre használatos navigációs körzőt is találtak a közelében.

Ropars régóta vizsgálja a napkövekről szóló leírásokat, és már eddig is meggyőződése volt, hogy ezek az eszközök ténylegesen léteztek. Korábbi kutatásai alapján azt állapította meg, hogy kövek valószínűleg egy különleges kalcitkristályból, a mészpátnak vagy izlandi pátnak nevezett ásványból készültek, amely Skandinávia és Izland területén nagy mennyiségben megtalálható. Az izlandi pát úgynevezett kettőstörő polarizáló kristály, így ezt forgatva, és rajta áthaladó fénynyalábok képét tanulmányozva elviekben megállapítható a Nap helyzete. (Ha két távozó fénysugár egyforma intenzitású, akkor tökéletes a tájolás.) A kutatók korábbi számításai szerint ezzel a módszerrel minimum öt fokos pontossággal megállapítható a Nap iránya.

Ropars úgy gondolja, hogy a 16. századig aktívan használták a hajózásban ezeket a napköveket, de az is lehetséges, hogy egyes területeken még ezt követően is alkalmazták ezeket. A forrásokból az derül ki, hogy bár a középkori hajósok többsége már ismerte az iránytűt, ezt az északi vizeken hajózva nem lehetett megbízhatóan használni. A most felfedezett lelet a spektroszkópos elemzések szerint kalcit anyagú, külső kialakítása pedig olyan, hogy egy hasonlóan megmunkált, nem opálos izlandi páttal kísérletezve a kutatók egy fokos pontossággal tudták megállapítani a Nap helyzetét, tehát a napkő (amennyiben tényleg az) még precízebb navigációt tett lehetővé, mint azt korábban képzelték.