Jó ideje hallhattunk-olvashattunk már sokhelyütt a nanocsövekről, mint egy reménybeli új "csodaanyagról", ami könnyű, vékony, rugalmas, áttetsző, kiváló hő- és áramvezető, és mégis páratlanul erős, így gyakorlatilag valamennyi ipari ágazat előtt, az elektronikát és a számítástechnikát is ide értve, nagy lehetőségeket csillantott fel. Ám az ipari mértékű felhasználása előtt egy igen súlyos akadály tornyosult, nevezetesen, hogy a gyártásuk az eddig ismert eljárásokkal rendkívül gazdaságtalan és túlságosan lassú volt.

Most azonban, a Dallas-béli Texasi Egyetem és az ausztrál CSIRO (Nemzetközösségi Tudományos- és Ipari Kutatószervezet) egyesített erői sikeresen előálltak egy olyan új gyártási eljárással, ami a maga egyenletes és megbízható, hét méter per perces sebességével már kereskedelmi szintre is alkalmas nanocső-"szövet"-termelést tesz lehetővé (gyakorlatilag valóságos kis nanocső-"erdőket" növesztenek, amelyek lényegében önmagukat rendezik sorba).

Az eredmény pedig valóban beváltja az ígéretet: ez a "szövet" gyakorlatilag áttetsző, és mégis sokkal erősebb egy acéllemeznél is. Úgy tűnik, tehát, hogy hacsak újabb váratlan problémák nem merülnek fel, a nanocsövek hamarosan a hétköznapok valóságának részévé válhatnak, fokozatosan leváltva a hagyományos fémeket (feltéve persze, hogy az eljárás nem túl drága; a költségeiről ugyanis sajnos még nem szól a fáma).

És akkor most képzeljük el, milyen érzés lehet például egy olyan repülőgépen utazni, amelynek részben áttetszőek a szárnyai...