A Vivo nagyon hosszú ideje, jóformán az első androidos mobiljainak indulása óta fejlesztette a Funtouch OS grafikus felhasználói felületet, most viszont úgy döntött, hogy ennek mennie kell. A komoly múltra visszatekintő megoldásnak a helyét az OriginOS veszi ár a mobilokon, ami több szempontból is izgalmasnak ígérkezik.
A fejlesztők az új grafikus felület esetében ténylegesen arra fókuszáltak, amivel a felhasználók rendszeresen találkoznak, szóval a rendszer megjelenése sokat változott. Az OriginOS egy teljesen újragondolt widget motort vezet be, amihez hasonló sem igazán van. Ennek az inspirációt a Huarong Road tradicionális kínai puzzle játék adta, ami a különböző méretű elemeknek a mozgatásáról szól.
Az OriginOS segíti majd abban a felhasználókat, hogy mindig a megfelelő formájú és méretű widgetet pakolhassák majd ki, és még azt is meg tudja oldani a rendszer, ha egy-egy elemnek átmenetileg nagyobb felületre van szüksége. A zenelejátszónál például a többi ikon és widget fölé bármikor megnyitható a lejátszási lista, ami egyébként egy kompakt elemben nem fér el.
A widgetek képesek lesznek megváltoztatni a megjelenésüket is úgy, hogy adott esetben a megjeleníteni kívánt tartalomhoz igazodjanak. És a sémájuk idomulhat eleve a friss információhoz, például napsütéses időben az időjárás eleme világosabb lesz. Az üzenetek widgetje pedig ki tud úgy csúszni nagyobb méretbe, hogy kiírja az új üzenethez kapcsolódó adatokat.
Az érintésekre az ikonok és a widgetek is bemozdulnak majd, mintha fizikailag bökne meg az ember gombokat, és erről a rendszer beállítástól függően haptikus visszajelzést is tud majd adni. És lesznek már itt „Nano Figyelmeztetések”, amik arra képesek, hogy az appoktól érkező értesítéseket az adott program widgetjén is megjelenítik.
A gesztusvezérlésre is nagy hangsúly helyeződött. Ennek eredményeként már nem kevesebb mint 26 különböző kézmozdulat kombinációval lehet navigálni csak a képernyő aljáról indítva. Ha az ember beletanul a gesztusok tömkelegének használatába, akkor elképesztően simán lavírozhat keresztül minden felületen néhány mozdulattal, a megszokott kezelőszervek létezését pedig el is lehet felejteni.
A Vivo az élő háttereket továbbgondolva itt már olyan grafikák kiválasztására nyújt lehetőséget, amelyek egészen komplex mozgásokat vonultatnak fel. Gyorsítottan láthatja a felhasználó például azt, ahogy egy növénynek kihajtanak a virágjai, miközben a „szellő” mozgatja. A háttér idomulhat a kinti időjárási viszonyokhoz is, és nemcsak arra gondolunk itt, hogy esőben esni fog napsütésben pedig ragyogó világosság lesz. A felhőzet mértéke is változhat majd, valamint a félsebesség is valósághű lehet.
A mobilos fizetés segítése érdekében a Vivo létrehozta a SuperCard fejlesztést, amit bármikor azonnal elő lehet majd hívni a készülék használata közben. Ez azt jelenti, hogy lekapcsolt képernyő mellett is rögtön előkapható majd a virtuális kártya.
Részét képezi az OriginOS-nek a Multi-Turbo 5.0, amiről azt kell tudni, hogy számos különböző memóriaoptimalizáló technikát foglal össze, és alkalmazza ezeket kiemelkedő hatékonysággal. Memory Fusion címszó alatt nyújt a rendszer memória swap opciót is, ami főleg a kisebb RAM-kapacitással rendelkező mobilok esetében jöhet jól. És megadhatják az emberek, hogy mely applikációk legyenek esetleg előtöltve, ha ezt lehetővé teszi a hardver.
Az OriginOS már az Android 11 operációs rendszert veszi alapul, és előre láthatólag csak januárra fog elkészülni, akkor indulhat a mobilok frissítése.