MEGLEPŐ FORDULAT: AZ NVIDIA IGÉNYBE VEHETI AZ INTEL 18A CSÍKSZÉLESSÉGÉT A KÉSŐBB ÉRKEZŐ GPU-K LEGYÁRTATÁSÁHOZ

Az Nvidia mellett a Broadcom illetékesei is tárgyalásokat folytatnak a háttérben, sőt, még az AMD is érdeklődik a 18A iránt.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2025. márc. 26. 18:06
Meglepő fordulat: Az Nvidia igénybe veheti az Intel 18A csíkszélességét a később érkező GPU-k legyártatásához

Az Intel 18A gyártástechnológiájával kapcsolatban számtalan kedvezőtlen hír látott már napvilágot az elmúlt negyedévek alkalmával, ám ezek egy részét cáfolta az előző elnök-vezérigazgató, jelenleg pedig már egészségesebbnek tűnik a 18A gyártástechnológia, már ami a kihozatali arányt illeti, igaz, ez is csak a pletykák alapján sejthető, az Intel csapata konkrét számokat nem közölt ezen a téren. A 18A gyártástechnológiát korábban egy külön weboldal formájában kezdték népszerűsíteni, és háttérben a jelek szerint már folynak a tárgyalások a lehetséges külsős megrendelőkkel is, ami kiemelten fontos mérföldkő lehet az Intel Foundry történelmében.

Erről Timothy Arcuri, az UBS egyik elemzője tett említést a napokban, aki szerint az, ha az Intelnek sikerül megrendeléseket szereznie az Nvidiától, az egyik legnagyobb gyár nélküli chiptervező vállalattól, az egy óriási győzelem lesz, és valószínűleg erősen befolyásolja majd az Intel Foundry jövőjének alakulását is. Az elemző szerint az Nvidia mellett a Broadcom is tervezi az Intel 18A gyártástechnológiájának használatát, ami duplán fontos, hiszen mindkét vállalat jelen van az AI piacon, egy olyan szegmensben, ami dinamikusan növekszik, így onnan folyamatosan jöhetnek majd a nagyobbnál nagyobb megrendelések. A két vállalat közül állítólag az Nvidia áll közelebb ahhoz, hogy felvegye beszállítói listájába az Intelt, a Broadcommal folytatott tárgyalások még nincsenek annyira előrehaladott állapotban. Az információk szerint az AMD is érdeklődik a 18A gyártástechnológia iránt, az viszont nem derült ki, pontosan hogyan áll a folyamat, már ami a tárgyalásokat és a potenciális megállapodást illeti.

Galéria megnyitása

Az Intel a 18A mellett egy másik node-ot is fejleszt, ami a 18A teljesítményre kihegyezett változata lesz 18A-P néven. Ez a node abban segít majd, hogy azonos fogyasztás mellett magasabb teljesítményt, vagy azonos teljesítmény mellett alacsonyabb fogyasztást érhessenek el a köré épülő chipek a 18A-nál megszokott szinthez képest. Az elemző szerint ez a node sokkal vonzóbb lehet a külsős megrendelők számára, akik szeretnék maximálizálni a chipjeik teljesítményét, miközben szeretnék minimalizálni a chipek fogyasztását is.

Az eredeti 18A node főként az Intel számára lehet fontos, ugyanis a gyártó mindent elkövet annak érdekében, hogy a köré épülő klienspiaci Panther Lake, illetve szerverpiaci Clearwater Forest (Xeon 7) processzorok minél hamarabb bevethetőek legyenek a piacon. Ehhez képest a gyár nélküli vállalatok inkább megvárhatják a 18A gyártástechnológia teljesítményre hangolt verzióját, ahogy a TSMC-nél is szokták az aktuális gyártástechnológiák kapcsán. Azzal, ha az új node mellett döntenek, több előnyt is szerezhetnek a fentebb említett teljesítménynövekedés vagy fogyasztáscsökkenés mellett: egyrészt jobb kihozatali arányt kaphatnak, alacsonyabb lehet a hibasűrűség, illetve kisebb lehet a szórás az egyes lapkák teljesítménye terén.

Az elemző szerint az Intel új elnök-vezérigazgatója, Lip-Bu Tan ki fogja domborítani a vállalat chiptervezésben és félvezetőipari gyártásban rejlő képességeit, ezekre helyezi majd a fő hangsúlyt, ám ebben igazából nincs semmi új, hiszen a korábbi elnök-vezérigazgató, Pat Gelsinger is ezt tette, valamint a két korábbi ideiglenes társ-vezérigazgató is aktív volt ezen a téren. Azzal kapcsolatban egyelőre nincs információ, hogy Lip-Bu Tan pontosan mi mindent tervez félvezetőipari bérgyártás terén, már ami a konkrét vállalati stratégiát illeti, de idővel erre is fény derülhet.

Erről akár már a hónap végén esedékes Intel Vision 2025 eseményen is szó eshet, amelynek Las Vegas ad helyet, és amelyen az új elnök-vezérigazgató is tart majd előadást.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

17 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
j4ni
j4ni
2025. márc. 27. 10:07
#6

Ehhez erősen köze van a Trump féle szankcióknak amit az Amerikán kívül gyártott chipeket tartalmazó termékekre akar kivetni. Ezzel át tudja terelni a TSMC tajvani gyárairól a TSMC és az intel amerikai gyáraiba a fabless chipgyártókat.

Busterftw
Busterftw
2025. márc. 27. 9:38
#5

Nem rossz nem rossz, inkabb legyen tobb megrendelo, mint egy nagy.

Gpety
Gpety
2025. márc. 27. 5:18
#4

Amikor a TSMC elszemtelenedik és próbálják éreztetni vele, hogy van B opció is, vagy inkább C a Samsung után.

wintercounter
wintercounter
2025. márc. 27. 0:36
#3

Szoval az uj CEO most learatja majd a baberokat, amiert Pat eveket kuzdott. Nem csodalkoznek, ha semmi kreditet nem kapna erte...

Busterftw
Busterftw
2025. márc. 28. 12:11

@punchman Azert ennek varjuk ki a veget. Pat alatt 15%-al csokkent a letszam, 15ezer fovel epitettek le, ami nem kis szam.

marc23
marc23
2025. márc. 26. 20:57
#2

Nvidia bakik es intel atcimkezes! Tyuu mi lessz it! :D :D

axe
axe
2025. márc. 26. 18:21
#1

na, nvidia visszahozza a gtx960 érát?

Busterftw
Busterftw
2025. márc. 28. 12:12

@Gpety A multkor is bebofogted hasrautve, hogy valami 3 darab keszlettel indultak, aztan akkor is elsunnyogtal amikor erre forrast kertek.
Tudod normalis helyeken, normalis ertekrenddel a vita ugy zajlik, hogy ha valamit allitasz, azt illik alatamasztani.
Foleg ha valami egyertelmuen nagy marhasagot allitasz.

Vissza az oldal tetejére