Egy Naphoz hasonló csillag körül észlelt barna törpe mozgási mintázata talán egy holdnak köszönhető, állítják a szakértők. Ha ez beigazolódik, ez lenne az első exohold, vagyis egy olyan hold, amely egy bolygót kering, amely viszont a Naprendszeren kívül. Ha azonban az adatoknak hinni lehet, akkor ez a hold nagyon eltérő méretű, mint a hozzánk közel lévő holdakhoz képest.

Naprendszerünkben a holdak száma messze meghaladja a bolygók számát. Még néhány meglehetősen kicsi aszteroida is rendelkezik holdakkal, ezért feltételezhetjük, hogy a több mint 6000 ismert exobolygó többségének is lehet saját holdja. Mostanáig azonban még nem találtak egyet sem, eddig csak két jelölt volt, de az ezekre vonatkozó adatok továbbra is vitatottak.

Amikor azonban egy csillagászcsoport a Very Large Telescope GRAVITY műszerével nyomon követte a HD 206893 B katalógusjelű objektumot, olyan ingadozást észleltek, amelyre a legjobb magyarázat, hogy egy kisebb objektum gravitációja okozhatja. Az eredmények kapcsán ugyanakkor fontos kérdés az is, hogy ha a mozgás hátterében valóban egy keringő objektum áll, nevezhetjük-e egyáltalán holdnak. A HD 206893 B ugyanis egy barna törpe, egy olyan égitest, amely a csillagok és a bolygók közötti átmeneti zónában létezik.

A HD 206893 sokkal fiatalabb a Napnál – a dinoszauruszok uralma idején formálódott –, de egyébként nagyon hasonló hozzá, és 30 százalékkal nagyobb tömegű ugyan, de hasonló fémtartalmú. Bolygórendszere ugyanakkor nagyon eltérő. A Jupiter tömegének körülbelül 20-szorosát kitevő HD 206893 B mellett található körülötte egy HD 206893 C jelű objektum is, amelynek a tömege körülbelül 11-szerese a Jupiter tömegének, valamint egy másik bolygójelölt is, amelynek a tömege körülbelül megegyezik a mi rendszerünk legnagyobb bolygójának tömegével. Található benne egy gyűrű is, egy óriási aszteroidaöv, amely azonban sokkal messzebb van a mi Kisbolygóövünknél.

Egy ilyen rendszerben könnyen előfordulhat, hogy a HD 206893 B körül egy olyan objektum keringhet, amelynek a tömege elég nagy ahhoz, hogy bolygónak minősüljön. Ha ez a kísérő az imbolygás oka, akkor hatalmasnak kell lennie. A csapat becslése szerint tömege a Jupiter tömegének körülbelül 40–50 százaléka, vagyis a Föld tömegének 130–160-szorosa lenne, vagyis lényegesen nagyobb, mint a Szaturnusz. A keringési ideje kilenc hónap lehet. A Naprendszerünkben egyik nagy hold sem kering hosszabb ideig a Hold egy kb. hónapos keringési idejénél.

Még ha tekintetbe is vesszük a HD 206893 B nagy tömegét, ez nagyon eltérő arány a Naprendszerben tapasztaltakhoz képest. A Hold tömege a Föld tömegének 1/80-a, és ez egy nagyon szokatlan kialakulási folyamat eredménye. A Galilei-holdak tömege kevesebb, mint a Jupiter tömegének 1/10 000-e. A Neptunusz és a Triton tömegaránya közel 1/5000, míg a kérdéses rendszerben az arány 1/50 lenne. Mivel azonban még soha nem láttunk barna törpét közelről, azt sem tudjuk, hogy általában milyen méretű kísérőik vannak.

A korábbi exoholdakra vonatkozó állítások olyan vizsgálatokon alapultak, amelyek során a bolygó csillag korongja előtti átvonulása során a bolygó előtt és mögött kerestek apróbb elhalványulási jeleket, amelyeket egy kísérő okozhat. Ennek kapcsán azonban felmerült, hogy az észlelt gyenge jelek az adatfeldolgozási módszerből, vagy a csillag saját aktivitásából is adódhatnak. Ezek az állítólagos exoholdak is nagyon eltérőek voltak a Naprendszerben találhatóknál: legalább akkorák, mint a Neptunusz, vagyis több százszor nagyobbak, mint a Ganümédész, a Naprendszer legnagyobb holdja. Ez a módszerből adódik, ennél kisebb méretű holdakat ugyanis a jelenlegi technológiával egyszerűen nem lehet detektálni.

A HD 206893 B I-re viszont egy másik megoldással akadtak rá, amely új utakat nyithat az ilyen égitestek felfedezésében. A kísérlet célja a GRAVITY műszer képességeinek tesztelése volt exoholdak észlelésére olyan helyeken, ahol eddig még nem keresték őket. A kutatók azt akarták mérni, hogy milyen plusz mozgások detektálhatók a csillaguktól elég távol lévő, de a kialakulásuk óta még mindig elég forró óriásbolygók kapcsán, amelyek hátterében keringő égitestek állhatnak.

Ennek a megközelítésnek az előnye, összehasonlítva az exohold-átvonulások révén történő keresésével, hogy alkalmas a csillaguktól messze keringő bolygók vizsgálatára, amelyeknél nagyobb is a valószínűsége a holdak létének, mint a közel keringő bolygóknál. Ugyanakkor egyelőre ebben az esetben is csak kifejezetten nagy méretű holdakat is lehetséges detektálni.