A hétvégén a Pekingben tartott Intel Developer Forumon (IDF) a vállalat két eltérő témájú előadást tartott a hamarosan debütáló Haswell köpzonti egységekkel kapcsolatban. Az egyik a mikroarchitektúra egy új sajátosságáról szólt a tápellátást tekintve, míg a másik a sokak által kritikus tényezőnek tartott tuningolással, tuningolhatósággal foglalkozott. A gyártó bemutatta azokat a fejlesztéseket, amelyeknek segítségével lehetőség van a Haswell APU-k órajelének emelésére anélkül, hogy a vásárló drága, szorzólock-mentes K-s prociba invesztálna, de megmaradna az a termékvonal is. Ebből már sejthető, hogy vannak megkötések.
Azzal kezdenénk, hogy a Haswell "megpiszkálgathatósága" lényegében megegyezik a Sandy Bridge-E (LGA 2011) asztali termékvonalának túlhajtási módszerével, illetve lehetőségével. A "K" jelölés nélküli APU-k órajelét úgy lehet megnövelni, mint például a Core i7-3820 üzemfrekvenciáját. A chip gyárilag 100 MHz-es base clock értékkel van szállítva. Az Ivy Bridge-nél nem csak a processzormagok, hanem bizonyos uncore elemek is ezen a frekvencián üzemelnek. Ez a Haswellnél sincs másképp, és ugyanúgy, ahogy az Ivy Bridge-nél, a túlhajtóknak maximum 5-7 százaléknyi mozgásterük van a BCLK növelésére, utána a művelet már instabilitással jár.
Ezzel persze nincs vége, ugyanúgy, ahogy az Intel HEDT platformoknál, nem csak ez a 7 százalékos tuningküszöb áll rendelkezésre a 100 MHz-es BCLK érték vonatkozásában, hanem lehetőséget kapunk a kezünkbe, hogy a BCLK-t jelentősen megemeljük. Persze a régi idők nem térnek vissza, ez nem lehet tetszőleges érték, amit mi magunk tesztelgetünk ki, hanem három előre definiált órajelet kínál a BIOS, amelyikből kiválaszthatjuk, melyiket szeretnénk. Ez a 100 MHz, 125 MHz és a 166 MHz. Hogy miért nem jár ez instabilitással? Az Intel különféle osztókat alkalmaz, a magon kívüli frekvencia aránnyal (uncore frequency ratios) a komponensek saját magukat szabályozzák és kompenzálják a megfelelő értékre, így azok stabilak maradnak, és nem dől össze a rendszer.
Mivel a 125 MHz-es és a 166 MHz BCLK érték semmilyen mértékben nem okoz instabilitást, arra továbbra is nyitva áll az ajtó, hogy kihasználjuk a nagyobb értékekre is a megszokott 5-7 százalékos többletet. Ha minden stimmel, akkor az eredetileg 100 MHz-es alapfrekvenciával ketyegő Haswell pikk-pakk egy 173 MHz-es értékre tehet szert, ami bizony már egy jelentős növekedés az üzemfrekvenciában is, anélkül, hogy a szorzóhoz kellett volna nyúlnunk. Az Intel javaslata szerint ettől a 7 százalék körüli határtól továbbra sem ajánlott eltérni, mert a túl magas érték miatt könnyedén instabillá válhat pl. a PCI-Express vezérlő. Ha egy picit tovább gondoljuk az elhangzottakat, akkor felmerül a kérdés, mi a helyzet a szorzólock-mentes "K" egységekkel. Nos, a BCLK lépcsős állíthatósága természetesen itt is elérhető, de az értéktől függően változhat a legnagyobb szorzó paramétere is. A következő receptek szerint főzhetünk: maximum 80.0x szorzó 100 MHz-hez, 64.0x szorzó 125 MHz-hez és 48.0x szorzó 166 MHz-hez. Látható, hogy a szorzást elvégezve megközelítőleg mindig ugyanazt az eredményt kapjuk, így a Haswell elérhető elvi maximális órajele 8 GHz, vagy kicsivel afölött van. Sok sikert a cél eléréséhez!
Az órajelek, szorzók és arányok az overclocking história szereplői, de a kívánt frekvenciákat stabilan tartani, megválasztani a megfelelő feszültségeket és vezérelni a tápellátást már egy másik történet. A másik szeminárium témája ez volt. A Haswellel az Intel bemutatja az integrált feszültség szabályozást (integrated voltage regulation - iVR). Ez a magasfokú integráltság egy újabb lépcsőfoka, amit meglépve minden központi egység saját integrált VRM vezérlővel a kupak alatt érkezik, amely a tuningosok szempontjából azt eredményezi, hogy nem kell majd annyira árgus szemekkel figyelni, hogy a bizonyos márkájú és típusú alaplapokon milyen VRM rendszer van kiépítve. Ettől még azért az átlag feletti túlhajtáshoz továbbra is felsőkategóriás, minőségi komponensekből megalkotott alaplapra lesz szükség (tekercsek, kondenzátorok, FET-ek), de megint csökkent eggyel azon dolgok száma, ami az alaplaptól függ.
Az iVR felépítés lehetővé teszi a deszkák gyártásánál, hogy a processzor köré csak kétféle tápellátó részleget kelljen létrehozni, amelyek a vCCIN és vDDQ feszültségekért felelnek. Az iVR a bemeneti feszültséget a vCCIN-ből kapja, és azt szabályozottan küldi tovább vCORE-ként a magok felé. A vRING (azt a ringbuszt táplálja, ami mindent összeköt a processzorban), a vSA/vIOA/vIOD (a system agentet vagy az integrált "északi hidat", és számos uncore komponenset táplál), és a vGT (a grafikus mag tápellátásáért felel) részleteit az alábbi diák prezentálják.
A jó hír tehát, hogy lesz lehetőség a teljesítmény növelésére, ha nem is úgy, mint régen, de legalább extra kakaóra tehetünk majd szert gyakorlatilag ingyen, amire jelen pillanatban az olcsóbb Intel központi egységekkel nincs lehetőség.
