MÉGIS FELKERÜLHET A WINDOWS 11 A NEM TÁMOGATOTT PROCESSZORRAL SZERELT RENDSZEREKRE

A trükk az, hogy a Windows Update helyett egy ISO telepítővel kell próbálkozni, az ugyanis nem akadékoskodik, ha nem támogatott processzort észlel.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. aug. 31. 11:12
Mégis felkerülhet a Windows 11 a nem támogatott processzorral szerelt rendszerekre

A Microsoft csendben elvégzett egy változtatást a Windows 11 telepítőjénél, amelynek köszönhetően az új operációs rendszer régebbi, nem támogatott processzorokra is telepíthetővé vált. Azt persze érdemes szem előtt tartani, hogy a minimális rendszerkövetelményekben foglaltak ezekre a központi egységekre is vonatkoznak, vagyis szükség van legalább két processzormagra, 64-bites támogatásra, valamint legalább 1 GHz-es órajelre is. Ezen felül az adott rendszernek legalább 4 GB-nyi memóriát, illetve 64 GB-nyi tárhelyet is tartalmaznia kell, valamint a TPM 1.2-es támogatás szükségessége mellett sem mehetünk el szó nélkül.

A fentiek igazából sok olyan rendszernél teljesülnek, amelyek a processzortámogatás hiánya miatt nem felelnek meg a Windows Update-en keresztül történő frissítés követelményeinek, így van még remény mindazok számára, akik ki szeretnék próbálni a Windows 11-et egy régebbi rendszeren is. Az persze kérdéses, hogy ez a „véletlenül nyitva hagyott” kiskapu a végleges verzió telepítőjében is jelen lesz-e.

Galéria megnyitása

Az új információ persze nem a Microsofttól származik, a vállalat ugyanis hivatalosan nem beszél a dologról, de a média számos képviselője számolt már be róla (például a The Verge, illetve a ZDnet) – szerintük a Microsoft egyfajta nyílt titokként kezeli majd a dolgot, és lehetőséget ad a régebbi processzorok használatára is.

A Windows 11 persze továbbra is jelezni fogja ezeknél a rendszereknél, hogy a hardver miatt „nem támogatott állapotban” van az operációs rendszer, az azonban nem világos, hogy ez a „nem támogatott állapot” jelent-e majd bármiféle hátrányt a frissítések elérésénél, legyen szó funkcióbővítő normál, vagy éppen biztonsági frissítésekről. Az eddigi információk alapján igen, vagyis a nem támogatott rendszerek nem vehetik igénybe a Windows Update funkcióit.

Ezzel a „kiskapuval” valószínűleg a régi hardverekkel rendelkező felhasználóknak próbál kedvezni a Microsodt, talán valamilyen szinten azt is remélve, hogy megtetszik nekik az új operációs rendszer és hardvert is frissítenek, hogy teljes értékűen fusson a szoftver az adott masinán. Ezzel együtt az új, illetve támogatott processzorral rendszerek esetében a biztonság szintje is emelkedhet az új követelmények miatt, ami magasabb szintre emelheti a Windows 11 ökoszisztéma biztonságát a komplexebb támadásokkal szemben.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

16 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
_PARASZT_
_PARASZT_
2021. aug. 31. 18:00
#7

Ritka ocsmány

Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. aug. 31. 17:26
#6

Őszintén érdekelne, mi itt a selling point. Windows 10-nek ott volt a DX12, de itt? Olvasom, hogy az Android appok támogatását is elcsúsztatják, rajtkor nem lesz benne. Direct Storage-ről semmi hír egyelőre. Most komolyan pár színes ikonért és a lekerekített sarkokért sír itt mindenki?

axe
axe
2021. aug. 31. 18:02

@Mosdatlan_falusi  lejár a támogatás (ugye a "win10 lesz az utolsó winfos" by picipuha) és el kell adni egy új rendszert a mostani rendbetétele helyett, cserébe kapnak új semmitérő haszontalan dolgokat, ez a selling point

pepeno1
pepeno1
2021. aug. 31. 16:14
#5

Sok még a Win7-es gép, amit konvertálni akarnak Win11-re? :D

axe
axe
2021. aug. 31. 16:19

@pepeno1  sok helyen xp fut még

ZoliS
ZoliS
2021. aug. 31. 13:32
#4

Szerintem winfosnál nem arról van szó, hogy milyen erős a géped, hanem arról, hogy mennyire akarják visszamenőlegesen támogatni a régi hardvereket. Ha valakinek ez probléma, 2025 októberéig nyugodtan használhatja a fos 10-et.

Adzo82
Adzo82
2021. aug. 31. 14:15

@ZoliS  Ez érthető, viszont akkor azt is hozzáteszik tették / teszik, hogy ugye nem a windowst veszed meg, csak egy liceset. Ergo egy idő után nem jár hozzá semmi azon túl amit eddig kaptál és összeállt a gépeden (app, frissítés, biztonság stb). Ez nekem úgy jön át egy részben, hogy akkor most nem csak a windows támogatása a licenselt, hanem a hardvereké is. Azaz nem közvetlenül, mivel új oprendszerről van szó. De! Nincs egy megfelelő alternatíva, hivatalosan, hogy használd az új windowst a régi gépeiden is. És ez a gáncs az egészben. Hogy letolt gatyával hagyják a régi gépeseket. Értem, hogy új licens meg hozzá új hardver, Ez olyan mikor megveszed az új konzolt új felhasználói környezettel. Egy ps3-ra nem tudod felrakni ugyan azt, mert képtelen rá. Bár ebben az esetben csak egy "!fontos!" funkciórol van szó (ugye a TPM ami miatt korlátoz).... nem egy komplett rendszerről.

rfj1989
rfj1989
2021. aug. 31. 13:09
#3
  1. gen i7 nem elég neki 32gb rammal meg 1080 al akkor tartsák is meg maguknak :D
Mosdatlan_falusi
Mosdatlan_falusi
2021. szept. 1. 9:11

@thedeveloper a fórum többségének nedves álma, hogy ne legyen ápdét.

Adzo82
Adzo82
2021. aug. 31. 12:52
#2

Most lehet, hogy nem kéne felhoznom, mert már nagyon sok fórum foglalkozik ezzel és még az elején sem járunk, sztem, hogy akkor pl egy régi i7-880-s intel (16gb rammal, 1070S-el, mert van egy ilyen configom otthon) olyan réginek számít és használhatatlan, h mindenképp alkalmatlan a win 11-re? Persze, gondolom a részletekben és a cpu funkcióiban rejlik a lényeg.

Adzo82
Adzo82
2021. aug. 31. 14:03

@thestock  Nem is szándékozom nagyobbat rakni bele, csak ez volt kéznél. Egy régebbi GTX 770-t egy  Q9650-s (8Gb rammal) mellé raktam :P

Sadenal
Sadenal
2021. aug. 31. 12:42
#1

Jóféle kiskapu! :D

Vissza az oldal tetejére