Megint 90 napos halasztást kapott a Huawei a Trump-kormánytól

Tovább működhet a vállalat zavartalanul, miközben az USA még mindig nemzetbiztonsági kockázatról beszél.

Megint 90 napos halasztást kapott a Huawei a Trump-kormánytól

A Huawei az elmúlt több mint fél évet ingoványos talajon töltötte, és most úgy tűnik, hogy ez nem fog változni a következő három hónapban sem. A mai napig kapott augusztus második felében haladékot a Huawei, de az Egyesült Államok ez idő alatt sem tudott dűlőre jutni a cég sorsát illetőleg, éppen ezért az illetékesek ismét úgy határoztak, hogy további haladékot adnak a kínai gyártó számára.

Mint az ismeretes, a Donald Trump által vezetett kormány májusban úgy határozott, hogy minden amerikai terméktől el kell tiltani a Huawei-t, mert a vállalat működése nemzetbiztonsági kockázatot jelent. A kínai alakulat neve felkerült a „feketelistára” több más kínai céggel együtt. De mivel szinte lehetetlen lett volna akkor azonnal érvényesíteni a tiltást, és nagyon sok amerikai vállalat is jelentősen sérült volna, az USA vezetése a halasztás mellett döntött.

Galéria megnyitása

Elvileg nyáron mindent kidolgozott az ügyben érintett kereskedelmi osztály, viszont érdemi lépés nem történt augusztus 19-ig. Éppen ezért akkor úgy döntött a vezetés, hogy november 19-ig újabb haladékot kaphat a Huawei. A vállalat ez idő alatt nagyon sok pénzt és energiát fektetett abba, hogy egy olyan környezetet hozzon létre, amiben a legkevesebb csapás éri, ha az USA úgy dönt, hogy nem férhet hozzá a cég a továbbiakban az amerikai termékekhez, szellemi tulajdonokhoz. De végül valós döntés helyett újabb halasztást eszközöltek az illetékesek. A helyzet jelen állás szerint úgy fest, hogy a Huawei sorsáról legközelebb február 16-án születhet ítélet.

Ez azt jelenti, hogy 2020 elejéig egészen biztos, hogy a Huawei minden elkötelezett partnerével együttműködve dolgozhat tovább. Folytathatja a felkészülést arra az esetre, ha február közepén már tényleg úgy dönt az USA, hogy minden kereskedelmi kapcsolatot fel kell függesztenie a Huawei-nek az amerikai cégekkel.

Ugyanakkor már azt is tudjuk, hogy amennyiben lesz is tiltás a Huawei ellen, akkor sem lesz ennyire fekete-fehér az ügy. Korábban úgy határozott az USA, hogy külön kereskedelmi engedély megléte esetén továbbra is folyhat majd kereskedelmi kapcsolat a Huawei és az amerikai cégek között. Elvileg már hetekkel ezelőtt 260 olyan vállalat volt, aki jelezte, hogy szeretne a továbbiakban is együttműködni a kínaiakkal. Erről Wilbur Ross, az Egyesült Államok kereskedelmi minisztere számolt be.

Részleteket nem lehet arról tudni, hogy kik kérvényezték, hogy kereskedhessenek a Huawei-jel, az pedig teljesen ismeretlen, hogy végül kik lehetnek azok, akik kereskedelmi engedélyt kapnak. Az elbírálással kapcsolatosan csak annyit lehet tudni, hogy kiemelkedő vizsgálati szempont, hogy az adott vállalat mennyire jelenthet biztonsági kockázatot. Mivel az Egyesült Államok továbbra is tartja, hogy a Huawei titkokat szivárogtathat ki a kínai vezetés és a hadsereg irányába.

Galéria megnyitása

A Huawei szóvivője gyorsan reagálva azt mondta a friss döntésre, hogy az USA továbbra is teljesen igazságtalanul hurcolja meg a vállalat nevét. Minden bizonyítékot nélkülözve szeretne elképesztően nagy hatású szigorítást hozni ellene. „Az ideiglenes általános engedély (Temporary General License) meghosszabbítása nem lesz jelentős hatással a Huawei üzleti életére” – tette hozzá a Huawei szóvivője, és nem alaptalanul.

Az utóbbi negyedév nagyon jól sikerült a vállalatnak, pedig már számos komoly intézkedést is meghozott annak érdekében, hogy az USA tiltásának életbeléptetése esetén nagyjából zökkenőmentesen legyen képes tovább dolgozni. Kíváncsian várjuk, hogy az újabb halasztásnak milyen hatásai lesznek a következő hetekben, hónapokban. Talán lassan alakul valami az USA-Kína kereskedelmi háborúban, ami a Huawei számára pozitív fejleményeket hozhat, hiszen a felek folyamatos tárgyalásokat folytatnak, és a telekommunikációs vállalat lényegében két tűz közé szorult.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap