A dán eredetű SteelSeries a kétezres évek elején indult, igaz, a ma már ismert és jólcsengő márkanév csak évekkel később, 2007-ben vált véglegessé. Nagyjából ekkor tették meg az első, komoly lépést abba az irányba, ami elvezette őket az egyik legkedveltebb perifériagyártónak járó elismerésig. Természetesen egérpadokat, egereket és billentyűzeteket, illetve fejhallgatókat hoztak a színpadra, melyeket akkor és azóta is kifejezetten a játékosok igényeire szabtak. Az évek alatt a gyártó rengeteg tapasztalattal a háta mögött szépen ráérzett arra az optimálisnak tűnő arányra, amellyel különböző árkategóriákban kínálhat megbízható és minőségi termékeket.
Ez persze nem volt mindig így, az én első SteelSeries-es emlékeim például kifejezetten a fejhallgatóikról, azon belül is a korai Siberia modellekről szólnak, melyek általános minősége még érezhetően távol volt az aktuális sztenderdektől, amelyeket ma már a náluk kisebb nevektől is simán elvárunk. Még bőven a Counter-Strike 2 vagy akár a Global Offensive előtt jártunk, de a játékhangok precíz közvetítése pontosan ugyanennyire kulcsfontosságú volt. Így akár az ismeretségi körben, akár egy nagyobb élő versenyen néztünk körbe, sokak fején már akkor is ott ültek a SteelSeries-ek, amikor az asztalokon még bőven szétkopott irodai billentyűzetek hevertek.
A hangminőséget ekkor még túlzás lett volna kiemelkedőnek nevezni, az anyagminőség és a konstrukció pedig általános problémát jelentett, nem egy ismerősöm szekrényében hányódtak a törött fejpánt miatt korán nyugdíjazott fejesek. Ez viszont a múlt és ma már igazságtalan lenne a gyártó fejére olvasni, hiszen számos teszt – és ami sokkal fontosabb –, elégedett játékos igazolta vissza, hogy a gyártó alaposan belevetette magát a fejlesztésekbe. Ez a hozzáállás és munka pedig elégedett felhasználókhoz és jogos népszerűséghez vezetett. Aktuális tesztem tárgya az éppen futó Arctis Nova terméksorozatuk hiányzó láncszeme, az Arctis Nova 5 Wireless, mely a már megismert dizájnra építve kínál egy vonzó tulajdonságokkal felszerelt terméket, a belépő és prémium kategóriák között rekedt vásárlóknak. A SteelSeries szerény jelszava ehhez mérten a "megfizethető luxus", lássuk, hogy túloztak-e, vagy tényleg jól járunk vele.
Csomagolás, kiegészítők és dizájn
Specifikációk (Arctis Nova 5P)
Meghajtók | 40 mm, neodímium |
Frekvenciatartomány | 20 - 22000 Hz |
Impedancia | 32 Ohm |
Csatlakozás | 2.4GHz + Bluetooth 5.3 |
Dimenziók | 185.8 mm x 174.5 mm x 89.4 mm |
Súly | 265 g |
Kompatibilitás | PC, Mac, PlayStation 4 és 5, Switch, Oculus Quest 2 + okostelefonok |
Tartozékok | 1 x USB-A - USB-C, 1 x USB-A - USB-C (anya), Type-C dongle, SteelSeries matricák, kezelési útmutató |
Szoftver | SteelSeries GG (PC), SteelSeries Arctis Nova 5 Companion (Android, iOS) |
Megjelenés | 2024. május 14. |
Hivatalos ár | 139.99 € |
A termék csomagolása a szokásosnak is nevezhető stílust követi, a fejhallgatónál valamivel nagyobb dobozzal, jelen esetben szürke és kék színekkel, fehér terméknévvel és feliratokkal. A fejhallgatóról egy viszonylag közeli fotót láthatunk, melyről egyből látszik, hogy kitartanak a Nova generációval bemutatkozó és azóta jól beváltnak nevezhető dizájn mellett, bár furcsa is lett volna egy alternatív formavilággal behuppanni a 3-as és 7-es modellek közé. A dobozt körbe forgatva bőséges információt találunk a termék erényeiről és képességeiről, ám van egy kiemelten fontos információ, ami ugyan nem újdonság, ám sokan talán nem számolnak vele, a doboz pedig nem ad róla egyértelmű tájékoztatást.
Arról a bejáratott, bár kissé ellentmondásos gyakorlatról van szó, miszerint egy adott terméktípusból két-háromféle kiadást is készítenek, ahogy tették ezt többek között a jelenlegi csúcsmodelljük, a Nova Pro Wireless esetlében. A Nova 5-ből van 5, 5P és 5X is, amiből arra következtethetünk, hogy a P a Sony konzolját, az X a Microsoft gépeit, a sima 5-ös pedig valószínűleg a PC-s felhasználókat célozza meg. A dolog ott bicsaklik meg, hogy a három Nova 5 Wireless fejhallgató mindössze annyiban tér el egymástól, hogy az X páciens mindegyik géppel, illetve platformmal kompatibilis, míg az általam is kipróbált 5P az Xbox Series gépekkel nem hajlandó együttműködni. Mivel a három kiadás azonos áron került forgalomba, továbbra sem értem, hogy mi szükség van erre a vásárlói szempontból zavaró és olykor megtévesztő húzásra, hiszen elég lenne egyetlen változat, ami a lehető legszélesebb kompatibilitást kínálja.
Ezen túllendülve jöhet a doboz a dobozban, a külső borítás ezúttal is csak egy papírfekni volt. A terméket tartalmazó doboz abból kerül elő, melynek a hátlapján egy képregényes stílusban elkészített rajz szerepel "for glory" felirattal, utalva az e-sportolók által vágyott győzelemre. A félig nyitott kartonágyból előtűnik a puha felületű műanyag tasakkal védett fejhallgató, illetve így már hozzáférünk a kiegészítőket, extrákat rejtő külön dobozkához is. Utóbbiban egy adag matrica és a szokásos tájékoztatóanyagok fogadtak, majd előkerült a kétféle kábel és a 2.4 Ghz-es kapcsolathoz nélkülözhetetlen USB-s adó-vevő egység.
Mindkét vezeték egy USB-A-val indul, de míg az egyik vége egy hagyományos Type-C, addig a másiknak egy Type-C anya, mely a széles, PC-s portok esetén nehezen vagy egyáltalán nem beköthető USB-s dongle csatlakoztatását segíti elő. Ez egy rendkívül hasznos és szükséges kiegészítő, mivel a konzolok és a mobilok Type-C portjai többnyire jól hozzáférhetők bármilyen kábel vagy csatalakozófej számára, a fejhallgatóhoz mellékelt egység széles műanyag burkolata az alaplapok zsúfolt I/O részlegén biztosan akadályba ütközne. Sajnos a madzagok sima műanyag borítást kaptak és kissé merevek is, viszont a minőségükre nincs panaszom.
Feltűnhet, hogy 3.5 mm-es audio kábel nincs a dobozban, ezzel pedig rá is térhetünk magára a fejhallgatóra, mely nélkülözi a drágább modelleken meglévő analóg hangcsatlakozót. Ez sajnálatos hiányosság, hiszen a termék egyéb jellemzői alapján simán elképzelhető, hogy nem csak otthonunk kényelmében, de akár az utcán vagy utazáskor is használnánk, ám erre "csak" a kétféle vezetékmentes opció biztosít lehetőséget. A termék a már említett Arctis Nova formavilágot viszi tovább, mely a korábbi dizájnok továbbgondolt, átdolgozott változata. Az előző generáció visszafogottabb minimalizmusa után itt több domborulat kapott teret, lekerekített élekkel és minden pontján matt felületekkel. Az összhatás pedig valahol az elegáns és a gamer jelzővel illetett megoldások között foglal helyet, tehát nem tűnik hi-fi kiegészítőnek vagy stúdiófejhallgatónak, viszont nélkülözi a harsány színkavalkádot és az RGB-t, sőt, néhány visszajelző fényforrást leszámítva bármiféle kivilágítást.
Ami az anyaghasználatot illeti, a terméket teljes egészében a műanyag uralja, abból viszont kifejezetten a jobbfajta matériákból válogattak. Ez nagyban hozzájárul a ruganyossághoz is, a fejpánt felső pereméről tehát hiányzik a fém merevítés, cserébe kiváló flexibilitást mutat, amikor csavargatni, hajlítgatni kezdjük. Ezzel együtt az illesztések is hibátlanok, a jóminőségű plasztik pedig semmiféle nyikorgást, recsegést vagy ropogást nem hallat, ami jó hír azok számára, akik félnek, hogy az évek múltán elkopó és kiszáradó elemek előbb utóbb a fejhallgató széthullásához vezetnek. A fejpánt aljának legnagyobb részét gumi borítja, míg felülenyhén matt tapintású a műanyag, a karcok pedig sajnos meglátszanak rajta, még ilyen rövid használat után is.
De ha már fejpánt! A gyártó az évek alatt többféle ötlettel is kísérletezett, mintha nem találta volna meg a tökéletes megoldást vagy úgy érezné, hogy az újdonság érzetéhez szükséges, hogy ezen a részleten mindig változtasson egy kicsit. A Siberia Elite fejhallgatóknál például teljes egészében egy natúr alumínium ív fogta közre a hangszórókat, a fejünkre pedig egy rugós mechanikával ellátott, párnázott gumipaddal feküdt rá, mely talán a legkényelmesebb megoldás volt az összes közül. Az előző Arctis modelleknél már egy állítható szíjat kaptunk extra gyanánt, most pedig egy hasonló, de patentes textilszíjat alkalmaztak.
A gumival átszőtt belső pánt masszív, de rugalmas műanyag lapokban végződik melyeken három lyuk van, ezeket a fejhallgatóból kikandikáló két-két bütyökre pattinthatjuk rá. A rögzítési művelet egy fokkal nehézkesebb a kelleténél, cserébe biztosak lehetünk benne, hogy egykönnyen nem fog leugrani a helyéről. Jogosan aggódhatnánk, hogy ez a három fokozat ennyi évvel az első fejhallgatóik után mintha korlátoltabb lenne a jól bevált megoldásoknál. Hogy ez ne okozzon gondot, a műanyag pánt teleszkópos módon meghosszabbítható további néhány centiméter erejéig, így a nagyobb fejméretű felhasználóknak sem okozhat problémát az ideális beállítás megtalálása.
A kényelemért nem csak a fejpánt és a ruganyos szalag, de a fülpárnák is felelnek. A szivacsok talán nem a létező legpuhábbak, de pont elég puhák ahhoz, hogy szinte egész napon át tartó viselés után se okozzanak számottevő kényelmetlenséget. Esetünkben textil bevonattal látták el őket, szóval egy fokkal kevésbé hoz prémium élményt, mint a minőségibb bőr vagy műbőr a drágább termékeken, cserébe megadhatjuk neki a pontot a jobb szellőzésért, ami így a nyár derekán nem elhanyagolható tulajdonság. A külső zajokat a vártnál kevésbé folytja el, viszont az over-ear kialakításnak köszönhetően a füleket nem fogja nyomni.
A fejre nehezedő nyomás hasonlóan enyhe, mely részben a termék súlyának is köszönhető, mely mindössze 265 gramm. Ezzel hatvan grammal könnyedebb az Arctis Nova 7-nél és több, mint 70-nel a Nova Pro Wirelessnél, ami nem kis különbség, főleg egy wireless eszköz esetében. Az utóbbi kettőnél alkalmazott, eltávolítható oldallemezek itt elmaradnak, az a rész itt mindkét oldalon teljesen fix, tehát nem csak az akku nem hozzáférhető vagy cserélhető, de kozmetikai beavatkozásokat sem végezhetünk színes tallérok felrakásával. Vigasz gyanánt rendelhetünk különböző színekben pompázó gumipántokat és a párnák is cserélhetők, szóval a legkényesebb rész pótlását kipipálhatjuk, ami elvárt és egyben megnyugtató tulajdonság.
A fülkagylók két 40 mm-es meghajtót rejtenek, ami nagyjából az elvárható átlag és igényes, középkategóriás termékek esetén nem is feltétlenül szükséges ennél komolyabb vagy drágább hangkeltőkkel szédíteni a felhasználókat. Ami fontos, hogy aktív zajszűrés nincs, viszont a Nova Pro egyik legidegesítőbb dizájnhibája így nem borzolja majd a kedélyeket, gondolva a fülünket karcolgató beépített mikrofonra, mely érthetetlen és zavaró kitüremkedés egy amúgy minden ízében prémium terméken. Ahogy a többi modell esetében, a kagylók itt is 90 fokban elfordíthatók, tehát bőven van mozgástér, hogy a fejformánkhoz igazítsuk, illetve párnákkal lefelé megpihenhet rajtunk, miközben a nyakunkban lóg. A hordozhatóságot sajnos gyengíti, hogy össze ez sem hajtható, illetve nem jár mellé semmilyen tároló alkalmatosság sem, de ezeket az Arctis fejesek esetében nem tartom komoly hiányosságnak, hiszen alapvetően gamer eszközökről beszélünk.
Jöjjön pár szó a kezelőszervekről és a mikrofonról, végül jöhet a szoftveres háttér és a felhasználói élmény. A Nova 5 itt is a termékvonal egyéb tagjain használt ClearCast 2.X mikrofont vetette be, mely jelenleg a jobb megoldások sorát erősíti a gamer fejhallgatók között. A készülékházba süllyesztett megoldás továbbra is kifejezetten praktikus, a kihúzható kábel tökéletesen flexibilis, bármilyen pozícióba hajtogathatjuk, azt gond nélkül felveszi és tartja is a továbbiakban. A némításért egy klasszikus lenyomható kapcsológomb felel, mely furcsa módon akkor ül mélyebben, ha a mikrofon inaktív állapotban van. A bizonytalanságot szerencsére azonnal eloszlatja a mikrofonba épített visszajelző LED, mely némítás után pirosan világít, az erőssége pedig 3 fokozatban állítható és ki is kapcsolható.
Alul egy hangerőszabályzó kereket tekergethettem, mely fokozatmentesen, bukkanások nélkül haladt, semmi különös, én elégedett voltam vele. A jobb szárnyon egy középen LED-del elválasztott gombpáros áll rendelkezésünkre. Az alsó fél a bekapcsolásért felel és alapvetően a 2.4 GHz-es kapcsolatra ugrik rá, illetve Stop és Play funkciót is ellát. A felső Quick Switch gombbal azonban átválthatunk Bluetooth üzemmódba, a kettő együtt tehát nem működik, mint pl. a Pro Wireless-nél, mely az egyik leghasznosabb tulajdonsága a durván dupla ennyibe kerülő terméknek. A kapcsoalt amúgy mindkét esetben szempillantás alatt létrejön, dongle-esetén még párosításra sem volt szükség, tehát Plug & Play, de ha a Bluetooth kapcsolat létrejött, a módok közötti váltás is gyors és zökkenőmentes.
Végül pedig legalul a Type-C kínálja magát, mely a töltést leszámítva a firmware-frissítésekor lehet hasznos, vezetékes hangátvitelt sajnos ilyen módon sem támogat, cserébe az eszköz töltés közben is működik. Ismerős megoldás a vészhelyzeti töltés, avagy mindössze 15 percnyi USB-kapcsolattal 6 órára elegendő naftát pumpálhatunk az akkumulátorba, szóval tétmeccsek előtt még egy csutkára merült fejessel is több, mint elég időt nyerhetünk. Erre amúgy figyelni is kell, persze nem azért, mert az eszköz nem bírja sokáig, épp ellenkezőleg.
A 2.4 GHz-es kapcsolat mellett lazán bírja 50 óráig, szóval simán elszokunk tőle, hogy tölteni is kell. Bluetooth esetén további tíz órát csap hozzá az amúgy is kiemelkedő állóképességéhez, szóval le a kalappal, simán lehagyja a drágább Nova modelleket. Ha átlagban napi 8 órával számolunk, akkor is bő 6 napig nyüstölhetjük anélkül, hogy a vezetékért nyúlnánk, de szerintem a nyári szünetben karikás szemekkel kockulók is elégedettek lehetnek.
Szoftver a lelke mindennek
A Nova 5 mindenféle szoftveres közbeavatkozás nélkül is egy kiváló eszköz, de nem mehetünk el amellett, hogy a SteelSeries külön mobilos appot hozott létre a jó öreg PC-s GG szoftver mellé, csak a Nova 5 kedvéért. Ez azt jelenti, hogy akkor is hozzáférünk hasznos beállításokhoz és extrákhoz, ha konzollal használjuk, amire korábban nem igen volt lehetőség. Ehhez Bluetooth kapcsolatra és egy mobilra van szükség, a termék nevét viselő Companion alkalmazás pedig lehetőséget nyújt a mikrofon hangerejének és a jelző LED erejének szabályozására, illetve hozzáférést biztosít a temérdek egyedi hangzásprofilhoz is.
Bár az app a PC-s GG alkalmazás stílusában készült, olyan széleskörű kínálatot azért nem tár elénk, nincs például részletes hangszínszabályzó és a mikrofonra alkalmazható zajszűrés sem elérhető. Nem úgy az asztali szoftver esetében, mely még arra is lehetőséget nyújt, hogy a mobilos változattal megosszunk további hangprofilokat, így bővíthettem az amúgy is széles skálát, mely rengeteg játék mellett zenei opciókat is tartogat, pl. basszuskiemelést. Utóbbira amúgy szükség is lesz, mert a gyári "Lapos" profil azért kissé visszafogja az amúgy meglepően jóképességű fejhallgatót. Fontos, hogy igény esetén az USB dongle a mobilunkra is rápattintható. Bár először kissé összezavarodott, az app újraindítása után a 2.4 GHz-es és a Bluetooth-os kapcsolatot is felismerte, így a hangminőség, a sebesség és a szoftveres beállítások egyszerre váltak elérhetővé.
PC-s felhasználóknak azonban kötelező a GG telepítése, mely tartalmi szempontból az egyik legkiforrottabb segédszoftver, amit perifériagyártó eddig fel tudott mutatni. A 2007 óta pofozgatott alkalmazás meglehetősen letisztult és funkciókban gazdag megoldás, ráadásul számos lehetőséget tartogat azok számára is, akik nem rendelkeznek semmiféle SteelSeries termékkel. Pl. ott a Sonar funkció, mellyel a különböző hangforrásokat szabályozhatjuk együtt és külön-külön is, ami nagyszerű szabadságot ad a kezünkbe, legyünk akár streamerek vagy csak átlagos játékosok.
A vevőegységet a gépre dugva egyből terítékre került a friss firmware, a frissítéshez tehát rá kellett kötnöm a fejest is egy USB vezetékre, majd várnom néhány percet a folyamat befejeztéig. Kíváncsiságból kipróbáltam egy ideig frissítés nélkül is, de instabilitást, akadozást vagy hangminőségben jelentkező eltérést nem fedeztem fel, szóval gyári állapotban is tettre kész volt. Annyit azért megjegyeznék, hogy bár az alkalmazások átláthatók és jól is működnek, örültem volna, ha a zenei profilokat nem a végtelen lista egy random pontján találom meg, valahol két játékcím között. Szintén frusztráló lehet, hogy a Sonar bekapcsolásakor egy csokornyi virtuális hangeszköz jelenik meg, a tapasztalatlan felhasználók biztosan elbíbelődnek majd, míg kiigazodnak a beállítások között, én is elszórakoztam velük.
A hangminőség meglepően jó, igaz, az alapértelmezett lapos hangkép számomra egy kissé visszafogott volt, bár ugyanez volt igaz a Wireless Pro-ra is, amikor volt szerencsém kipróbálni valahol. Ez persze szubjektív dolog, némi extra basszus és a frekvenciatartományokkal való játszadozás máris izgalmasabbá, szellősebbé tette a hangzást, ami amúgy alapból is élvezhető minőséget nyújt. Az is kiemelendő, hogy a hangerőt egekbe tolva nem kezdett vészesen torzítani, sőt, az ölembe véve is jól értettem mindent, mindezt fülsértő recsegés nélkül. Stúdióminőséget továbbra sem a gamer kategóriában érdemes keresni, de a SteelSeries egy ideje szépen megállja a helyét akkor is, ha zenéről vagy más tartalomról van szó, mindehhez pedig már választhatjuk az olcsóbb, Nova 5-öt is. A hangot amúgy digitális zaj és interferencia nélkül közvetíti, legalábbis nem volt számottevő, mert nem emlékszem rá, hogy egy pillanatra is feltűnt volna.
Játékok esetén pedig a SteelSeries szinte képtelen hibázni, ráadásul a rengeteg hangprofilt kifejezetten e-sportolók és játékosok bevonásával készítették el, hogy az élményt még jobban az élére csiszolják. Mindegy, hogy épp melyik verziónál jár a jó öreg Counter-Strike, a játékosok továbbra is bátran választhatják a gyártó eszközeit, a különböző karakterű hangok, neszek irányát tökéletesen felfedte számomra, a többi már csak rajtam múlt. Ezen a téren a SteelSeries továbbra is atombiztos választás, ehhez kétség sem férhet és én örömmel venném mindennapi, hosszútávú használatba.
Jelenleg nincs nagy mozgásterem a távolsággal kísérletezni, de azért megtettem, amit tudtam és a Nova 5 szépen teljesített akkor is, ha elhagytam a szobát. Egy kisebb lakásban szinte lehetetlen előidézni a kapcsolat romlását, ami a gyakorlatban kb. 15 méteres rádiuszt jelent. Ha mégis sikerülne, a PC-s beállítások között van mód a mikrofon kárára javítani a jelstabilitáson. Apropó, a mikrofon szintén korrekt és bár nem ér fel egy korrektebb asztali mikrofonhoz, a hangunk jól érthető és a Sonar alatt aktiválható zajszűrés is ügyesen tompítja például a billentyűcsapkodást vagy a mechanikus kapcsolók éles zaját. A robbanásszerű hanglöketek tompításához talán jól jönne egy toldalék szivacs, de ezt leszámítva jól érthető, már-már tiszta hangot közvetít.
Kell ez nekem?
Szerettem volna belekötni a SteelSeries új fejhallgatójába, de az a helyzet, hogy ez egy kiválóan sikerült termék, ahol a gyártó megfontoltan haladva a megfelelő kompromisszumokat alkalmazta, egy jó ár-érték arányú termékhez A Nova 5-ben szuper hangminőség, nagyszerű gaming teljesítmény és kiváló üzemidő találkoznak, egy kényelmes, megbízható és jól összerakott fejhallgatóban. Hiányozhat az ANC, de talán egy kicsit még a passzív zajszűrés is, ahogy jól jönne egy jack csatlakozó és a szimultán wireless kapcsolatokat is szívesen vennénk. Ha viszont erre van szükségünk, ajánlhatom a Nova 7-et vagy a Nova 5-nél több, mint kétszer drágább Nova Pro Wirelesst.
A legjobb része talán mégis kiemelt a szoftveres támogatás, mely a konzolosok számára is új ajtókat nyit meg, kifejezetten a hangzás javításához. Ez egy olyan gesztus, amire sok játékos régóta várt, ráadásul még a gyártó csúcstermékénél sem elérhető, szóval a SteelSeries tudja, hogyan adjon el egy extrákkal kevésbé megpakolt terméket, mely több olcsóbb és két ütősebb, de drágább termék közé ékelődik be. A kiváló összhatásért én egy megérdemelten magas összpontszámmal, a szoftveres támogatásért pedig Innovation díjjal jutalmazom, részemről simán ajánlott kategória.