A világ leggyorsabb vízisízőit a tündérrózsa-levélbogarak (Galerucella nymphaeae) között találjuk. Ez derül ki a Stanford kutatóinak legfrissebb tanulmányából, akik lefilmezték az állatokat, hogy kiderítsék, hogyan képesek ezek a víz felszínén megmaradni. A vizsgálatok során az is kiderült, hogy milyen sebességgel „vízisíznek” a rovarok: a mérések alapján a 6 milliméteres állatok másodpercenként fél métert tesznek meg, ami annyit tesz, mintha egy ember 500 km/órával mezítlábas vízisízne.

„Ez a legnagyobb horizontális sebesség, amelyet vízfelszínen mozgó rovaroknál mértek, és eddig senki sem vizsgálta az ezt lehetővé tevő fizikát” – mondja Haripriya Mukundarajan, a kutatás egyik résztvevője. Ahogy a lelassított felvételeken jól látszik, amikor a rovar nekiindul a víznek, elülső két lábát felemelve eltávolítja testét a víztől, gyorsan csapkodni kezd szárnyaival, majd amikor eléri a megfelelő sebességet, középső lábait is felemelve teljesen felegyenesedik.

A kutatók azt is kiderítették, hogy a vízen való siklás több energiát emészt fel mint a repülés. A tündérrózsa-levélbogarak ennek ellenére viszonylag ritkán repülnek, rendszerint csak akkor, ha ragadozók fenyegetik életüket. A szakértők szerint igen valószínű, hogy az állatok azért ragaszkodnak inkább a vízfelszínen való sikláshoz, mert fő táplálékuk, a tündérrózsák levele a tavakban található meg.

A rovarok nagyon jól alkalmazkodtak a vízisízéshez. Szárnyaik legközelebbi, nem sikló rokonaikhoz képest sokkal erősebbek, így nagyobb felhajtóerőt tudnak generálni, és hatékonyabbak a vízfelszín közegellenállásával szemben. Lábaikat apró szőrök borítják, amelyek taszítják a vizet, a lábak végén található egyik „karom” azonban hidrofil, így ez lehorgonyzódik a vízfelületen. „Ez a felépítés létfontosságú ahhoz, hogy a bogár tartsa azt a magasságot, amellyel pontosan a víz színén tud maradni” – mondja Mukundarajan. Jake Socha, a Virginia Tech kutatója elmondása szerint a mozgás kifinomultsága arról tanúskodik, hogy a siklás fontos evolúciós előnyökkel jár.

A bogár siklásának megfejtése révén olyan robotok lehetnek kifejleszthetők, amelyek rendkívüli sebességgel haladnak a nyílt vízfelületeken. Számos vízen járó robotikus rendszert próbálnak a fejlesztők a molnárpoloskákról mintázni, ezek azonban sokkal lassabban mozognak. Mukundarajan egyúttal a bogarak siklás közbeni szárnymozgásait is alaposabban tanulmányozni kívánja a jövőben, mert ez a folyamat szerinte sokat elárulhat arról, hogy mi történik a repülőgépekkel, amikor alacsonyan repülnek.