A Google újabb hivatalos blogbejegyzésben számolt be arról, hogy már a kiadás előtti utolsó bétája is elérhető az Android Q-nak. Érdekes módon a vállalat azt még most sem hozta nyilvánosságra, hogy ez milyen Q-betűs édességről kapta a nevét. De igazából nem is ez most a fontos, hanem hogy milyen változások történtek a célegyenesre fordulva.

A keresőóriás a hibajavításokra való koncentráción túl csak kisebb módosításokat szokott végrehajtani a kiadás előtt, de azért még akadnak említésre méltó dolgok az Android Q hatodik bétájában is. A Pixel Stand állványra állított okostelefon például valamelyest átszabott, jobb grafikus felhasználói felületet kapott az Ambient módban. És szintén a GUI-val kapcsolatos változtatás, hogy a keresőmező peremén a gyorsváltó gomb fekete lett a korábbi szürke helyett.

A Google Camera 6.3-as kiadása található már ebben a bétában, amiben kiemelt helyre került az éjszakai fotós mód, már a kamera főképernyőről lehet kiválasztani, így mindig egyszerűen és gyorsan hozzáférhető. A gesztusvezérlésnek a navigációs csíkját a képernyő alján nem lehet majd látni a kezdőképen, így ez még letisztultabb hatást kelt. A bekapcsológomb hosszú megnyomásával előhívható menüben pedig a vészhelyzeti gombnak kicsit megváltozott a megjelenése, de a funkcionalitását nem módosította a vállalat.

Galéria megnyitása

Az Android rendszer frissítésével kapcsolatos menüben kisebbek lettek a betűk, az egész tömörebb így, és a „Mainline module versions” sor át lett keresztelve a barátságosabban hangzó „Google Play system update”-re. A navigáláson belül a visszalépés gesztusnak már lehet állítani az érzékenységét több fokozatban, így ezt mindenki úgy hangolhatja, ahogy szeretné, ahogy számára a legjobban fekszik. A Google rengeteg időt szánt a gesztusvezérlés tökéletesítésére, mert ez nem egyszerű folyamat, de remélhetőleg így érződni fog az Android Q-n, hogy flottul teszi a dolgát minden mozdulatnál.

Galéria megnyitása

A Google kiemelt hangsúlyt fektetett arra, hogy a fejlesztőket megkérje arra, hogy teszteljék az alkalmazásaikat az Android 10-zel. Próbálják ki, hogy az új környezetben megfelelően működnek-e a korábbi funkciók, illetve jól sikerült-e alkalmazni az újításokat. A Google mostantól már semmilyen módosítást nem hajt végre az SDK-kal és az API-kal kapcsolatosan. Az alkalmazások szükséges frissítései már egy ideje publikálhatóak a Google Play Áruházban, és ezt érdemes minél előbb megtennie azoknak, akik esetleg eddig elmulasztották a dolgot.

Érdemes a szakembereknek a Google iránymutatása szerint megejteni a próbatelepítéseket, tesztelni a biztonsági újításokat, a kisebb részleteket, az új könyvtárakat és az SDK-kat, és frissíteni a kompatibilitási leírásokat. Kiemelten kell ügyelni a sötét módhoz való alkalmazkodásra, az újabb gesztusokkal való boldogulásra, valamint a hajtogatós készülékekhez való idomulásra. De ajánlott megvizsgálni az interaktívabb értesítéseket, a jobb biometrikus lehetőségeket, a játékoknál a felvételi lehetőséget, az új kodekeket és a hálózati kapcsolatokkal összefüggő fejlesztéseket.

Annak ellenére egyébként, hogy ez már a megjelenés előtti utolsó béta kiadás, vannak még a kiadási jegyzék szerint ismert hiányosságok, hibák. A teljesítmény, a stabilitás és az üzemidő még lehet ingatag, a beállításoknak a keresője esetenként nem működik megfelelően, az NFC-vel is akadhatnak még gondok, és az emulátor is tud fennakadásokat okozni a tesztelés folyamatában.

A Google valószínűleg augusztus végén fogja kiadni az Android Q végleges verzióját, és a gyártók ezt követően rukkolhatnak elő a következő főverziós frissítéseikkel. Az Android 10 esetében ezt talán minden eddiginél komolyabban veszik majd a Google partnerei, aminek eredményeként hamarabb érkezhetnek majd a frissítések, és talán a korábbinál is több okostelefonra fog ez utat találni idővel. A tesztelésben rekordmennyiségű cég vett részt, minden korábbinál több készülékkel.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

9 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
wintercounter
wintercounter
2019. aug. 10. 21:47
#4

Sikerult lenyulni az EMUI gesztusvezerleset (aminek nagyon orulok, mert kivalo).

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. aug. 9. 20:35
#3

A Windows 10 utolsó bétája mikor fog megérkezni?

axe
axe
2019. aug. 14. 11:44

@Geralt_of_Trivia  egyenlőre még az alfát csiszolják

kerekHUN
kerekHUN
2019. aug. 9. 15:38
#2

"A Google Camera 6.3-as kiadása található már ebbe a bétába"  Ebben a bétában. Konyhába szakácsot, újságírónak helyes írni tudó embert!

axe
axe
2019. aug. 14. 11:43

@wintercounter vagy már kicsit unják velem együtt a rengeteg helyesíráási hibát, itt iponon is volt egy időszak amikor nagyítóval kellett keresni a hibát majd egy olyan amikor minden cikkbe sikerült 3-4-et belecsempészni, ahhoz képest ez már tűrhető.
bár szerintem is elég lenne jelezni a hibát és nem hozzáfűzni kommentárt

iponzoli01
iponzoli01
2019. aug. 9. 14:15
#1

Pedig a név a legfontosabb !!!!!!!!!!!!!!!!!

 

Válassz!

 

Android 10 Quince

Android 10 Qurabiya

Android 10 Quesito

Android 10 Quindim

Android 10 Quirks

Android 10 Qottab

Android 10 Queijadinha

Android 10 Queen of Puddings

Vissza az oldal tetejére