A Dimensity 9000 egy olyan rendszerchip a MediaTek számára, ami meghatározó fontosságú lehet a jövőre nézve. Nagyon hosszú idő telt el ugyanis azóta, hogy abszolút csúcskategóriás egységet készített a vállalat. Ahogy azt látni fogjuk, a visszatérés pedig egyelőre nagyon erősre sikeredett, egy minden földi jóval ellátott rendszerchippel van dolgunk.
Az ARM idén jelentette be az ARMv9 architektúrát, és a Dimensity 9000 már ezt használja, ennek köszönhetően is izgalmas újdonságról beszélhetünk. Így ez lett az első olyan lapka, ami az új generációs alapot vette használatba. De ahogy a címben előre vetítettük, nemcsak ebben lett első, hanem a 4 nm-es gyártástechnológia alkalmazásában is. A MediaTek persze minden bizonnyal tudatosan időzítette a bemutatót a Snapdragon 8 Gen 1 leleplezése elé; az egy másik kérdés lesz, hogy egy kész mobilban melyik egység fog először debütálni ezekkel a paraméterekkel, hiszen a Qualcomm is az ARMv9-es alapot használja majd 4 nm-en.
A Dimensity széria csúcsragadozója nyolcmagos felépítéssel rendelkezik, és mindegyik klaszter különböző mennyiségű processzormagot tartalmaz. Egy Cortex-X2 gondoskodik a csúcstempóról, ami 3,05 GHz-es órajel elérésére lesz képes, viszont ennek azért a fogyasztása is meg tud majd ugrani, miközben androidos mobilokban soha nem látott tempót ér el. Ez alatt három Cortex-A710 jön majd a sorban, és még ezek is 2,85 GHz-ig skálázódhatnak, ami ugyancsak nagy sebességet vetít előre. Az energiahatékonyságra pedig egy Cortex-A510 kvartett fókuszál majd 1,8 GHz-re hangolva.
A MediaTek elmondása alapján a korábbi csúcslapkákhoz mérten (SPECint2006) akár 35 százalékos gyorsulást is képes lesz elérni az új processzor ha minden erejét latba veti. Ezen felül pedig a hatékonyságban is páratlanul fog teljesíteni a CPU, ugyanis 37 százalékos előrelépést fog elérni, ami persze részben már a jobb gyártástechnológián fog múlni. A GeekBench 5 alatt még az Apple A15 Bionic lapkát is hozni fogja.
Az integrált grafikus vezérlő szerepét a Mali-G710 tölti be, ami ugyancsak egy új megoldás, és itt egy 10 feldolgozós csomagban lesz bevetve. Ez előre nem hangzik soknak, de az ARM olyan fejlesztéseket biztosít, amiknek köszönhetően a magonkénti tempó ebben az esetben jelentősen növekedett.
A MediaTek elmondása alapján az IGP szempontjából az előző csúcslapkákhoz képest ugyancsak 35%-os gyorsulás lesz elérhető, itt azonban a hatékonyság még nagyobb léptékkel javult, ebből a szempontból már 60 százalékos lehet a javulás. A rendszerchip támogatja már a ray tracing technológia alkalmazását is a Vulkanon keresztül.
Egy ötödik generációs APU jelent meg itt, ami a MediaTeknél a gépi tanulásos folyamatok gyorsítására szolgál. Erről azt mondta el a vállalat, hogy négyszer hatékonyabb lett a korábbi verziónál, és rengeteg területen fogják használni a mobilok, kezdve a kamerával, a multimédiás appokon át egészen a játékokig. Ami igazán érdekesen hangzik, hogy az ETHZ Ai Benchmark alatt lekörözi a Google Pixel 6-ban található Tensor gyorsítót is – 16%-os az előnye ebben a tesztben.
Elsőként támogatja a rendszerchip az LPDDR5X memóriának a használatát. Ez magasabb órajelen fog üzemelni, ezáltal pedig nagyobb sávszélességet biztosíthat, ami mondanunk sem kell, minden bizonnyal jól jön majd a világ egyik, ha nem a leggyorsabb rendszerchipje esetén. Maximum 7,5 Gbps érhető el, ami egyébként nem a csúcs, hiszen a Samsung ilyen egysége 8,5 Gbps-ra képes.
A világon elsőként 320 megapixeles kamerának a használatát is támogatja a MediaTek Dimensity 9000.
Nem tudjuk, hogy a tajvaniak rendelkeznek-e bármilyen információval arról, hogy éppen ilyen szenzorral készülne például a Samsung, vagy csak véletlenszerűen lett meghatározva az érték, de az egészen biztos, hogy a 200 MPixeles kamerának a bevetése nem hozza majd zavarba a lapkát. Az Imagiq790 18 bites ISP támogatja a HDR-t, egyszerre tud három kamerán keresztül akár 32 MPixeles fotót megörökíteni, és még 4K HDR videót is tud venni szimultán 3 csatornán.
9 GPixel/s a feldolgozási képessége a Dimensity 9000-nek. Ha a csúcsértékeket nézzük, akkor érdekes például, hogy 4K Ultra HD HDR esetén is tud 270 FPS-t, és a világon egyedüliként 8K UHD minőségben tud lejátszani AV1 anyagokat, de egyébként 8K-ban a felvétel sem jelent neki gondot, de ezt már nem AV1-ben abszolválja. Még éjszakai videózásra is lehetőséget nyújt a lapka Super Night Video címszó alatt.
Nem meglepő módon a kijelzőtámogatás is fejlődött. Quad HD+ felbontás esetén is elérhetővé vált a 144 Hz-es megjelenítés, illetve amennyiben elég a Full HD+ minőség is, abban az esetben 180 Hz is támogatott. Ezeken felül pedig van HDR10+ kompatibilitás is, a lehető legjobb látványvilág elérése érdekében.
Az integrált 5G hálózati modem sokféle különleges fejlesztéssel szolgál, viszont egyetlen dolog továbbra sincs megoldva, ez pedig azért jövőre már kezdhet kicsit kínossá válni: nincs mmWave támogatás. A Sub-6 tartományban vivő aggregációval és más trükkökkel azonban képes 7 Gbps-os letöltést is nyújtani, ami önmagában dicséretes, és a 3GPP R16 kompatibilitás is adott. Továbbá a kapcsolati fronton itt először van már Bluetooth 5.3 is, valamint Wi-Fi 6E és az eddigieknél is fejlettebb GPS támogatás.
A MediaTek Dimensity 9000 gyártását a TSMC biztosítja, és a tajvaniak kiemelt partnerként valószínűleg sokat költöttek arra, hogy a megfelelő gyártási kapacitás biztosított legyen. Arról sajnos nem esett szó, hogy kikkel szerződött már a Dimensity 9000 használatára a vállalat, de az egészen biztos, hogy 2022 első negyedévében több okostelefon és egyéb eszköz is érkezhet ezt használva.