Az eredeti Mátrix nem csak azért volt emlékezetes film, mert meglepő megoldásokkal egészen új szintre tudta emelni az akciófilm műfaját, hanem mert társult mellé egy szuper történet is, ami egyszerre volt érthető és mély is. De talán a legfontosabb, hogy a forgatókönyv gyakorlatilag tökéletes volt: nem volt benne egyetlen fölösleges jelenet, egyetlen fölösleges mondat sem. Feszes volt, rendkívül jól ütemezett, végletekig átgondolt. Egyszerűen látszott rajta, hogy minden bizonnyal éveket töltöttek a reszelgetésével.

A folytatásokról persze hosszasan lehetne vitázni. Az biztos, hogy messze voltak az első rész tökéletességétől, de azért újdonságokat így is tudtak hozni: nagyon látványos akciókat, máig emlékezetes autós üldözéseket, érdekes karaktereket, a harmadik részt pedig a sötét és reménytelen hangulatáért is lehet kedvelni. Az mindenesetre biztos, hogy a folytatások megítélése úgy fog pozitív irányba változni az új film megjelenése után, ahogy a rajongók körében felértékelődött a Star Wars előzmény trilógiája a Disney-féle folytatásokat követően.

Nem az a baj vele, hogy semmi újdonságot nem hoz, hanem hogy unalmas és rosszul megvalósított. Emellé igazából fogalmam sincs miről szól. Nincs is kedvem róla írni, de hát minden munkának megvannak a rossz pillanatai, és még mindig jobb, mint szenet lapátolni, úgyhogy essünk túl rajta valahogy.

Innentől ne olvasson tovább, aki nem szereti, ha előre megismer egyes fordulatokat.

Szóval az a lényeg, hogy valószínűleg Larry Wachowskinak sem volt túl sok kedve megcsinálni ezt a filmet, úgyhogy eldöntötte, hogy széttrollkodja az egészet. Ez ahhoz vezet, hogy az első harmadban kapunk egy rakás nagyon meta poént. Minden meta. Neo revertált Thomas Andersonba, és egy világhírű játékfejlesztőként dolgozik a Deus Machina (meta!!!) nevű stúdiónál. A stűdió legnagyobb sikerjátéka a Mátrix-trilógia (fú mennyire meta!), de most a stúdió tulajdonosa, a Warner Bros. (vágjátok!) úgy döntött, hogy kellene egy kis könnyű pénz, és meg kéne csinálni a negyedik részt.

Az író-rendező minden létező meta poént behoz, amire csak emberileg gondolni lehet, és állandóan ostromolja a negyedik falat. Például akkor is, amikor kiderül, hogy Trinity most éppen Tiffany néven éli teljesen átlagos családanyai életét, akinek a férje Chad, utalva ezzel az internetes szlengre, és akit az a Chad Stahelski alakít, aki korábban Keanu Reeves dublőre volt a Mátrixban, és aki amúgy a John Wick-filmek rendezője. Ez már többszörösen meta!

Akárhogy is, ezen a ponton egyébként a meta poénok és a geek utalások még működnek is, jókat lehet kacagni, értjük a szociális kommentárt is, kezdve a közösségi médiától a Hollywoodon elhatalmasodó remake- és folytatáskultúráig. Nem tudom, készült-e már ennyire nagy költségvetésű mainstream blockbuster, ami ennyire nyíltan parodizálta volna ki ezt az egészet, és hát akkor ezen a ponton akár el is fogadhatnánk, hogy az új Mátrix egy szatirikus romantikus vígjáték.

Csak aztán nem ez történik, hanem elindul ténylegesen a történet. Thomas Andersont megint ki kell menekíteni a Mátrixból, hogy újra Neo lehessen, és ennek nyomán egyrészt egy rakás jelenetet látunk bevágva a régi filmekből, néhány jelenetet meg gyakorlatilag egy az egyben forgattak újra, és az alapvetések is ugyanazok: Neo kiköt egy romos hajón, ahol van egy romos legénység (egyet sem jegyeztem meg közülök, teljesen érdektelenek, de van egy csaj, amelyikre elég szexi rucikat adtak), a cél pedig Trinity kiemelése a Mátrixból.

Igazából az a leginkább érdekes, hogy a karakterek és a történet is nagyon vékony, mégis sikerült egy rakás olyan expozíciós jelenetet betenni, ahol hosszasan és marha unalmasan magyarázzák a sztorit - vagyis a nagy semmit. Most már vannak rossz gépek meg jó gépek, van valami túlmagyarázott teljesen nonszensz oka annak is, hogy miért hegesztették vissza Neót és Trinityt a Mátrixba, meg ha jól vettem ki, most már többféle Mátrix is van, és azt is hosszasan fejtegetik, hogy a korábbi részek eseményei és Neo tettei nem voltak hiábavalók, mert... Mert fogalmam nincs miért, mert láthatóan ugyanúgy erőművekben vannak az emberek, és ugyanűgy földalatti szörnyű Zion-másolat városokban élnek.

Vannak akciójelenetek is, egytől-egyig unalmas és fantáziátlan mindegyik, a végén meg amikor Neo vagy húsz percen keresztül ugyanazzal a Songoku mozdulattal hadonászik, már csak a fejemet fogtam, hogy mikor lesz már vége a filmnek. De aztán a végét még meg tudták fejelni egy kis LMBTQ-propagandával, hogy mindenkit irányba állítsanak, mielőtt kimegy a moziból.

De akkor mi az, ami értékelhető a filmben? A színészi alakítások rendben vannak. Keanu Reeves megbízhatóan hozza amit kell, Carrie-Anne Moss is kihozza azt, amit a gyenge alapanyagból ki lehet, és továbbra is szuper a kettejük között a kémia. Jonathan Groff karaktere egyáltalán nem működik új Smith ügynökként, de annyira jó kiállása van a vásznon, hogy őt ezért nem lehet hibáztatni, mint ahogy Neil Patrick Harrisnek sem lehet felróni, hogy megkapta az Építész karakterének teszkós verzióját, akit most Elemzőnek hívnak.

Igazából ha Wachowskinak az volt a célja, hogy annyira meta legyen, hogy megmutassa mennyire unalmasak, értelmetlenek, fantáziátlanok és rosszak a teljesen fölösleges folytatások, akkor ez teljes mértékben sikerült neki, mert a Mátrix: Feltámadások pont ilyen. De ehhez nem kellett volna filmet készíteni és pénzt kérni érte az emberektől, mert ezt magunktól is tudtuk.