Az egyik ok, amiért imádom ezt a munkát, hogy néha olyan csodálatos játékokkal ismerkedhetek meg, amikről egyébként valószínűleg nem is hallanék. Nyilván nem tudnám, mit veszítettem, mert ugyebár nem tudnék róluk, pedig például a Masquerada: Songs and Shadows esetében micsoda élménnyel lennék szegényebb! Bevallom, nem minden rajongói felhangtól mentes, lelkes beszámoló következik.
A játék már az elindításkor megpróbál beszippantani – engem speciel sikeresen. A főcímdal (ezt hallhatjátok a mozis trailerben is, ha elindítjátok a videót) a Broken Clay című alkotás iNCH előadásában, szerintem hátborzongatóan gyönyörű és mint kiderült, tökéletesebb már nem is lehetne a Masquerada reneszánsz Velencét idéző világához. A zene a továbbiakban sem okoz majd csalódást: nagykórus, sötét és baljóslatú, vagy épp éteri témák, egyszerűen lenyűgöző. Josh Whelchel alkotása, a soundtrack külön is megvásárolható az ifjú mester oldalán.
Ha felocsúdtunk a hangok által okozott kellemes meglepetésből, eljut hozzánk a látvány is. Sajátos stílusú játék a Masquerada vizuális téren: nagyon szépen rajzolt, részletesen kidolgozott, színes, mégis sokszor borongós hangulatú hátterek és karakterek, elegáns, könnyen olvasható betűtípus, zökkenőmentes animációk jellemzik, a harci effektek jégcsillámokat és egyéb látványelemeket szórnak a képernyőre. Az átvezető mozik is egyfajta félig képregényes, félig animált utat követnek – az egész játék képe koherens, egységes, nagyon tetszett. Kicsit a Banner Sagára emlékeztetett, de annál valahogy melegebb, otthonosabb.
Most pedig térjünk rá a történetre! A szerepjáték-műfaj gyakori problémája, hogy sokszor néhány történet különböző iterációit mutatják be az egyes fejlesztők, tehát lépten-nyomon ránk tör az „ezt már láttam valahol” érzés. Nos, a Masquerada olyan sztorit kínál, mely egyedi és talán jobb, ha még azelőtt elvégzel minden egyéb feladatot, mielőtt leülsz vele játszani, hiszen – hogy könyves frázissal éljek – letehetetlen.
A főszereplő Cicero Gavar, egykor híres nyomozó, manapság száműzött háborús bűnös. Öt éve kellett elhagynia Ombre városát családjával együtt, most mégis visszahívják, hogy segítségét kérjék egy diplomata, Razitof eltűnésének ügyében. Két, korábban megbízott nyomozó már életét vesztette munka közben, ezért fordultak hősünkhöz, mint utolsó reménysugárhoz. A dolgok azonban sokkal bonyolultabbak egy ember hollétének kiderítésénél.
A város polgárháborús hangulatba került az elmúlt időben, a harc középpontjában a titokzatos tárgyak, a Mascherinesek állnak. Ezek tulajdonképpen különböző maszkok, melyeket arcukra téve a kiválasztottak hatalmat nyernek a négy természeti elem felett és mágikus képességekre tesznek szert. Ha valaki meghal, míg visel egyet, az adott maszk örökre elveszik, köddé válik. A probléma gyökere ott van, hogy egyre kevesebb maszk létezik. A város vezetése, a The Registry szabja meg, ki viselheti őket, természetesen a szegényebb rétegek gyakorlatilag sosem nyerik el a jogot és már meg is érkeztünk a csatározások gócpontjához. Ráadásul néhány renegát is szert tett egy-két maszkra – Ombre gyakorlatilag egy puskaporos hordó, melynek közelében túl sokan játszanak égő gyufával.
Rejtélyes a maszkok eredete is – honnan jönnek, ki készítette őket, miért nincs utánpótlás? A játék gazdagon kidolgozott háttérvilággal rendelkezik, melynek részleteit a Cicero által gyűjtögetett feljegyzéseken olvasgathatjuk el. A történet teljes élvezetéhez ajánlott is tanulmányozni őket, remekül kidolgozott, igazán érdekes lore ez, melyen át-átragyog a város különös, a már említett reneszánsz Velencét idéző hangulata. Nyilván a szokásos módon itt lesz egy negatív pont azoknak, akik nem szeretnek sokat olvasni, de valószínűleg nekik nem is az ilyen történetvezérelt alkotások a kedvenceik.
A sztori fontos részét képezik a remekül kidolgozott karakterek. Minden főbb szereplőnek saját háttere, motivációi vannak, egyedi egyéniséggel rendelkeznek. Ez adja a történet számtalan, kis túlzással a Trónok harcát megszégyenítő mértékű fordulatának alapját: intrikák, árulások, szövetségek hálózzák át a játék világát, menthetetlenül kötődni fogunk néhány alakhoz. A fantasztikus szinkron tökéletesen támogatja ezt: olyan ismert színészek adták hangjukat a Masqueradához, mint Matt Mercer, Jennifer Hale, Felicia Day, Dave Fennoy vagy Yuri Lowenthal.
A harci mechanika kiemelkedő része a mágikus képességek összekapcsolása, tehát az, amikor bizonyos elemekkel kijelölünk egy ellenfelet, egy másikkal pedig kihasználjuk ennek a jelölésnek a meglétét. Például ha egy vízjelet kapott ellenfélre tüzet dobunk, a feltörő gőz miatt egy ideig nem tud majd mozogni. Alapvetően Baldur’s Gate-szerű, gombnyomással bármikor megállítható klasszikus formátumról van szó, a szünet alatt kiadhatjuk utasításainkat, melyet aztán a csapat tagjai elvégeznek. Talán a játék egyik negatívuma volt számomra, hogy a csapat-MI kicsit furcsán viselkedett olykor, makrancosan nem azt csinálták a karakterek, amit akartam, vagy ledobták a célpontot és nekiestek valaki másnak. Nem mindig és nem sokszor fordult ez elő, de azért feltűnt, mikor igen, főleg, mert olykor igencsak gondos tervezés szükséges az egyes helyzetek túléléséhez. A bossharcok között lesznek egyszerű, ledarálni való ellenfelek, de vannak kifejezetten trükkös példányok is, akikkel szemben egyszerre több dologra kell figyelnünk, sőt, sokszor vétlen civilek testi épségére is ügyelnünk kell. Az ellenfelek dizájnja változatos, sok teljesen egyedi megoldással, például a nagy könyvtárbeli csata szörnyei könyvekből vannak.
A másik dolog, ami annyira nem tetszett, az egyes klasszikus szerepjátékos elemek hiánya volt. Nem mehetünk például oda bármely NPC-hez, hogy elbeszélgessünk vele, illetve odamehetünk, de nem mondanak semmit. Választási helyzetek nem nagyon akadnak, a történet lineáris – itt azonban megjegyezném, hogy emiatt mégsem tudtam haragudni a játékra, mert a sztori minősége szinte teljesen kárpótolt.
A Masquerada zökkenőmentesen fut a legjobb grafikai beállítás mellett is, nem kell hozzá erőmű. Néhány, a célnak épp elegendő mennyiségű beállítási lehetőséggel tudjuk gépünkhöz igazítani a megjelenést.
A szingapúri Witching Hour Studios a Kickstarteren gyűjtötte össze a Masquerada elkészítéséhez szükséges összeget, így most egy sikertörténetet zsebelhetett be a közösségi finanszírozás. Még élőszereplős bemutatófilm is készült hozzá… Az egyik legjobb játék volt, amivel az utóbbi időben játszottam, a történet, a részletesen kidolgozott, gazdag világ, a remek zene és szinkron, a nagyszerű karakterek messze kiemelik a mezőnyből. Habozás nélkül ajánlom bárkinek, aki valami újra, valami olyanra vágyik, ami igazán magával ragadja, és aki szeretne belemerülni egy fordulatos sztoriba. Sok ilyen játékot lenne jó látni!
