- Miért jön velünk mindenhová ez a macska?
Hiába telt a gyerek és serdülőkorom egy része a képregények bűvöletében, bevallom Marvel Kapitány úgy, ahogy van kimaradt. Hiába a rengeteg Transformers, X-Men, Marvel Extra, Pókember, azt se tudtam, hogy ő létezik, pedig a biztonság kedvéért anno az összes Tini Ninja Teknőcök füzetet is kiolvastam, hátha jól jön egyszer.
Komolyabbra fordítva a szót, a Marvel filmek legújabbja érdekes mozaikdarabot tesz hozzá a történethez és tovább szövi a Bosszúállók: Végjátékhoz vezető szálak eddig sem épp egyszerű vonalát. Fontos, hogy ne keverjük össze a hölgyet a DC hasonló nevű hősével, aki a béke (és jogi okok) folyamányaként nevet változtatott és hamarosan saját filmjével indul csatába.
Időutazás az emlékek hátán
A történet legnagyobb érdeme, hogy olyan időutazást kapunk vele, ami a szuperhős univerzum néhány fontos és érdekes kérdésére választ ad. Például arra, hogy miért vigyázzunk a macskákkal, vagy milyen volt Fury, amikor még kétszeme volt? 1995-ben járunk a cselekmény szerint (Kree időszámítás szerint sajnos nem tudom, aki szakértője, a kommentekben kisegíthet!), a S.H.I.E.L.D. ugyan '65óta létezik, de alig tűnik többnek egy kicsit felturbózott CIA-nál. A középpontban természetesen Carol Denvers eredettörténete és hőssé válása áll, ami a képregényekhez képest kicsit egyszerűsödött, de a fontos elemek és a főbb csavarok benne maradtak. Kezdetben a hősnő emlékezetkiesése azt a terhet is leveszi a válláról, hogy morális kérdésekkel bíbelődjön, így Kree ügynökként indul harcba a Skrullok ellen.
Azt persze megszokhattuk, hogy az intrika lényeges része a Marvel univerzumnak, itt azonban ez adja a hős útjának legnagyobb hajtóerejét. Egyre több derül ki a harcoló felekről és a motivációikról, és ahogy az emlékei visszatérnek Marvel Kapitány is egyre tisztábban lát. Egy titokzatos hajó hiperhajtóművének tervei, a Tesseract és egy galaktikus méretű konfliktus alkotja a fő szálat, de legalább ugyanilyen izgalmas végignézni, hogy milyen volt Coulson ügynök zöldfülüként, vagy, hogy milyen digitális „plasztikai műtétet” kapott Furyval együtt, hogy tényleg elhigyjük, 95’-ben járunk, amikor Guns’n Roses vagy épp a Nirvana dübögött a hangfalakból.
A hős útja
A Marvel univerzum filmes részének be lehet vallani jót tett még egy női szuperhős csatasorba állítása. Nem csak azért, mert a hősök általában férfi alakot öltöttek, hanem azért is, mert nagyon jól nyúltak a készítők ehhez a témához is. Nincs kivételezés és finomkodás sem, emberi, esendő és problémákkal teli hősnőt kapunk, aki társaihoz hasonlóan bejárja a saját útját. Carol Denvers forrófejű, impulzív és lobbanékony volt kislány korától kezdve, de vadászpilótaként a bátorsága és tehetsége mellett ezen tulajdonságai nehezen kezelhetővé, önmagára és másokra is veszélyessé tették. Az a hős pedig, aki csettintésre hoz döntéseket, hajlamos hibázni. A bejárandó út azonban pont az akadályoktól és önmaga meghaladásáról szól, miközben MK-nak sokáig fogalma sincs ki is ő valójában.
Méricskélés és hasonlítgatás nélkül emeli Marvel Kapitányt a hősök közé a film, miközben az is kiderül, hogy Fury sem volt mindig morcos, morgós veterán.
A DC filmekhez képest a Marvel egyik nagy előnye, hogy a humor és a komoly/feszültséggel, harcokkal teli részek arányát nagyon jól eltalálták. Néhol ugyan sikerült kicsit túltolni a humorbombát, de azért ikonikus poénokkal is gazdagabbak lettünk, és ezt az öreg nénit megverős jelenet valószínűleg csak tovább fokozza. A történetszál az idősíkok közötti ugrálásokat nagyon ügyesen oldja meg és szinte minden felmerülő kérdésre választ hoz a 2 órás film végéig. Azonban az is érezhető, hogy a Bosszúállós részek után itt befogadható és feldolgozható mennyiségűre tervezték meg a kríziseket és a sorsformáló elemeket. Mivel a világ felének kiirtása és rengeteg hős elvesztése (vagy időleges halála) pont eléggé kiborította az embereket itt nem merészkedtek olyan mélységekbe a készítők.
Sablonosabb, fekete-fehérben gondolkodó sztori lett a Marvel Kapitány, nagyon minimális elvarratlan szállal, vagyis nem borzolja semmi az idegszálakat. Brie Larson nagyon jól hozza a vadóc, lázadó hőst, aki ha nem is szelídül meg (miért is tenné?), végül tudatosabbá válik, és érdekes párost alkot a megfiatalított Samuel L. Jacksonnal, aki meglepő módon a vicces másodhegedűs szerepében brillírozik. Aki az eddigi részeket látta az úgyis kíváncsi lesz erre is, a pénzéért és az idejéért cserébe pedig egy kis történelemleckét, háttérinfós morzsákat és egy kiszámítható, de jó történetet kap. Azt azonban sejteni lehet, hogy ez a vihar előtti csend csupán, mielőtt ránk zuhan a Bosszúállók záró része. Készüljünk az égiháborúra – hősökben és látványban biztosan nem lesz hiány!
