Marsi víz: áldás és átok

Az MRO hidratált sók jelenlétét mutatta ki a marsi lejtőkön periodikusan megjelenő sötét sávokban, így szinte biztos, hogy ezek folyékony vizet tartalmaznak.

Marsi víz: áldás és átok

1. oldal

A NASA szakértői a múlt héten bejelentették, hogy hétfőn jelentős tudományos eredményeket tárnak a nyilvánosság elé a Marssal kapcsolatban. Aki esetleg követte az eseményeket, az mostanra tudja, hogy a kutatók gyakorlatilag újra megerősítették, amit több marsjáró mérései alapján már néhány éve sejteni lehet, vagyis hogy nagy eséllyel napjainkban is találhatófolyékony víz a vörös bolygón. A következőkben azt foglaljuk össze, hogy pontosan mit is találtak ezúttal a szakértők, és milyen jelentőségűek az eredmények a marskutatás jövője szempontjából.

A felfedezés azokkal a visszatérő lejtősávokkal (recurring slope lineae, RSL) kapcsolatos, amelyek az évszakok váltakozásához igazodva periodikusan megjelennek, majd eltűnnek a marsi lejtőkön. Ezeket a sávokat először a 2006-ban a Marshoz érkezett Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) HiRISE nevű kamerája észlelte. Az általában néhány méter széles sávok tavasszal jelennek meg az egyenlítő felé néző lejtőkön, amikor a napi maximális hőmérséklet eléri a mínusz 23 °C-ot, majd folyamatosan hosszabbodnak, ahogy melegszik az idő, a nyár végén pedig elkezdenek halványulni.

A sávokról felfedezésük óta úgy sejtik, hogy azokat valamilyen illékony anyag, talán víz képezheti. A most publikált eredmények lényege, hogy az MRO CRISM nevű spektrométere hidratált sók, vagyis molekuláris vizet tartalmazó ásványi anyagok jelenlétét mutatta ki a lejtősávokban. A spektrális adatok alapján a sávokban magnézium-perklorát, magnézium-klorát és nátrium-perklorát található. Mivel a perklorátok marsi körülmények között akár 40 °C-okkal is csökkenthetik a víz olvadáspontját, jelenlétük a lejtősávokban nagyon erős bizonyítéknak tekinthető arra, hogy az időszakosan megjelenő sötét csíkok javát valóban folyékony víz adja.

A kutatócsoport tagjai, Lujendra Ojha és Alfred McEwen szerint a változatos helyeken megjelenő sávok úgy képződhetnek, hogy a perklorátok vizet kötnek meg a légkörből, majd amikor kellő mennyiséget gyűjtöttek össze, és a külső hőmérséklet is elegendően meleg, a víz feloldja a sókat, nedves foltokat hozva létre a felszínen. Bár John Grunsfeld, a NASA tudományos igazgatóságának helyettes vezetője úgy fogalmazott a felfedezés kapcsán, hogy az azt sugallja, napjainkban is lehet élet a Marson, a valóságban nagyon valószínűtlen, hogy éppen ebben a rendkívül sós, korrozív környezetben bújnának meg a vörös bolygó titokzatos lakói. A Phoenix által a sarkvidék közelében megfigyelt, valószínűleg vízből álló filmrétegek, vagy a bolygó talajának sugárzástól védett, belülről melegített mélye sokkal alkalmasabb élőhelyeknek tűnnek, mint ezek a lejtők.

A felfedezés tehát a marsi élet kérdéséhez nem sokat tesz hozzá, de ettől nem kevésbé fontos. Az eredmények egy több éves kutatás végére tesznek pontot, amelynek során először felfedezték a lejtősávokat, majd megfigyelték azok változásait, igazolva, hogy a bolygó geológiailag aktív. Ezt követően arra is sikerült a kutatóknak rájönniük, hogy a sávok megjelenése és eltűnése az évszakokhoz köthető: melegben ezek hosszabbodnak, míg a hidegebb időszakokban eltűnnek. Ennek alapján azt a hipotézist vázolták fel a szakértők, hogy a sávok valamilyen anyag az olvadása révén jönnek létre, és ez az anyag talán a víz lehet. Végül kémiai bizonyítékok után kezdtek kutatni, és eredményeik maximálisan összhangban állnak az elméleti feltevéssel.

A történet tehát kiváló példáját adja annak, hogyan működik a tudomány, a bolygókutatásban ráadásul különösen ritka, ilyen rövid idő alatt ennyi mindent sikerül kideríteni egy ismeretlen jelenségről. Korlátozott kapacitású műszerekkel, a környezet beható ismerete nélkül ugyanis nagyon nehéz a megfigyelések alapján bármit is megérteni, és igazolni az elméleteket. Ennek kapcsán elég, ha a Plutóról folyamatosan közzétett fotókra gondolunk: egy lenyűgöző világ tárul ki a szemünk előtt, de a felszíni formák többségével egyelőre semmit sem tudnak kezdeni a szakértők.

Ezzel el is érkeztünk az első bekezdésben felmerült második kérdésig, vagyis hogy a felfedezés mit jelent a marskutatás szempontjából. Hogy röviden összefoglaljuk a lényeget, az a gyakorlatilag igazoltnak tekinthető tény, hogy az egykor tökéletesen száraznak és halottnak hitt Marson szinte mindenfelé apró időszakos vízfolyások jelenhetnek meg, egyáltalán nem jó hír az űrmissziók számára. Ez a környezet ugyanis jelentősen megnehezítheti a bolygó földi mikrobákkal való megfertőzésének megakadályozását. A Mars élhetőnek tűnő régióinak vizsgálata kétségkívül rendkívül izgalmas lenne, a terület szakértőinek egybehangzó véleménye szerint ugyanakkor jelenleg egyszerűen nem vagyunk készek erre, mivel egy esetleges erre irányuló küldetéssel a kontamináción túl a helyi élővilág létét is kockára tennénk.

2. oldal

Ahogy a hétfői sajtótájékoztatón, illetve korábban más fórumokon is elhangzott, a Marson biztosan van élet, hiszen mi vittük oda. Az elmúlt évtizedek során a Föld legbarátságtalanabb régióiban is sikerült életre bukkanni, és bár a kutatók mindent megtesznek azért, hogy az űrbe küldött eszközöket a lehető leghatékonyabban megtisztítsák, a gyakorlat és az űrbéli kísérletek is azt mutatják, hogy még így is akadnak olyan mikrobák, amelyek túlélhetik az űrön keresztüli utazást, és életben maradhatnak, mire eljutnak a célba vett égitestre. A NASA teljesen sterilnek hitt szobáiban rendszeresen baktériumokat találnak, az Apollo-program asztronautái pedig olyan mikrobákra akadtak a Holdon, amelyek két és fél évvel korábban, a Surveyor‒3 landolóegységgel érkeztek meg az égitestre. És hogy egy marsi példát is mondjunk, a Curiosity fúrófejének elégtelen sterilizálásamiatt valószínűleg sosem fogjuk biztosan tudni, hogy a marsjáró által detektált szerves anyagok a Földről vagy a Marsról származnak-e.

Már az 1967-es Nemzetközi Űregyezmény is tiltja más égitestek földi biológiai ágensek bevitelével történő „ártalmas megváltoztatását”, az Űrkutatási Bizottság (COSPAR) pedig nagyon szigorú bolygóvédelmi előírásokat követel meg az űrben tevékenykedő, és oda áhítozó nemzetektől. A Mars védelme érdekében 2002 óta úgynevezett „különleges régiókat” jelöltek ki azokon a helyeken, amelyeket a hőmérsékleti és egyéb körülmények elviekben alkalmassá tehetnek az életre. Mivel a vörös bolygóról és a földi életről való tudásunk folyamatosan bővül, ezeket területeket kétévente felülvizsgálják, és a legfrissebb eredmények tükrében átrajzolják határaikat.

Az utóbbi pár évben ennek eredményeként nagyon megnövekedett a különleges régiók száma. Az egyenlítői részeken és annak környékén rengeteg életre elviekben alkalmasnak tűnő területet azonosítottak, de ebbe a kategóriába esik számos árok és kráter mélye, a jégsapkák alatti részek és a marsi talaj alsóbb rétegei is. Ezek tehát olyan területek, amelyeken egyrészt elképzelhető, hogy már jelenleg is van élet, másrészt alkalmasak arra, hogy a Földről behurcolt mikrobák megvessék rajtuk a lábukat, és elkezdjenek szaporodni.

Azt persze, hogy ezek a területek tényleg hordoznak-e életet, valószínűleg csak egy módon lehet megtudni: ha felkeressük őket. A különleges régiók meglátogatása viszont a kontamináció veszélye miatt nagyon szigorú előírásokhoz kötött. Az oda tartó űreszközöknek olyan alapos sterilizációs eljárásokon kell átesniük, amelyek évekkel megnyújthatják a fejlesztési időszakot, és több millió dollárral növelhetik a költségeket. És még ez sem biztos, hogy elegendő, ugyanis ahogy már említettük, úgy tűnik, hogy a jelenleg használatos módszerekkel egyszerűen képtelenség teljesen megtisztítani az űrjárműveket a földi mikrobáktól.

A NASA éppen ezért eddig mindössze egyetlen olyan küldetést indított a Marsra, amely életet keresett: a Viking-szondákat 1975-ben. Azóta gyakorlatilag minden más marsi misszió igyekezett olyan helyeken vizsgálódni, ahol jelenleg valószínűleg nincs élet, ám a múltban esetleg lehetett. Ez még egy darabig így is lesz, a következő marsi rover, a Mars 2020 ugyanis szintén messzire el fog kerülni minden olyan helyet, ahol egy esetleges meghibásodás, vagy egy leszállás közbeni katasztrófa következtében rádióizotópos termoelektromos generátora megolvaszthatná a marsi jeget, és életre alkalmas körülményeket teremthetne a rajta hordozott mikrobáknak.

A NASA ugyanakkor két évtized múlva embert akar küldeni a Marsra, arra pedig abszolút nincs mód, hogy magunkat megszabadítsuk a mikrobáktól. Bár a bőrünket borító, és testüregeinkben élő egysejtűek többsége valószínűleg képtelen megélni a marsi rideg környezetben, teljességgel nem lehetünk biztosak abban, hogy nem hordozunk olyan fajokat, amelyek kolonizálhatják a vörös bolygót. Vagyis a Mars emberi felfedezésének megkezdése után még a mostaninál is sokkal nehezebbé válhat a helyi életformák azonosítása. Ha tehát valaha is választ szeretnénk kapni arra kérdésre, hogy a világegyetem más égitestjein is kialakult-e az élet, a marsi különleges régiók felfedezését elsősorban robotokra kellene bíznunk, még mielőtt magunk ellátogatnánk a bolygóra.

Carl Sagan azon a véleményen volt, hogy a Mars a marsiaké, még akkor is, ha csak mikrobák lakják a bolygót. Ezen nézet szerint tehát sohasem lenne szabad ellátogatnunk erre az égitestre (vagy bármely másikra). Ugyanakkor abban is van némi igazság, hogy a bolygóvédelmi törekvések meglehetősen kilátástalannak és naivnak tűnhetnek, ha tekintetbe vesszük, hogy az eddig odaküldött űreszközökkel, illetve az ősi aszteroida-becsapódások nyomán kidobódott törmelékkel már valószínűleg réges-régen megfertőztük bolygószomszédunkat. Ezek a támadások pedig vagy legyűrték a helyi élővilágot, amely ebben az esetben már jelenleg is földi, vagy nem jártak eredménnyel.

Ami a bolygóvédelmet illeti, a törekvésekkel kapcsolatban még egy dolgot nem árt leszögezni. Míg a robotszondás küldetések során mindig is nagy hangsúly helyeződött a kontamináció elkerülésére, a jövendő emberes küldetések kapcsán egyelőre jóval kevesebbet hallani arról, hogy ezek esetén hogyan kívánják a szakértők megóvni a helyi életet. Márpedig ha tényleg két évtizednyire vagyunk a marsutazástól, legfőbb ideje lenne, hogy erről is szó essen.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward