MÁRIS BŐVÜL AZ AMD FSR TÁMOGATÁSÁT ÉLVEZŐ CÍMEK KÖRE

Négy játék kapta meg az FSR támogatást, így most már nem kevesebb, mint 12 cím alatt használható a felskálázó technológia, amivel a natív felbontás alatt elérhetőhöz képest érezhetően növelhető az FPS.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
2021. júl. 19. 18:19
Máris bővül az AMD FSR támogatását élvező címek köre

Az AMD három héttel ezelőtt indította hódító útjára saját felskálázó megoldását, amely az Nvidia DLSS technológiájának AMD-s megfelelőjének tekinthető, igaz, a kettő működése között bőven vannak különbségek, csak úgy, ahogy az általuk támogatott hardverek között is. Az AMD a FidelityFX Super Resolution technológia esetében már el is végezte az első frissítést, amelynek eredményeként most már összesen 12 cím rendelkezik FSR támogatással, valamint két játékmotort is felvérteztek vele, így azoknak a fejlesztőknek, akik ezeket használják, az FSR támogatás implementálásával már nem kell foglalkozniuk a jövőben.

Galéria megnyitása

Az a négy új cím, amelyekkel éppen most bővült az FSR támogatással ellátott játékok köre, az alábbi felsorolásban olvasható:

  • Arcadegeddon
  • Necromunda: Hired Gun
  • Edge of Eternity
  • Resident Evil Village

A felső két cím lényegében már megkapta az FSR támogatást, míg a másik kettőhöz a következő két hét folyamán érkezik meg az ehhez szükséges patch. Ezzel együtt jó hír, hogy innentől kezdve mind a Unity Engine, mind pedig az Unreal Engine 4 megkapta az FSR támogatást, így a köréjük épülő címek automatikusan élvezhetik az FSR technológiában rejlő összes előnyt, mindenféle extra fejlesztői munka nélkül.

Persze azoknak a fejlesztőknek sem lesz túl nehéz dolguk, akik olyan játékmotor köré építik címeiket, ami még nem rendelkezik FSR támogatással, ugyanis az FSR forráskódja szabadon elérhető a GPUOpen kezdeményezésen keresztül, méghozzá teljesen ingyenesen. Mivel az FSR egy nyílt forráskódú technológia, bárki beépítheti a különböző szoftverekbe.

Az FSR igazából nem igényel extra hardvert, ugyanis nem mesterséges intelligenciára, hanem egy egyszerűbb algoritmusra támaszkodik, ezt pedig egy élesítő szűrő egészíti ki, ami a felskálázott tartalmat varázsolja élesebbé. Ez a technológia az AMD GPU-i mellett az Intel és az Nvidia GPU-it is támogatja, ezáltal sokkal szélesebb felhasználói réteget tud megszólítani vele az AMD, nem csak a saját vásárlóit. Ez az előny segíthet abban is, hogy az FSR végül nagyobb piacot szerezhessen magának, mint az Nvidia DLSS technológiája, és a nyílt forráskódú kivitel is segíthet az FSR terjedésében, a kérdés csak az, vajon hosszabb távon lát-e majd benne fantáziát a piac.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
axe
axe
2021. júl. 21. 5:35
#2

melyik régi kártyákat kaszálták el?

axe
axe
2021. júl. 23. 2:25

@AntIntel  szóval az IT múzeumoknak megtagadják a támogatást
és ha kiadnák mindig azokra is az új drivereket, a verziószámon kívül változna bármi is?

visor261
visor261
2021. júl. 20. 12:14
#1

Ez így szép és jó meg minden csak nem pont ez előtt kellett volna elkaszálni a régi kártyákat...

Vissza az oldal tetejére