Nagyjából egy hónapja futótűzként terjedt a hír az interneten, hogy a Bing keresőt veheti használatba a Samsung a mobiljain. Jelentősen esett is a Google értékpapírjainak árfolyama, hiszen ez egy hatalmas presztízsveszteséget jelentett volna, ráadásul sokan már rögtön azt kezdték vizionálni, hogy a mesterséges intelligenciát agresszívan meglovagló Microsoft idővel átveheti a vezető helyet a Google Keresőtől.
Valószínűleg tudni lehetett, hogy komolytalan elképzelésről van szó.
A Google óriási rallyt nyom május eleje óta, nagyjából 20%-os erősödésen van túl, és arra a hírre is pattant a részvényárfolyam egy kisebbet, hogy a Samsung mégsem fog a Bingre váltani. Ezt viszont a legtöbben már biztosra vehették, mert nem különösebben hatott a hír a tőzsdei forgalomra. Korábban még állítólag kisebb pánikot okozott a Google berkeiben az a pletyka, hogy a Samsung átállhat a Bing használatára, ezért nem csoda, hogy a befektetők keze is megremegett, de nem tartott sokáig a dolog. Bizonyára a legtöbben már borítékolni merték volna, hogy ez lesz a történet vége.
A The Wall Street Journal számolt be arról, hogy a Samsung felfüggesztette azt a belső vizsgálatot, melyben azt elemezték a szakemberek, hogy a Google Bingre cserélése milyen következményekkel járna. Nem tudni pontosan, hogy zajlott ez a dolog, de a gazdasági és a felhasználói élményre gyakorolt hatást egyaránt érdemes ilyenkor figyelembe venni. Az eredmények nem lehettek túl kecsegtetők, ha már is eldőlt a dolog.
Ezek alapján a Galaxy okostelefonok alapértelmezett böngészőjében, és a mobilokon kiemelt keresősávban továbbra is biztos helye van a Google-nek. A WSJ egyébként arról írt, hogy a Samsung mobilok integrált böngészőjét egyébként nem sokan használják, a legtöbben valamilyen más megoldás után nyúlnak, szóval egyébként ennek talán nem is lett volna olyan nagy hatása magára a felhasználói élményre, de rossz üzenete lett volna a döntésnek a Samsung és a Google viszonyára nézve.
Nehéz azt megmondani, hogy mennyire lehetett ez komoly gondolat a Samsung részéről, mert aki keresőként használja a Binget, és nem a chatbottal szórakoztatja magát, az azért általában hamar belátja, hogy vannak még hiányosságok. Annak ellenére, hogy azért a Microsoft nem kevés energiát fektet a szolgáltatás fejlesztésébe. Nagyjából biztosra vehető, hogy a mesterséges intelligencia gyors és határozott bevezetése révén érte el azt a vállalat, hogy a Samsung fontolóra vegye a Bingre való átállást.
Az is benne lehetett a pakliban, hogy a Google-nek fizetendő 3 milliárd dollárt sokallta a dél-koreai brigád, hiszen állítólag ennyit kell fizetnie a Google-nek a kereső alapértelmezett alkalmazásáért cserébe. Részben ezen bevételkiesés miatt is aggódtak azok a Google-nél, akik felkapták a fejüket az egy hónappal ezelőtti pletykákra.
Hozzá kell tenni, hogy a Samsung mostani döntése nem jelenti azt, hogy a Google már örökké a Galaxy mobilok alaptartozéka marad. A The Wall Street Journal megjegyezte, hogy a Samsung döntése egyáltalán nem végérvényes, csupán felfüggesztették a mostani vizsgálatokat. Ha a Bing a továbbiakban nagyobb fejlődésen megy keresztül, vagy esetleg kedvezőtlenebb irányt vesz a Google és a Samsung kapcsolata, újra felmerülhet a váltás lehetősége. Vizsgálni fogja a cég, hogy mi a helyzet.