Kína az elmúlt hónapokban harcot hirdetett a kriptovaluta-bányászattal szemben, amelynek eredményeként először csak három, majd szépen lassan az összes többi tartományban is illegális tevékenységgé vált az említett pénzkeresti forma. Néhány hete gyakorlatilag teljesen be is tiltották a kriptovalutákkal kapcsolatos összes tranzakciót is, így lényegében most már csak a birtoklásuk számít legálisnak – bányászatukat és a velük való különböző pénzügyi műveleteket országszerte tiltják.
A kriptovaluta-bányászok közül a legkitartóbbak, akik amúgy nem tudnak külföldre települni a farmjaikkal együtt, próbálnak illegalitásban működni, a hatóságok elől bujkálva, folyamatosan egyik helyről a másikra költözve, a többiek azonban vagy felszámolták „vállalkozásaikat”, vagy pedig külföldre költöztették a farmokat. Az egyik kedvelt célpont az Amerikai Egyesült Államok, azon belül is Texas.
Ennek meg is lett az eredménye, ugyanis mostanra már az Amerikai Egyesült Államok tekinthető a világ legnagyobb kriptovaluta-bányász országának, méghozzá elég komoly ugrást követően. Míg az USA április folyamán 17% körüli részesedéssel bírt, addig júliusra ez a szám 35,4%-ra ugrott, már ami a Bitcoin Hash Rate értékét illeti. Ezzel egy időben Kína részesedése lényegében nullára csökkent, pedig idén májusban még 44%-on állt, 2019 szeptemberében pedig igen tekintélyes, 75%-os piaci részesedéssel bírtak Bitcoin Hash Rate tekintetében.
Az USA mögött a második legnagyobb részesedést Kazahsztán zsebelte be, ugyanis az említett időszakban 8%-ról 18%-ra nőtt a Bitcoin Hash Rate az országban. Oroszország szintén jól áll, ugyanis 6,8%-ról 11%-ra emelte részesedését három hónap leforgása alatt.
Azok az országok, ahol viszonylag olcsó az elektromos áram, vonzó célpontok lehetnek a kriptovaluta-bányászok számára, ugyanis ennek köszönhetően sokkal jobban alakul az elérhető profit mértéke, ami nem elhanyagolható szempont – ezért bányásznak a vállalkozó szelleműek.
Az Amerikai Egyesült Államokban egyelőre kérdéses, kialakul-e olyan vándorlási hullám, amit Kínában lehetett tapasztalni az elmúlt időszakban: a bányászok a száraz időszakban, vagyis ősz végén, télen és tavasszal bizonyos régiókban dolgoztak például Hszincsiang tartományban, majd az esős időszak beköszöntével például Szecsuánba ültették át székhelyüket, ahol a vízerőművek miatt jelentős túltermelés alakult ki, ez pedig az elektromos áram árára is pozitívan hatott, így növelni tudták a profitot. Amennyiben hasonló vándorlások az USA területén is lesznek, nincs kizárva, hogy azok kihívást jelentenek majd az elektromos áramot biztosító infrastruktúrára is – idővel kiderül, mi lesz a helyzet ezen a téren.