MÁR A HŰTŐK ÉS A MIKRÓK IS A CHIPHIÁNY ÁLDOZATAI KÖZÖTT VANNAK

Újabb óriási piacot ért el a félvezetők ellátási problémája, amiről a szegmens egyik legnagyobb szereplője számolt be.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2021. márc. 30. 12:33
Már a hűtők és a mikrók is a chiphiány áldozatai között vannak

A globális chiphiány már olyan ágazatokat is kezd elérni, amikről az emberek nem is gondolnák, hogy olyan egységeket tartalmaznak, amik ellátási problémákba futhatnak. A Whirlpool Kínában jelentette be, hogy a probléma már a háztartási gépeket sem kerüli el.

Az autógyártók, a számítástechnikai ágazat szereplői és még sok más terület szenvedi meg a chiphiányt, és most már a Whirlpool is azoknak a sorát gyarapítja, akiknek a gyártásba be kell avatkoznia, mert nem állnak rendelkezésre a megfelelő komponensek. A vállalat vezetője jelentette be a hírt, amiről a Reuters adott hír.

Galéria megnyitása

Napjainkban már a hűtőszekrények és a mikrohullámú sütők is tartalmaznak mikroprocesszorokat és más chipeket. Ez alapvetően egy jó dolog, hiszen a termékek jobb lehetőségeket tudnak nyújtani ezeknek köszönhetően, viszont most a Whirlpool szakembereinek éppen a háztartási gépek innovációja okozza a legnagyobb fejtörést. Egész egyszerűen már ezekhez sem érkezik annyi lapka, amennyi a teljes gyártás kielégítéséhez elegendő lenne.

Márciusban már 10 százalékkal kevesebb chipet kapott az amerikai vállalat, de Jason Ai elmondta újságírói kérdésekre válaszolva, hogy sajnos nem fogják ennyivel megúszni. Előre láthatólag Kínából a negyedével kevesebb kész gépet tudnak majd exportálni más területekre, mint amennyire szükség lenne. A háztartási készülékeknek már több mint a felében vannak olyan megoldások, amikből hiány alakult ki. És egyébként a mikrók és a hűtők mellett más háztartási berendezések is nehéz helyzetbe kerülhetnek majd.

Galéria megnyitása

Egy másik forrás elmondása alapján van olyan csúcskategóriás tűzhely, aminek a bemutatóját a chiphiány miatt négy hónappal el kellett tolni. Egész egyszerűen nem készül elegendő mikrokontroller, hogy a gyártás biztonságosan elkezdődhessen. Emiatt Kínában már munkahelyek is veszélybe kerültek, hiszen az apró komponenseknek a hiánya miatt le kellett állítani a gyártási folyamatokat, ami tízezreket érinthet csak egyetlen vállalat esetében.

Galéria megnyitása

Előre láthatólag az árak emelkedni fognak a chiphiány miatt, mert a vállalatoknak, így például a Whirlpoolnak kevesebb leszállított készülék mellett kell majd biztosítani a bevételeit. És a gyártók is árat emelhetnek majd, akik jellemzően Kínában készítik a háztartási gépeket. A Dreame Technology is érintett már az ügyben a Reuters beszámolója szerint, ez a cég készíti a Xiaomi legtöbb porszívóját. És a gyártó kénytelen volt átszervezni a működését, hogy alkalmazkodjon a kedvezőtlen piaci környezethez.

Galéria megnyitása

Nagyon nehéz azt megmondani, hogy a globális chiphiány milyen módon fog megoldódni, és ami még nagyobb kérdés, hogy mikor. A pozitívabb becslések korábban még arról szóltak, hogy 2021 második felében már helyre állhat a rend, viszont a legutóbbi információk már inkább arról szóltak, hogy 2022-t írunk majd, mire ebből kilábalhat a teljes ipar.

Nem tudni, hogy milyen területeket fog még érinteni a félvezetők ellátási gondja, de az szinte biztos, hogy nem a Whirlpool az utolsó az áldozatok sorában. Korábban pedig az autógyártók esetében már elhatalmasodott a baj, a személyi számítógépek esetében is ugyancsak komoly a gond, és már az okostelefonok ágazatában is fokozatosan növekedik a hiány.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

25 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
talgaby
talgaby
2021. márc. 31. 10:29
#11

Szóval a mai nap jeligéje: sparhelt. Azt nem érinti a szilíciumhiány.

rfj1989
rfj1989
2021. márc. 31. 9:45
#10

Valahogy túl fogom élni érintőkijelzős hűtő meg sütő nélkül ezután is :)

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2021. márc. 30. 20:18
#9

Valaki el tudná nekem magyarázni hogy egy villanytűzhelyen mit kell mikrokontrollálni? Gyúródeszkába nem akarnak rakni? Merőkanálba? Eszem megáll...

expander
expander
2021. ápr. 6. 10:19

@Geralt_of_Trivia  A TFT kijelzős verzióban van és nagyon jó. Egyszer volt lehetőségem kipróbálni.

axe
axe
2021. márc. 30. 18:30
#8

számomra mindig dúrva, hogy ezekre a túlbonyolított eszközökre van kereslet, vagy csak kínálat egy generált igényre? 
nekem ami lényeg:
-mikró: lehessen állítani az időt meg a wattot
-hűtő: lehessen állítani a hőmérsékletet
-poszívó: lehessen állítani az erősséget

Resike
Resike
2021. ápr. 5. 16:35

@axe Bizony én is inkább 80-as évekbeli orosz műanyag mikrót használnék inkább ami vagy 6000 wattot fogyaszt bármiféle sugárvédelem nélkül. Akkor még a sztenderdek szem léteztek hogy mennyi sugárzás is szivároghat a készüléken kívülre.

_PARASZT_
_PARASZT_
2021. márc. 30. 18:00
#7

Bullshit

Ezekbe az eszközökbe a mikrokontrollert joval nagyobb csikszéleségen készitik, mint azokat, amikből hiány van, és az ezeket gyártó cégek palettája is jóval szélesebb.

Nem mellesleg egy hütöbe semmi keresnivalója nincs mikrokontrollernek. Az, hogy ök a saját faszukkal verik a csalánt, egyéni probléma.

Szefmester
Szefmester
2021. márc. 30. 19:55

@PARASZT Ha csak a hűtő meg a mikró meg a mosógép lenne a gond okozója... Ezekben még lehet olyan funkciót rakni ami igényli ezt.  De hogy okoslámpa amit netről appon keresztül tudsz vezérelni, meg neten át indítható mosógép... az IoT a probléma forrása ezeknél az eszközöknél.

peti19870621
peti19870621
2021. márc. 30. 16:16
#6

Lehet guberálni. Napelemes Búbos kemence lesz a menő, a pompei-i vulcan porszívóval.. Tényleg! -Kemence.. -Nem próbálnátok beolvasztani a régi Mashinátokat? Lehetne, belőle konyhai moshogathógép! Bombei-ban, már így sütnek kondérban .https://www.youtube.com/watch?v=hsqO6_XGlaI.

pdx006
pdx006
2021. márc. 30. 15:47
#5

Itt van a mérhetetlen pazarlás következményeinek egyik előszele. Egyelőre nem anyaghiány, csak kapacitáshiány, de lesz ez még lejjebb is. Úgyis megmondták a nagyok hogy a mostani generáció nagy kényelmének és szórakozásának árát a következő fogja megfizetni. Tehát úgy tekintsen mindenki a gyerekére vagy netán unokájára hogy nem egy szűz lány álma jövő vár rájuk.

Whysper
Whysper
2021. márc. 30. 16:11

@pdx006  igen .. Bezzeg mikro ezt  felhozom bárkinek is rögtön  hülyének néznek .. De nem értem azt a végtelen mennyiségű hulladék CPU-t amit 1000 Ft-ért sem  lehet ealdni miért nem lehet újra haszniosítani valahogy hasonló termékekben.

thestock
thestock
2021. márc. 30. 15:35
#4

Szerintem pont ezek azok az eszközök amiknél nélkülözni lehetne a csippet. Az én jövendőbeli mikrombó' nyugodtan csináljanak VGA-t! :-)

Str33twise
Str33twise
2021. márc. 30. 14:12
#3

Nincs is jobb, mint az ügyesmosógéppel tisztára mosatni a mikróval, hűtővel és intelligensvibrivel megszerzett mocskos szopi-coint.

doneschwartz
doneschwartz
2021. márc. 30. 14:04
#2

A vakcinagyártók felszippantották a piacról az elérhető csippeket.

Spin47
Spin47
2021. márc. 30. 13:17
#1

A mikrók is mennek a bányába :D

carrast
carrast
2021. márc. 30. 14:15

@Spin47  top komment!

Vissza az oldal tetejére