Az Oppo a világ legnagyobb mobilgyártói között szerepel annak a BBK Electronics csoportnak a tagjaként, ami összesen már több okostelefont ad el, mint a Samsung. Ez alapján kijelenthető, hogy a vállalatnak fontos szerepe lehet majd a jövőben az új hálózati technológiák formálásában is.

Napjainkban az 5G terjedésének lehetünk a tanúi, de még nagyon messze vagyunk attól, hogy arról beszélhettünk, hogy már abszolút az 5G korát éljük. Ennek ellenére folyamatosan azt lehet látni, hogy a nagy technológiai vállalatok már a következő lépésen gondolkodnak, és arról beszélnek, hogy már a 6G alapjainak a lerakásán dolgoznak. Most az Oppo is erről számolt be, és a kínai alakulat nem volt rest elhinteni néhány ötletet arról, hogyan lehet majd a 6G-t kihasználni.

Galéria megnyitása

Egy fehér könyvet adott ki a 6G-ről, amiben több dologra is kitért. A vállalat szerint az, ahogyan a következő generációs hálózat felépül majd, teljesen megváltoztatja majd azt, ahogyan az emberek most állnak a különböző intelligens technológiákhoz, MI megoldásokhoz. Olyanok lesznek ezek, amiket az emberek teljesen hétköznapi módon használnak majd ki, és nem nagyon lesz olyan ember, aki nem fog valamilyen módon találkozni rendszeresen gépi tanulásos vagy más elven működő dolgokkal.

Példaként említi az Oppo a közlekedést, amire a cég szerint a 6G ugyancsak nagy hatással lesz majd. Itt már az autonóm módon közlekedő járművek irányítását a városokban MI algoritmus kezelheti. Figyelembe tudja majd venni a rendszer azt, hogy milyen az időjárás, mekkora forgalom várható és hogy például mennyi gyalogossal kell számítani, akiknek az átengedése növelheti az utazási időt. Ezáltal minden a legoptimálisabban lehet kezelve.

Galéria megnyitása

Az utazások biztonságosabbak is lesznek majd a jövőben, és az autók képessé válnak az általuk begyűjtött információkat megosztani egymás között, tehát lényegében tanítják a forgalomban résztvevő többi autót, ezzel is hatékonyabbá téve az ökoszisztémát.

Henry Tang, az Oppo 5G kutatásigazgatója elmondta, hogy a 6G szabványosítása nagyjából 2025-ben kezdődhet majd el, de addig is nagyon sok tudást kell felhalmozni a K+F tevékenységgel, hogy meglegyenek azok az alapok, amiknek a mentén elkezdődhet a 6G születése. Sokan hangoztatták, hogy a 6G már 2030 körül elérhetővé válhat majd a fogyasztók számára, de az Oppo szakembere ezen a téren azért óvatosabban fogalmaz. Tang szerint a 2035-ös céldátum a reálisabb.

Galéria megnyitása

A 6G révén az emberek globálisan sokkal egyszerűbben teremthetnek majd kapcsolatot a mostani lehetőségeknél is. Nemcsak a mindennapos kommunikáció, hanem a közös munka is lényegesen magasabb szintre kerülhet. Amiben napjainkban még igencsak lenne hova fejlődni, erre a COVID-19 járvány mutatott rá tavaly.

Egy olyan környezet jöhet majd létre a 6G révén, ami nemcsak, hogy az emberek életét fogja egyszerűbbé tenni, hanem egy olyan környezet teremt meg, ami minden intelligens forma számára megfelelőbb lesz. Az Oppónál már megalakult az előkutatási részleg a 6G technológia létrehozására, valamint az elvárások, lehetőségek feltérképezésére. A szakemberek most remek lehetőséghez jutnak azzal, hogy már a kezdetektől hozzájárulhatnak a 6G alakulásához, és ezt a cég a lehető legjobban szeretné kihasználni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
8hty4our
8hty4our
2021. júl. 27. 12:19
#3

"A 6G révén az emberek globálisan sokkal egyszerűbben teremthetnek majd kapcsolatot a mostani lehetőségeknél is." - Az az igazság, erre a 4G is bőven elegendő. Az 5G különbség is csupán ott jön ki, ahol 4k, 8k videót akar a user nézni a youtube-on vagy hasonló videomegosztókon, esetleg a korlátlan mobilnetet használja otthoni internethez is, megosztással. A fejlődéssel semmi gond nincs, viszont azzal a túlzott irammal ami megy, azzal annál inkább. Az emberbe sulykolják, hogy a 4G már csóró, csakis 5G képes eszközöket kell venni, mindamellett alig van még kiépítve a 4G is globálisan (Magyarország ebből a szempontból viszont kiemelkedően jól áll), és akkor már itt a 6G ami még sehol nincs is, de már cikkeznek róla, és beindult a marketing bullshit is.

rolandhun95
rolandhun95
2021. júl. 25. 17:51
#2

Vízórát olvastam :D :D

bacsis
bacsis
2021. júl. 24. 23:29
#1

Csak èn èrzem úgy, hogy ez egy nesze semmi fogd meg jól nyilatkozat volt? Szivesen olvasnèk inkább arról, hogy okè, hogy tök jó lesz nekünk, de ezekre a dolgokra az 5g pl mièrt nem elèg? Mert pl az emberekkel való online kapcsolat tartásra mèg a 4g is több mint elèg, szóval èrdekelne tènyleg, hogy mire gondolhatnak

_PARASZT_
_PARASZT_
2021. júl. 25. 20:03

@bacsis Még az 5G sincs kiépitve kb sehol se, 6G még papiron sincs.

De ez senkit se érdekel. Nem az a lényeg, hogy haszna legyen, hanem hogy legyen valami marketign BS, amivel eladhatják az uj telokat vaskos felárral. Az ostoba pornép aki ezeket veszi, ugyse tudja mit jelent. lol még azok se tudják, akik ezeket a marketing köpéseket tolják.

Vissza az oldal tetejére