Igencsak érdekes alapötletű játékra gyűjt a Kickstarterena magyarokból álló Zadbox Entertaiment csapata. A fejlesztők ugyanis egy olyan, egyedi látványvilágú kalandjátékra gyűjtenek, ami egyáltalán nem fogja majd a játékosok kezét és két, gyökeresen eltérő megoldási lehetőséget kínál majd a számukra.

A bevallottan a Myst előtt tisztelgő Quern alapötlete sokaknak ismerős lehet. A játékos ugyanis egy misztikus sziget foglyának bőrébe bújhat majd bele, a célja pedig értelemszerűen a szökés lesz. Ebben két segítőtárs, jelesül egy írott üzeneteken keresztül kommunikáló tudós és egy titokzatos szellem igyekeznek majd segíteni neki. Mivel szövetségeseink alapvetően eltérő véleményen lesznek a világot érintő kérdésekben, csakis rajtunk fog állni, hogy vajon a kísérletezést és kutatást mindenek elé helyező jóakarónk vagy pedig a jóval ezoterikusabb megközelítést választó, a puszta megfigyeléssel is beérő tanácsadónkra hallgatunk-e majd. Döntésünk természetesen kihatással lesz majd a történet végkimenetelére is. Fontos, hogy a két ellenérdekelt félen kívül három, egykor a szigeten élt hős által hátrahagyott nyomokra is hagyatkozhatunk majd.

A segítség el is fog kélni, mert az ígéretek szerint a Quern alapjaiban szakít majd a megszokott kalandjáték-sémákkal és legfőbb újításai a nyitott világ és fejtörők lesznek. Azaz, az egész sziget egy organikus egységet fog alkotni. Emiatt pedig soha nem fogjuk teljes bizonyossággal tudni, hogy egy általunk látszólag megoldott puzzle-hoz kellenek-e esetleg még más tárgyak is. Ráadásul, ha félreértelmezzük majd a tanácsokat, vagy esetleg az egyik ötletünk zsákutcának fog bizonyulni, semmiféle figyelmeztetést nem fogunk arról kapni, hogy tévúton járunk. Ezért például, a más kalandjátékokban gyakran sikerre vezető agyatlan tárgykombinálást is érdemes lesz elfelejtenünk, mert könnyen lehet, hogy egy teljesen használhatatlan eszközt sikerül majd előállítanunk.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

6 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Ronan
Ronan
2015. jún. 15. 17:37
#3

Tévedtem, amikor egyszer közel múltban, azt mondtam, hogy magyar fejlesztők nem használják ki, a kickstarter által adott lehetőségeket.Örülök hogy így van ls remélem egyszer az uj Imperuim Galatika is elkészül így.és, vagy, a többi fejlesztő is megfontolja és elindít egy kickstarter projectet.

weri
weri
2015. jún. 15. 14:44
#2

Crysis Warhead is ugy tudom magyarok altal keszitett kiegeszito :D

Ronan
Ronan
2015. jún. 15. 17:30

Ha jól emlékszem ahhoz van magyar szinkron is ami egész jó volt.

korgabor96
korgabor96
2015. jún. 15. 12:54
#1

****Hát nem vagyok túl bizakodó ... Egyszer már készítettek magyarok Terminator-játékot....

https://www.youtube.com/watch?v=iCApoggGVfM

SoulEater77
SoulEater77
2015. jún. 15. 13:57

Néhány kisebb játékbeli hibán kívül egyáltalán nem rossz. A bugokat egy patch-el ki lehet javítani. A játékmenettel pedig nincs baj, Star Wars Battlefront-hoz hasonló.

Vissza az oldal tetejére