MAGYAR APP BUKTATTA LE AZ APPLE, FEJLESZTŐK ELLENI ÚJABB PISZKOS HÚZÁSÁT

Megbélyegzi az Apple azokat az applikációkat, amik próbálják kihúzni magukat a cég „adói” alól.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2025. máj. 18. 12:06
Magyar app buktatta le az Apple, fejlesztők elleni újabb piszkos húzását

Az EU és az Apple folyamatosan harcol egymással. Az Európai Unió szakemberei próbálják az Apple-t nyitottságra ösztönözni, a cégnek viszont ez nem tetszik. Ennek eredményeként az európai fogyasztók most éppen egy elrettentő üzenetbe futhatnak az App Store használata során azoknál a programoknál, amik nem akarnak „adózni” a cégnek.

Évek óta folyamatos vita tárgya az, hogy az Apple korlátozza a fejlesztők lehetőségeit az alkalmazásokkal kapcsolatos tranzakciókat illetően. Mindenkit próbál a cég a saját rendszerében tartani, mert így az összes tranzakcióból képes levenni a saját részesedését, és ezzel dollármilliárdos bevételeket ér el. Mostanra az EU kötelezte a cupertinóiakat arra, hogy engedélyezzék az alkalmazáson kívüli fizetéseket is, aminek eleget tettek, de ezt sem viselik jól.

John Gruber, a Daring Fireball szerkesztője számolt be arról, hogy az Apple vörös felkiáltójeles üzenettel figyelmezteti azokat, akik olyan alkalmazást szeretnének telepíteni az okostelefonjukra, ami nem a belső fizetési rendszerre támaszkodik, hanem külső alternatívát használ. Ezzel a cégnek egészen egyértelműen kizárólag az lehet a célja, hogy eltántorítsa a telepítéstől és a külső fizetés választásától a felhasználókat.

Érdekessége számunkra, hogy Gruber éppen egy magyar alkalmazást példaként kiemelve világított rá, hogy az Apple milyen tisztességtelen eszközzel próbál fellépni azokkal a fejlesztőkkel szemben, akik szembe mernek menni a vállalat akaratával, és nem a platform érdekeit helyezik előtérbe. A három éve üzemelő Instacar rendszám-lekérdező alkalmazás az elsők között kapta meg az Apple elrettentő figyelmeztetését.

„Ez az app nem támogatja az App Store privát és biztonságos fizetési rendszerét. Külső vásárlásokat használ.” – olvasható az alkalmazás felett kiemelve.

Galéria megnyitása

Az mindenképpen váratlan, hogy az Apple ennyire agresszívan lép fel, de az nem meglepő, hogy mivel próbálja az embereket a telepítéstől és a külső tranzakcióktól eltántorítani. A cég rendszeresen azzal érvel amellett, hogy a saját zárt rendszerét használja mindenki, hogy csak így lehetnek biztosak a felhasználók abban, hogy az adataikat tényleg megfelelően kezelik és kellő védelemben részesülnek.

Részletesen is igyekszik minden érdeklődőnek vázolni az Apple az aggályait: „Amikor fiókot hoz létre egy fejlesztő külső webhelyén, előfordulhat, hogy személyes adatokat, köztük fizetési adatokat kell megadnia közvetlenül a fejlesztőnek vagy egy harmadik fél partnerének. A fejlesztőre, valamint a vele együttműködő partnerekre és fizetési szolgáltatókra bízza az adatvédelmi és biztonsági feladatokat az adatok kezelése során.”

Nem tudni, hogy az EU mit szól majd a cég újabb lépéséhez, de már eleve folyamatban van egy vizsgálat az Apple-lel szemben amiatt, hogy kétes praktikákat kezdett használni az európai fejlesztők és felhasználók megfélemlítésére, ha külső fizetési lehetőségek vagy piacterek alkalmazása, támogatása mellett döntenek. Jó eséllyel az európai biztosok ezt az „újítást” is vizsgálni fogják, mert aligha lehet ezt jogszerűnek és fairnek tekinteni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

42 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
elec
elec
2025. máj. 21. 9:45
#14

Az Apple mindig is tisztátalanul játszott. Miért pont most változnának meg?

leventemagyar
leventemagyar
2025. máj. 20. 8:35
#13

Borzasztó dolgok, atyaúristen!!! Nem kell apple-t venni akkor

Levy_Szh
Levy_Szh
2025. máj. 20. 7:59
#12

Az Alma még a lélegzetvételedet is megsarcolná ha találna valahol egy hajszálnyi lehetőséget rá.

zephyr2000
zephyr2000
2025. máj. 19. 18:35
#11

És vajon a felhasználókat mikor fogják megkérdezni, hogy ők mit szeretnének? A fejünk felett döntenek az EU-ban a megkérdezésünk nélkül. Én speciel egy zárt rendszert szeretnék.

Resike
Resike
2025. máj. 21. 11:19

@zephyr2000 Nyugi az már megtörént 15 éve, akkor te mikor is tervezel immigrálni? Nem muszáj EU lakosnak lenni ha nem tetszenek a törvények...

Bihus
Bihus
2025. máj. 19. 11:37
#10

Hadd írjak valamit egy másik szempontból, az ios felhasználója szempontjából. Még az is lehet, hogy nincs igazam, ellenérveket haterkedés nélkül nyitottan olvasok.

Ismeretes, hogy a leggyakrabban használt oprendszerek (windows, ios, mac, android, linux) között különbségek vannak. Vannak egymással szemben olyan előnyeik és hátrányaik, amik lehetetlenné teszik, hogy egyenlőségjelet tegyünk közéjük. Csak szubjektíven és félig laikusként pár dolog:

Windows: előnye a szinte teljes szoftveres lefedettség. Szinte nincs olyan funkció, ami nem elérhető erre a platformra. Ami van, az esetleg linuxon. Hátránya a nagy erőforrás igény, mobil környezetre nem igazán alkalmas, legalább egy x64-es proci azért elkél hozzá, noha lehet futtatni máson is. Hátrány még a security problémák, erre van a legtöbb malware.

Mac-et és Linuxot nem használtam hosszabban, írja le, aki akarja, melyik miért jó. Úgy gondolom ezeknek is van létjogosultságuk bizonyos felhasználásokra.

Android: mobilra való platform, nyílt forráskód, széleskörű hardveres támogatás, nagyfokú testreszabhatóság. Hátránya: mivel nyílt rendszer, szintén nem olyan secure. Az én teljesen szubjektív véleményem szerint ezen a rendszeren lehet a legkönnyebben beszopni malware-eket.

IOS: mobilra való platform, zárt rendszer, kevés hardvervariánsra épül, ezért gyorsabb és stabilabb, mint az android (tudom, érzékelhető egyfajta lejtmenet az utóbbi években, de azért még mindig megvannak ezek az előnyök). Security szempontból rendben van, egyes fiaskóktól eltekintve, mint az apple pay malőr, arra is alkalmas, hogy céges környezetet telepítsünk rá. Több autóipari nagyobb multinál tapasztaltam, hogy csak ez használható céges telefonként.
Az előnye a hátránya is: mivel a zárt rendszerhez nagyobb kontroll kell, ezért a fejlesztők szembesülnek az üzemeltető megkötéseivel, nem adhatnak ki akármilyen appot. Üzleti szempontból is más modellre épül, az app fejlesztője tejel.

Na most felhasználói szempontból összegezve: ha én IOS-t használok, akkor elméletileg számíthatok arra, hogy mindenféle külön elmélyedés nélkül bármilyen alkalmazást telepíthetek az app store-ból, bármilyen fizetési módot használhatok, a natív alkalmazásokban nem fogok szembesülni biztonsági kockázatokkal, mert azok átmentek egy belsős ellenőrzési folyamaton. Ez sok felhasználónak nagyon fontos lenne, akik nem szeretnének informatikus mélységekben elmerülni egy adott rendszerben. Az IOS esetén is sok a lyuk, persze, bármilyen levelezőprogram esetében átvezethetnek egy phishing linkre, de éppen azért, mert a natív alkalmazások biztonságosak, pl. nem fogsz kamu fizetéseket indítani a böngészőn keresztül a netbankodból. Ami nincs meg natívan, azzal itt is megszívhatod. De a hétköznapokban nagyon nagy a lefedettség, ahol saját, biztonságos appod van.

A windows, android esetében ez nincsen meg! Windowson eleve inkább böngészőn keresztül mennek a dolgok, mint appon (netbank jelszóval, simple, netes fizetések, akármi), amiben ha egy karaktert vagy átirányítást benéztél, akkor game over, nem beszélve a rengeteg malware-ről, böngészési előzmények, keyloggerek, mittomén mi szerezhető meg kívülről, androidnál pedig szintén probléma, hogy letöltesz egy appot, ami kapott 4,2 csillagot a play store-ban, és még azt sem tudhatod, van-e benne malware.

Éppen ezért valahol indokoltnak tekinthető, hogy ha egy szolgáltató egy olyan platformot üzemeltet, ahol ő rengeteg munkaórát tesz abba, hogy az az adott platform biztonságos legyen, akkor pénzt kérjen érte. Itt az androidnál nem annyira merülnek fel ezek a költségek, open source, bármilyen jóskapista csinálhat akármit, telerakhatja az appját reklámokkal és akár pénzt is kérhet érte. A windows az, ami fix vagy havidíjas előre fizetendő költségekkel dolgozik.
Az ios pedig az, ami inkább a reklámok háttérbe szorítását, és a sápolást tűzte ki célul. A sápolás mértékét lehet ugyan vitatni, de az üzleti modell előnyeit, azt, hogy ez a felhasználó szempontjából nagyon sok előnnyel jár, szerintem nem annyira...

Miért is kellene ezt felrúgni, mikor mindegyik filozófiának megvan az előnye, és megvan a szabad választásom, hogy melyik platformot válasszam? Ha nekem az ios-ben éppen a zárt és biztonságos rendszer tetszik, akkor miért is kell kikényszeríteni azt jogi eszközökkel, hogy ez ne így legyen? Számomra ez egyszerűen abszurd. Majd én sírok, ha nem tetszik, hogy sokat fizetek egy appért, vagy megveszem máshol, nem? Pont hogy elvárom, hogy visítson a cucc, ha külső fizetős felületre szeretne vinni. Arra van egy windowsom, nincs szükségem a telefonomon is erre. És más számláim is kapcsolódnak az adott fizetési lehetőségekhez. Meg van még egy harmadik is, mert az ördög ugye nem alszik.

maverick2007
maverick2007
2025. máj. 22. 22:22

@Bihus Bam egy Bitdefender androidra, pc-re és a vírusmentes rendszer probléma meg van oldva. Legalább annyira mint ios esetében.(persze nem az ingyenes verzió de évente lényegesen olcsóbb mint egy buta alma.) Nem te vagy az egyedüli, aki mondja hogy windows, meg android "fúj" meg nem biztonságos, mert így vírus, úgy malware.. Erre van 2 szó. Tudatos böngészés. Az ájfos egy valamire "jó", hogy az emberek ellustuljanak, elbutuljanak. Elég legyen 1 bitesnek lenni. A keyloggerek, malwarek meg minden egyéb hulladék nem magától jön le, hanem mert a felhasználó azt se figyeli mire kattint. Androidnál Egy programmal többet kell futtatni, meg nem árt a logikus gondolkodás sem. Az se hátrány ha tudsz olvasni/értelmezni. És nem az EU itt a probléma amúgy meg, hanem az Apple pénzéhsége, mert ahhoz képest amit bezsebelnek a készülékeiken nem látszódnak a fejlesztések. A play áruháznak is ugyanúgy van vírus szűrője, más kérdés hogy nincs annyira hatékony mint az almáé.

RoyalPredator
RoyalPredator
2025. máj. 19. 7:27
#9

Az ördög ügyvédjeként; szerintem teljesen rendben van ez. Főleg amikor bődületes az adatlopások repertoárja.

Fejelsztőknek pedig számítani kell ezekre, amikor pl Apple-re is fejlesztenek a nagyobb célközönség eléréséért.

Akkor lenne itt igazi "probléma", ha tiltanák a külső fizetési módszereket.
És még azt is meg lehetne érteni, elvégre övéké a platform, ők írják a szabályokat.

Köszönöm a downvote-okat előre is. X)

Dragon3k
Dragon3k
2025. máj. 21. 16:28

@zephyr2000 iOS esetében piacvezető, mert csak nekik van, illetve vannak helyek, ahol piacvezető az iphone...

uwu
uwu
2025. máj. 19. 7:13
#8

Vezetőnknek hála a szuverén Magyarországot ehhez hasonló negatív hírek nem érintik. Az Apple nyerészkedő hozzáállása még jó is nekünk, ekkora káoszban könnyebb lesz a repülőrajt, és a harcosok klubjával támogatott szuverenitásvédelmi hivatal majd megadja nekünk a biztonságot és eltávolítja káros gondolatokat. A keményen dolgozó nép örömmel biztosít minden forrást a nemzet üzleti géniuszainak, akár árváktól evett garasok árán is, így vezetőink könnyedén megvédhetnek mindentől. A nyerészkedő multik kizárólag a hanyatló nyugaton élő lipsiknek tudnak gondot okozni.

wintercounter
wintercounter
2025. máj. 19. 5:04
#7

A huzassal nem ertek egyet, de amit allit, azzal nehez vitatkozni. Nekem is borsodzik a hatam attol, amikor kartya adatokat kell megadnom egy 3rd party takolmanyon, hiaba csinalok kulon virtualis kartyat.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2025. máj. 18. 21:22
#6

Kérdezném a cikkírót, hogy mikortól publikálhatnék az ipon.hu oldalra? A cikkekhez pedig a saját reklámaimat tenném be, és el is tenném a bevételt...

marc23
marc23
2025. máj. 18. 15:26
#5

Az a baj ezzel a ceggel, h a vezetoje es ezaltal a ceg is egy aljas penzehes godeny! Es mindent ennek rendelnek ala, h minnel tobb penzt kaszaljanak! Persze nem azt mondom, h ingyert meg, gombokert adjak a dolgaikat, de ezt lehetne ugy is, h nem minden apro szarert huzzuk le a sajat usereinket, m ezzel csak elobb utobb elidegenedik mindenki! Raadasul ugy, h ezekre a lehuzos penzekre sem regen sem most nincs is szulsege, m a bevetelei akkorak, h igazabol mar folosleges, elkolteni sem tudjak!
Szval sokkal jobb lenne az alma megitelese, ha inkabb hagyna veszni 50-100 milliot es ezeket a usereknel fejlesztoknel hagyna, mint profit/bevetel stb, ehelyett inkabb lehuzza sajatjait es lesz egy szarrago ceg! :/ ahol a fo prioritas, h a reszvenyeseg valaga 2x legyen fenyesre nyalva, a user meg levan szarva :/

Busterftw
Busterftw
2025. máj. 20. 15:07

@humaniod Hagyjuk mar, 15+ eve zart az iOS is meg az AppStore is, mindig is 30% volt a fee.
Ennek ellenere masfel-ket milliard iOS user lett, tobb szazezer iOS/App fejlesztovel.
Ha annyira szar biznisz, akkor nem csinalna senki.

Anno epp az Epic meg Sweeney istenitette, hogy milyen jo ez, mert sokal egyszerubb a fejlesztoknek, regen a disztribucios halozatok ilyen 70-80% kertek, meg old meg te magad a terjesztest, a marketinget es minden mast.
Az Epic tobb szazmillio dollart keresett az iOS-on levo Fortnite-tal, mielott az asztalra szart.

gombabacsi
gombabacsi
2025. máj. 18. 15:14
#4

mondjuk az apple és hasonlók úgy befolyásolják az app letöltéseket ahogy akarják, hiszen kb csak azokat az appokat töltik az emberek amik "featured"-ek, azaz ott vannak a főoldalon...

zabapper
zabapper
2025. máj. 18. 14:37
#3
  • Nahát, vörös felkiáltójel! Micsoda piszkos húzás!
  • Miért, milyen színű legyen egy figyelmeztetés? Zöld?
humaniod
humaniod
2025. máj. 18. 13:03
#2

Vihar a biliben, egy figyelmeztető sor miatt.

Resike
Resike
2025. máj. 18. 12:24
#1

O-óóó érik az újabb bűnticske.

Vissza az oldal tetejére