A Galaxy S21 tavaly nem igazán hozott a Samsung számára akkora sikert, mint amit a vállalat remélt, viszont most a cég próbál újra nyeregbe kerülni, amire szükség is van, mert a legnagyobb riválisaként az Apple most minden túlzás nélkül tarol az iPhone 13-mal. A Galaxy S22 egy átgondoltabb, jobb szériának tűnik elsőre, ami magasabb minőséget nyújt majd az elődnél, a Samsung pedig ennek megfelelően bízik abban, hogy ezúttal nem lesz gond a kereslettel.
A Galaxy S22 Ultra már a Galaxy Note termékvonalat idézve mutatkozott be, a Galaxy S22 és az S22+ pedig kicsit kisebb, kompaktabb lett. A készülékek egyaránt a Dynamic AMOLED 2X technológiát használják, és Gorilla Glass Victus+ védelemmel vannak ellátva. Azt Ultra modell maradt 6,8 colos, a Galaxy S22+ 6,6 hüvelykes lett, az SGS22 pedig 6,1 colos méretet öltött.
Mindegyik készülék 120 Hz-es üzemre lesz képes, és rendelkezni fognak többféle HDR minősítéssel. A két kisebb eszköz 2340 x 1080 képpontos felbontású, a nagyobb társuk pedig már 3080 x 1440 képpontot sorakoztat fel. Már a legkisebb okostelefon is 1300 nites csúcsfény elérésére lesz képes, viszont a két társa ezt is túlszárnyalva 1750 nittel ragyoghat majd. A Galaxy S22 Ultra pedig már az S Pennel megtoldva lesz képes minden eddiginél jobb élményt szállítani.
A szoftvertámogatásban mostanra a Samsung lett a legjobb androidos gyártó, nincs még egy cég, aki olyan hosszú támogatást biztosítana a felsőkategóriás készülékeknek, mint a dél-koreai alakulat. Az újdonságok az Android 12 operációs rendszert, és a One UI 4.1 grafikus felhasználói felületet használják. Ez már hatékonyabb memóriakezelést, jobb kamerás lehetőségeket, koherensebben működő témarendszert, és ügyesebb S Pen támogatást is biztosít. Ez utóbbi a korábbi SGS-eknél még mindegy lett volna, itt viszont a Galaxy S22 Ultra miatt lényeges.
A Galaxy S22 és S22+ ugyanolyan kamerarendszert kapott, míg az S22 Ultra már egy kicsit fejlettebb ebből a szempontból. Ezt rögtön az előlapi kameránál lehet érzékelni, hiszen a szerényebb gépek 10 megapixeles szenzort használnak PDAF támogatással, miközben a zászlóshajónak egy 40 MPixeles egység jutott képpontösszevonási lehetőséggel. Képes a mobil 4K Ultra HD videózásra ezen a ponton, és HDR támogatással is szolgál.
A csúcsmodell hátán egy négytagú kameramodul lesz bevetésen, ami 108 megapixeles elsődleges taggal rendelkezik, itt a szenzor 1/1,33 colos, Dual Pixel AF támogatás is van egyebek mellett. Zoomra kettő kamerát kapott a Galaxy S22 Ultra, ezek egyaránt 10 MPixelesek, az egyik 10-szerez optikai közelítést tesz lehetővé, a másik pedig 3-szoros zoomra alkalmas. Az eddig felsorolt három kamera optikai stabilizálással is meg lett toldva. A negyedik képalkotó 12 MPixeles, ultra-széles látószögű, és Super Steady videózásra képes.
Ez utóbbi kamera a Galaxy S22 és S22+ esetében is adott, illetve a 3-szoros optikai zoomra képes egység is azonos. Szóval ezeknél is van egy 12 megapixeles, ultra-széles látószögű kamera, és 70 milliméteres gyújtótávval (ekv. 35 mm) egy 10 MPixeles megoldás is, ahol már OIS is biztosított. Azonban periszkópos zoomkamera már nincs, és a főkamera is más. Ezek a Galaxy modellek egy 50 MPixeles, 1/1,57 colos szenzort használnak, és többpontos PDAF eljárással, és szokás szerint optikai stabilizálással. Az újdonságok elvileg éjszaka fognak különösen nagy előrelépést tenni.
Ha videózásra kerül a sor, akkor a Galaxy S22 széria tagjai nagyon jól fognak vizsgázni – elvileg. A mobilok egyaránt támogatják már 8K Ultra HD felbontásnak a használatát, miközben persze a 4K is adott, és ilyen felbontásban kiváló minőséggel tudnak majd szolgálni. Lassított felvételeket is készíthetnek majd az emberek, erre Full HD-ban 240 FPS-sel, 720p mellett pedig 960 FPS-sel lesz mód. EIS minden esetben van a simább felvételekért, és a HDR10+ is biztosított, a rögzített hang pedig sztereó lehet.
A Samsung kétféle rendszerchip használatával indítja el a Galaxy S22 szériát. A Snapdragon 8 Gen 1 és az Exynos 2200 rendszerchip foglal majd helyet a mobilokban a különböző régiókban. A Samsung saját fejlesztésű rendszerchipje lesz az, ami az európai készülékekben fog dolgozni, így hazánkban is exynosos modellekkel kell majd számolni. Az Exynos már egy AMD technológiával tervezett integrált GPU-t tartogat, amihez előzetesen nagy reményeket fűztek az érdeklődők, itt már lesz hardveres ray tracing támogatás is egyebek mellett.
A Galaxy S22 és az S22+ ugyanúgy 8 GB rendszermemóriával lesz megvásárolható, és a tárhely ezeknél az okostelefonoknál 128 vagy 256 GB-os kapacitással szolgálhat. A Galaxy S22 Ultra helyzete már más, azt a készüléket meg lehet majd vásárolni a 8 mellett 12 GB-nyi RAM-mal szerelve is, a háttértár kapacitása pedig 128 GB-tól indulva elérheti akár az 512 GB-ot is. Bővíteni egyik gépet sem lehet majd, szóval jól átgondoltan kell választani a vásárláskor.
Az újdonságok 5G mobil hálózati támogatással lesznek elérhetőek, biztosított lesz már adott esetben a mmWave frekvenciatartomány „meglovagolásának” a lehetősége is. Az újdonságok természetesen gondoskodnak a Bluetooth 5.2 modulról és a Wi-Fi 6E szabványnak a használatáról is. Adott a fejlett A-GPS vevő, valamint az NFC chip is, ami jól tud majd jönni a mobilfizetési szolgáltatásoknál. A Samsung használni fog a mobiloknál eSIM-et, és lesz Dual-SIM támogatás, de csak a megszokott, DSDS módon.
Fekete, fehér, zöld és rózsaszín kivitelben lesz elérhető a Galaxy S22 és S22+ páros, a Galaxy S22 Ultra pedig a fekete, a fehér és a zöld opciók mellett bordóban jelenik meg a kínálatban. Mindegyik készülék fém kerettel lett ellátva, és az SGS22 kapott csak műanyag hátlapot, a társai üvegbe lettek burkolva. A Samsung gondoskodik az IP68 szabványnak való megfelelésről az eszközök esetében, tehát 1,5 méter mélyre is lehet majd őket meríteni, egy rövid ideik el is viselik a nyomást.
Minden esetben ultrahangos ujjlenyomat-olvasót használ a Samsung, ami pontosabb lett a korábbiaknál. A hangzásnak a finomhangolását az AKG segítette, a mérnökök munkája révén nagyon szépen fog megszólalni az új széria. 3,5 milliméteres Jack csatlakozó ezúttal sincs, vezetékes fej- és fülhallgatók csak a C-típusú USB-n keresztül csatlakozhatnak a készülékekhez.
A Galaxy S széria új generációja tölthető vezeték nélkül és vezetéken keresztül is, az üzemidejük pedig átlagos lesz. A mobilok mérettől függően különböző kapacitású akkumulátorokat használnak, ahogy nő a képátló, úgy nő a telep mérete is, 3700, 4500 és 5000 milliamperórával kell számolni. A Galaxy S22+ és Ultra 45 wattos teljesítménnyel tölthető, miközben a szimpla modellnél marad a csúcs 25 watt. Vezeték nélküli töltést is tudnak a készülékek, és ezt kihasználva töltésmegosztásra is képesek. A vezeték nélküli eljárás teljesítménye minden esetben 15 wattban maximalizált.
A Samsung Galaxy S22 Ultra február 25-től lesz elérhető Magyarországon, a többiek pedig csak március 11-én érkeznek hazánkba, hogy miért a csúszás, azt nem lehet tudni. A zászlóshajó 490 ezer forintról indul majd, és 570 ezer forintig (12/512 GB) fog elmenni az ára. A Galaxy S22+ két kivitele 410 és 430 ezer forintot kóstál majd itthon, a Galaxy S22 pedig 335 és 355 forintba fog kerülni. Azok, akik előrendelik a mobilokat, kedvezményben és ajándékban is részesülhetnek.