1890 és 1904 között Olaszország jelentős politikai és társadalmi változásokon ment keresztül. Az ország igyekezett megerősíteni nemzetközi pozícióját, különösen a gyarmatosítás terén: 1890-ben elfoglalta Eritreát, de az 1896-os aduai csatában súlyos vereséget szenvedett Etiópiától, ami megrázta a közvéleményt és aláásta a gyarmati ambíciókat. A belpolitikát a gazdasági nehézségek, munkásmegmozdulások és a dél-itáliai szegénység kezelése határozta meg. II. Umberto uralkodása alatt a jobboldali és baloldali erők közti feszültségek erősödtek, miközben Giovanni Giolitti 1903-tól miniszterelnökként megkezdte reformpolitikáját, amely később a giolittizmus korszakát alapozta meg.
Reformjai elsősorban a gazdasági fejlődést, a társadalmi stabilitást és a munkásosztály helyzetének javítását célozták. Támogatta az állami beavatkozást a gazdaságba, előmozdította az iparosítást, és javította a közszolgáltatásokat, például a vasúti közlekedést. Emellett engedményeket tett a szakszervezeteknek és a sztrájkjogot is elismerte, hogy mérsékelje a társadalmi feszültségeket.
A főszereplőt, Enzo Favara-t a saját apja adta el munkásnak, egy sziciliai kénbányába, ahol a mélyben, a sötétben, állandó veszélyben élte az életét. A fiúnak 12 évébe telt, hogy összekaparjon annyi pénzt, hogy kifizesse apja adósságát – legalábbis ez volt a terv. A tervekkel pedig az a baj, hogy megvalósulásuk közben hajlamosak megváltozni. A fiú sanyarú sorsa azonban jól rámutat azokra a változásokra, amik Szicíliában zajlanak. Azt is lehetne mondani, hogy átmeneti korszakba csöppent Enzo, ahol a kizsákmányolások következtében immár sztrájkok ütötték fel a fejüket és a munkások helyzete, valamint a szegénység kezelése kritikusan fontos tényezővé vált.
A szicíliai maffia, vagyis a Cosa Nostra a 19. század derekán jött létre, elsősorban a sziget vidéki területein, ahol a központi hatalom gyengesége és a jogrendszer hiányosságai lehetővé tették a párhuzamos hatalmi struktúrák kialakulását. Eredetileg a nagybirtokosok érdekeinek védelmére szerveződött, ám hamar önálló, erőszakra és lojalitásra épülő bűnszervezetté fejlődött. A maffia tevékenységei – mint a zsarolás, a korrupció, és az erőszakos befolyásszerzés – mélyen átszőtték a társadalmi és gazdasági viszonyokat, miközben a hallgatás és a becsület törvénye, az omertà biztosította működésük rejtettségét és tartósságát.
Földönfutóként, senkiként és a bányászokat ért bánásmódot tekintve értéktelen semmiként lehetőséget kapni egyfajta újjászületéssel ér fel. Enzo nem csak munkát kap, de közösséget – ilyen értelemben családot – is és szépen lassan kiderül, hogy bizony elég tehetséges, ha lovaglásról, harcról vagy problémák megoldásáról van szó. Segédmunkásként először kísérőként lát bele azokba a folyamatokba, amiken keresztül a Család a pénzét és befolyását szerzi, később pedig saját maga is egyre nagyobb részt vállal ezekben, önálló végrehajtóként.
A történet szépen lassan, eseményről eseményre halad előre, nincsenek nagy váltások, inkább egy folyamatos építkezésre emlékeztet a tempója. Regényszerűen, fejezetenként haladunk előre és mindegyik résznek megvan a központi eseménye vagy problémája, ami egyszersmind bemutatja a mechanikákat és a játék hangulatát, a Család működését is elénk tárja. Gyakorolni fogjuk a lopakodást, a késes (bicskás?) harcot, a lovaglást, az autóvezetést és lassan lőfegyverünk is lesz. Mindeközben pedig az idilli vidéki gazdaság és a szűk családi kör átadja a helyét a valóságnak – a maffia módszerei, törvényei és rendszere egyre jobban körbefon minket.
Habár úgy tűnhet, de nincsen nyílt világ, csak egy bizonyos keretek közé szorított terület, ahol utakon és különféle helyszíneken áthaladva járhatjuk be Szicília különböző részeit. A világ kidolgozottsága elsőrangú, gyönyörű grafikát kapott a játék és a részletek is aprólékos munkával lettek megalkotva, önmagában a látványvilágért is élmény a felfedezés. Lesz itt város(ka), kis falvak, tanyák, antik görög romok, barlangok és táborok és habár ezek mindegyike bejárható marad, főképp küldetések miatt fogunk arra járni. A gyűjtögetnivalók open world játékra hajaznak, de főként akkor lesz értelme a gyűjtögetésnek, ha a játék sima változatával rendelkezünk vagy achievementre hajtunk.
Azoknak ugyanis, akik +10 euróért a Deluxe változatot vették meg, nagyon hamar olyan felszerelésük lesz, ami a maximumra húzott, endgame játékhoz készült. Vagyis a játék harmadánál a zsebünkben van a legstrapabíróbb kés/bicska, a leggyorsabb ló/autó és a legerősebb lőfegyver pakk, innentől pedig szinte nincs is szükségünk pénzre. Egyszemélyes játékban ez nem pay-to-win, de legalábbis kérdéses döntés, ha a játékélményre gondolunk.
A történetszál lassúsága amúgy nem tesz rosszat a játéknak, sokkal jobban integrálja a főszereplőt, a személyes útját és a mellékszereplők megismerésére is lehetőséget ad. A Mafia: The Old Country akció/kalandjátéknak van eladva, de félreértés ne essék, sokat fogunk beszélgetni benne. Egyfelől sok az átvezető ingame videó, másfelől sétálás/lovaglás/utazás közben is beszélgetni fognak a karakterek, sőt, sokszor munka közben is. Ebbe a sok történetbe és beszélgetésbe van beleágyazva 1-1 harc, vagy rajtaütés vagy verseny és hasonlók, ez pedig a játék akció része, de nem erre lett kidomborítva.
Interaktív film-kalandnak lehetne inkább hívni, amiben akciójelenetek is vannak és az irányítást is megkapjuk egy időre. Akik egy szabadabb, akció orientáltabb játékra vágynak, azok jogosan néznek a korábbi részek – főként a legjobbnak kikiáltott második rész felé. Akiknek viszont a történet, a hangulat, a kulisszák mögé pillantás és az életérzés az elsődleges, azok örülni fognak.
A Mafia sorozat ezen részében úgy tűnik nagyon a történetmesélés felé tolódott a hangsúly, de hallani olyan hangokat is, hogy túlságosan sablonos, kaptafára építkező lett, ennek pedig két oka lehet. Egyfelől ezt a világot számos gengszterfilm feldolgozta már és aki hű akar maradni a zsánerhez nem igazán kap nagy teret a kreativitásra. Másfelől a többi rész egy nagyon más világban és idősíkban játszódott, vagyis egy Empire Bay méretű város nyüzsgését, lendületét és zaját lehetetlen ebbe a korba és helyre áthozni. Itt, a hangsúlyt Enzo nézőpontja kapja, akinek soha nem volt – nem is lehetett – köze bűnözőkhöz. Az ő ráeszmélése, a szabályok, keretek megismerése, a beilleszkedése az, ami hangsúlyt kap. Idővel pedig természetesen őt is behálózza a maffia és feje búbjáig belekeveredik mindenbe, amibe csak lehet, vagyis a végkifejlet borítékolható, de a kiszámíthatósága mellett is jó ívű a történet.
Sok visszajelzés és fórumbejegyzés szerint két dolgon akadtak fenn a játékosok optimalizálás tekintetében. Az egyik, hogy az átvezetőkből a játékos irányításba visszalépve a játék nagyon sokszor belassul pár másodpercre és ez ugyan nem kritikus hiba, de a játékélményt azért megtöri. A másik – nagyobb baj – viszont az, hogy a játék pár óránként crashel egyet, ez önmagában bosszantó, de menedzselhető hiba, az újraindításkor viszont sokszor megesett, hogy ezután a menüig sem tölt be a játék, hanem újra összeomlik. Innentől kétféle tapasztalatról számoltak be, vagy 2-3-4 újraindítás után magára talált az Old Country, vagy patchre kell várni, mert a nagyon sokadik próbálkozás után is összecsuklik és nincs load game, nincs options, nincs semmi, amihez hozzáférnénk játékosként, hogy változást eszközöljünk.
Összességében a Mafia: The Old Country hangulatos, szép grafikájú és a maffia gyökereit, kialakulását ízig vérig magába foglaló filmes kaland lett, ahol az akció másodlagos tényező csupán. A hangszínészek és a karakterek a sablonos és a nagyon jól kidolgozott között váltogatnak, a történetszál lassú, de izgalmas. A versenyek, a harc kicsit gyengébb lábakon áll, mint elvárható lenne, de az összkép ettől függetlenül – a gyenge pontokat is figyelembe véve – rendben van, vagyis rendben lesz, amint az optimalizálást és a crashek befoltozását is sikerült megejteni.
