Shop menü

LYTIA NÉVEN, 1 COLOSNÁL IS NAGYOBB KÉPSZENZORRAL INDÍT ÚJ MÁRKÁT A SONY

A Sony a jelek szerint komoly változást akar elérni a mobilos kamerák terén, ezért új névvel és friss termékekkel állt elő, de az előzetesek alapján ennél többre számítottunk.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
LYTIA néven, 1 colosnál is nagyobb képszenzorral indít új márkát a Sony

Az elmúlt években a Sony kicsit lemaradt a technológiai fejlesztések terén a Samsung mögött. Főleg a megapixelek üldözésében került hátrányos helyzetben, de a japánok ebbe nem is akarnak belemenni a jelek szerint. De innovációra törekednek, és marketingben is sebességet váltanának a jelek szerint.

Tavaly novemberben a cég LYTIA néven létrehozott egy új márkát, de igazából akkor erről semmi nem derült ki. Annyit lehetett sejteni, hogy jönni fog valamilyen egészen új termék, de részleteket a cég nem osztott meg. Most azonban sok lényeges információra fény derült, hiszen az első LYTIA szenzorokat bejelentette a japán alakulat.

Vegyes érzelmeket keltő lett a LYTIA márka induló kínálata, mert bár az újdonságok között akad igazán izgalmas darab, sajnos kiábrándító példány is van a palettán.

Amikor a cég az első információkat elintette arról, hogy egy teljesen új termékkínálattal fog előállni, akkor abban bíztunk, hogy nagy durranásra készül a Sony. A vállalat nemrég bejelentette az első Exmor T szenzort is, melynek kapcsán abban lehetett reménykedni, hogy a LYTIA márkához kapcsolódik majd, és meghatározó szerepe lesz, de most úgy tűnik, hogy igazából ez nem több puszta marketingnél. Öt különböző LYTIA képszenzorról hullott le a lepel, és filléres megoldás is befért a friss márka ernyője alá.

Galéria megnyitása

Több mint egy évtizede minden mobilos képszenzort IMX előtag jelölt a Sonynál, a továbbiakban azonban a LYTIA egységeknél LYT jelöléssel kell számolni, a számozás azonban marad hasonló sémánál, mint eddig volt, csak kicsit átláthatóbb lesz a rendszer. A LYT900 lesz a csúcsmodell ebben a sorozatban, a most megismert megoldások között pedig a LYT500 a leggyengébb, és egyben legkisebb. A kreatív csapatot nem akarták nagyon strapálni.

Túl mélyen egyelőre nem ismertette a Sony a különböző LYTIA szenzorok képességeit, csak nagyvonalakban vázolta a cég, hogy mit tartogatnak az első komponensek. Érdekes módon minden LYTIA 50 megapixeles lesz első körben. Ez nem jelenti azt, hogy kötelező jellemzője lesz ez a lapkáknak, az viszont jelen állás szerint biztos, hogy ezek a lapkák pixelösszevonással fognak dolgozni, ilyen módon növelik majd az érzékenységüket, és a nagy felbontást a HDR képek előállításánál is képesek lesznek kamatoztatni.

Galéria megnyitása

A LYT900 a legérdekesebb számunkra mindenképpen, ez ugyanis már egy 1/0,98 colos méretű szenzor, tehát egy hajszállal nagyobbra nőtt az 1 colos típusúnak nevezett egységeknél. (Persze tudjuk jól, hogy ezek valójában nem 1 colosak a fizikai méretüket tekintve, de ettől most tekinsünk el.) Ennek kapcsán a Sony kiemelte, hogy lenyűgöző színvilágot fog produkálni, és a felsőkategóriás okostelefonokban kap majd helyet.

Már lényegesen kisebb méretben, 1/1,43 colos kivitelben jön a LYT800, viszont még ezt is felsőkategóriás eszközökbe szánja a Sony. Itt azt még hozzátette a vállalat, hogy kétréteges tranzisztor felépítéssel szolgál majd, ami azt jelenti, hogy ez a modell biztosan Exmor T technológiás. A LYT700 már egy általánosabb, 1/1,56 colos egység, amiből eddig is többféle volt. Ebben az esetben a vékony, de még mindig magasabb árkategóriás eszközök lesznek a célkeresztben, arra lett optimalizálva, hogy kamerapúp nélkül is elférjen a házban.

A LYT600 már csak 1/1,953 colos, de a Sony szerint még így is nagyon jó képminőséget lehet vele elérni, és lényeges, hogy komplex fókuszrendszerrel bír. A megfizethetőbb középkategóriás okostelefonok keretei között találkozhatunk majd ezzel a lapkával. A LYT500 pedig már egy olyan apróság, ami az alsókategóriás készülékeket fogja kiszolgálni, ebben az eseten már csak 1/2,93 colos fizikai méretről beszélhetünk, ami 0,6 mikronos pixelméretet eredményez.

A LYT600 és LYT500 drágább mobilokban is felbukkanhat majd, méghozzá a különböző társkamerák alapjaként. A LYT600 zoomolásra használatos egységnek is megfelelő alapot nyújthat, periszkópos optikával is lehet majd ötvözni, a LYT500 pedig alkalmas lesz például előlapi képalkotóknál, szóval szelfik készítésekor is munkára fogható majd.

Galéria megnyitása

Végül még azt is megtudhattuk, hogy a LYTIA széria minden tagja rétegelt CMOS szenzorra épül, de ez igazából túl sokat nem jelent, mivel valamilyen szinten már stacked CMOS dizájnt alkalmazott mostanában a legtöbb mobilokban alkalmazott egység. Az pedig nem derült ki, hogy pontosan mit is takar ez az egyes komponenseknél, mert többféle „rétegelési” megoldással dolgozik a Sony. A LYT800 például biztosan a legújabb formában gondoskodik erről, 2-rétegű tranzisztoros pixeltechnológiával készült.

A továbbiakban a LYTIA nevet egészen biztos, hogy sokszor fogjuk hallani, de azt még nem tudjuk, hogy melyik okostelefon esetében fog ez először előjönni, hol kerül első körben bevetésre LYT jelölésű képérzékelő. Az is elképzelhető, hogy a vállalat egy Xperiával indítja ezt el, ahogy tette azt az első Exmor T szenzor esetében is, ami az Xperia 1 V-ben debütált.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére