A Lucy űrszonda a Jupiter felé tart. A szondát arra tervezték, hogy a Naprendszeren keresztül hurkokat leírva meglátogassa és megvizsgálja az óriásbolygó Nap körüli pályáján osztozó aszteroidákat. Jelenleg éppen a Mars és a Jupiter közötti fő Kisbolygóövön kezdett el áthaladni. A szakértők úgy tervezték meg az űrszonda pályáját, hogy útja során néhány minél több más aszteroida közelébe is kerüljön, és 2025. április 20-án, vasárnap mindössze 1100 kilométerre haladt el az 52246 Donaldjohanson nevű aszteroidától.

És közben persze nagyon látványos felvételeket is készített. (A Donaldjohanson arról a Donald Johansonról kapta a nevét, aki paleoantropológusként felfedezte a Lucy nevű  Australopithecus afarensis maradványait, akiről az űrszondát elnevezték.) Az égitest maga, ahogy a képeken is látszik, hosszúkás, és két jól kirajzolódó lebenye van. Ezeket egy keskeny nyak választja el, ami alapján szinte biztosra vehető, hogy az égitest két különálló aszteroidaként kezdte meg életét, amelyek később tapadtak össze. Ez elég gyakori a kis aszteroidáknál.

Az nem teljesen világos, hogyan egyesülnek az ilyen égitestek, de a vezető elképzelés szerint lassú, súroló ütközésen mennek keresztül, ami még jobban lelassítja őket. Először egymás körül spirálisan keringenek, majd érintkezésbe kerülnek egymással, és így alakult ki a krumpliszerű alak. A folyamat bonyolult, és komplex angulációkat és árapályhatásokat foglal magában, de a lényeg, hogy a végén a két égitest összeolvad. Az ilyen aszteroidákat érintkező kettősöknek is nevezzük.

A nyak mentén a helyi gravitáció nyomán lecsúszik az anyag, ami az idők során simább megjelenést kölcsönöz az égitestnek, ahogy a Donaldjohansonon is látszik. A nyakon látható „ráncok” ugyanakkor nagyon érdekesek. Egyelőre nem tudni, mi okozhatja őket, de lehetséges, hogy földcsuszamlások nyomai.

Az aszteroida 8 x 3,5 kilométeres, tehát egészen méretes. Valójában még nagyobb is, mint amire a csillagászok előzetesen számítottak. Az aszteroidák méretét általában a fényességük alapján becsülik meg: egy nagyobb objektum egy adott távolságra a Naptól fényesebb lesz, mint egy kisebb. a tényleges méret azonban attól is függ, hogy mennyire fényvisszaverő az adott űrszikla, hiszen egy sötétebb égitestnek nagyobbnak kell lennie ahhoz, hogy ugyanolyan fényes legyen, mint egy kisebb, a fényt jobban visszaverő objektum. A Donaldjohanson esetében az derült ki, hogy sötétebb a vártnál, tehát nagyobb is, mint amit eredetileg becsültek.

A Lucy látogatása során egy képsorozatot készített az égitestről, amelyet a küldetésen dolgozó kutatók látványos kisfilmmé fűztek össze. Az ilyen felvételek értéke felbecsülhetetlen. Eddig mindössze 15 aszteroidát látogatott meg űrszonda (és ebben az esetben nagyon tágan értelmezzük az aszteroida fogalmát, mivel a 15-ben több törpebolygó és üstökösmag is benne van), így minden egyes ilyen égitest, amit közelről láthatunk, új információk tömegét teszi elérhetővé. A Lucy pedig oroszlánrészt vállal ebben a munkában. 2023-ban már elhaladt egy másik kisbolygó, a Dinkinesh nevű aszteroida mellett, aminek a legnagyobb érdekessége, hogy van egy holdja is, amely maga is egy érintkező kettős.

A Lucy legközelebb 2027-ben repül el elsődleges célpontjainak egyike mellett, amely a Jupiter Eurybates nevű aszteroidája lesz. A következő években pedig még több más aszteroidát is meg fog közelíteni. Ezek az égitestek a feltételezések szerint viszonylag változatlanok a Naprendszer korai időszaka óta, így nagyon sokat elárulhatnak arról, milyen körülmények voltak rendszerünk ifjabb korában. És egyúttal saját múltunkról is feltárhatnak újdonságokat, hasonlóan Lucy emberelőd névadójához.