Lost Planet 3 – Egy jégbolygó meghódítása

Harmadjára is visszatérünk a jeges E.D.N. III bolygóra, ahol szemtanúi lehetünk az első kolónia megszületésének.

Lost Planet 3 – Egy jégbolygó meghódítása

1. oldal

Ha létezik identitás zavarban szenvedő videójáték, akkor a Capcom berkeiben készülő Lost Planet (LP) sorozat mindenképpen ebbe a kategóriába tartozik. Bár alapvetően az első, a második és a harmadik felvonás is egy robotos harcokkal megfűszerezett TPS-nek számít, a három rész nagymértékben különbözik egymástól. A Lost Planet 1 főként az egyjátékos módra összepontosított, és egy meglehetősen lineáris, sztoriközpontú lövölde volt (egyszerű multival), amely hibái ellenére sokak tetszését elnyerte. A folytatás készítésekor viszont úgy gondolhatták a fejlesztők, hogy ideje kitalálni valami újat, így egy 4 fős kooperatív móddal, és számos multis lehetőséggel megspékelt részt adtak ki a kezeik közül, ami látványvilágában is alaposan eltért elődjétől. Nemrég letesztelhettük a harmadik részt, ami ismét egy, a szólómódra koncentráló epizód lett, amelyet ezúttal horror elemekkel tűzdeltek meg a készítők. Érdemes megjegyezi, hogy a Capcom folytatta a korábban megkezdett trendet, és a folytatás elkészítését egy nyugati stúdióra, a Spark Unlimitedre bízta. Ők sajnos meglehetősen középszerű alkotásokat tettek le eddig az asztalra (Legendary, Turning Point), így nagyon bíztunk benne, hogy ezúttal nem okoznak csalódást.

Balra a játék főszereplője, Jim Payton

Az egyik legszembetűnőbb különbség a Lost Planet 2 és a legújabb rész között az eltérő látványvilág. Az előd színes, változatos környezetét ugyanis felváltotta a fagyos, barátságtalan tél. Ennek oka a történet időpontjában keresendő, ugyanis a LP3 egy előzmény, ami negyven évvel az első epizód előtt játszódik, amikor még nem olvadt fel az E.D.N. III nevű bolygó, és mindent jég és hó borított. Amint a játék elején megtudjuk, a NEVEC nevű megavállalat éppen csak megkezdte az említett planéta feltérképezését, mi pedig részei vagyunk annak a különítménynek, aminek tagjai megvetik lábukat ezen a szinte lakhatatlan jéggolyón. Hősünk Jim Payton, aki lényegében véve egy olyan melós, akinek a fúrás, és az E.D.N. III magját alkotó különleges T-energia kinyerése a specialitása. A fejlesztők próbálták kicsit árnyalni a főszereplő karakterét azzal, hogy a játék bizonyos pontjain videóüzenet-váltásokat látunk Jim és a Földön maradt felesége között, de még így sem mondható túl érdekes karakternek a központi figura. Mondhatjuk, hogy hozza az eddigi Lost Planetekben látott átlagos szintet, de kiemelkedni nem tudott közülük. Amint említettük, hősünk elsősorban egy munkás, ám hamar kiderül, hogy kiválóan ért a lőfegyverek kezeléséhez, és a szörnyek levadászásához is. Ebben nyújt segítséget saját készítésű rigje, azaz óriási, masszívan megépített munkarobotja, ami teljesen véletlenül alkalmas a bolygót benépesítő lények elpusztítására is. Az akridekről van szó természetesen, amelyek nélkül nem létezhet Lost Planet játék. Ezek a szörnyek tele vannak T-energiával, már csak ezért is vadásznak rájuk az emberek. Ami a sztorit illeti, az nem eredetiségével fogja magával ragadni a játékost, de unalmasnak sem mondanánk. Jim a NEVEC szolgálatában kezdi meg „karrierjét”, ám hamar kiderül, hogy a bolygón egy másik csoport is él, akiknek sorsa összefonódik hősünkével. Pozitívumnak mondanánk, hogy akik ismerik a Lost Planet sorozat karaktereit, eseményeit, azok a harmadik részben több utalást, kapcsolatot is felfedezhetnek az előző játékokkal.

Egy régi ismerős a korábbi részekből

A történet tehát új, ám a játékmenet sok tekintetben maradt a régi. A TPS részekben sok újdonságot nem tudtunk felfedezni, 3 lőfegyver van nálunk, és pár gránát, amikkel átküldhetjük az örök hómezőkre a ránk támadó szörnyeket. Visszatért a korábbi részekből ismert csáklya is, amivel képesek vagyunk a magasabban fekvő területekhez felhúzni magunkat. Sajnos ezúttal már csak a játék által jelzett pontokon tehetjük ezt meg, ami nagyban korlátozza a lehetőségeinket a pályák felderítésekor, bizony ez is hozzájárul ahhoz a linearitáshoz, ami jellemzi a Lost Planet 3-at. A területek felépítését illetően a korábbi részek sem voltak túlságosan nyitottak, ám ezúttal ez még inkább tetten érhető. Erre részben magyarázatot nyújthat, hogy a fejlesztők ezúttal próbálták kicsit félelmetesebbre venni a hangulatot, így bizonyos pontokon már-már horrorjáték benyomását kelti az LP3. Sokszor szűk, világítás nélküli folyosókon vezet minket keresztül a játék, ahol bármikor ránk ronthat egy rusnya akrid. Mindeközben sejtelmes zene szól, vagy épp csak a rejtőzködő szörnyek zajai hallatszanak. Ezek a részek nagyon hangulatosak voltak, bár azt meg kell jegyeznünk, hogy szerintünk kicsit túlságosan is sötétek voltak helyenként a pályák, időnként fel kellett tekerni a TV fényerejét, hogy lássuk, merre lehet tovább menni. Egy másik probléma, ami megzavarta a szórakozásunkat, hogy a pályák közötti töltési idők hosszabbak, mint szeretnénk, amit csak súlyosbít, hogy a Lost Planet 3 világa rengeteg kisebb-nagyobb helyszínből áll, amelyek között állandóan beugrik a töltőképernyő.

2. oldal

A korábban említett linearitást némileg ellenpontozzák a játékban a bázisok, amik szabadon bejárhatóak, több emberrel pedig akár rövid beszélgetésbe is elegyedhetünk. Közülük néhányan nem restek valamilyen küldetést is adni hősünknek. A NEVEC bázis egyik tudósa számára például mintákat kell hoznunk bizonyos fajtájú szörnyekből, egy másik szereplő pedig egy akrid fészek felkutatására kér meg bennünket. Nem kell összetett dolgokra gondolni, és sajnos nincs túl sok másodlagos misszió, de jó dolog, hogy a fő küldetésszál mellett tudunk mással is foglalkozni. E feladatok teljesítése során T-energiát és roncsdarabokat fogunk találni, amit fizetőeszközként használhatunk fel a bázisokon. Előbbiből fegyvereket és lőszert vehetünk, utóbbit pedig robotunk fejlesztésére használhatjuk fel (erősebb páncél, hatékonyabb támadás).

Hadd öleljelek meg!

Ha már szóba került hősünk monstruma, lássuk, hogyan teljesít a játék ezen a fronton, elvégre a Lost Planet sorozat tagjaiban mindig nagy szerepet kapott a meches vonal. Nos, a korábbi részekben látott VS gépek (vital suit) az egyjátékos módban nem térnek vissza. Mivel a sztori egy előzmény, itt még nem találták fel ezeket a modern gépeket, így csak hősünk rigjét irányíthatjuk. Ez egyébként egy igencsak impresszív masina, mind méretét, mind képességeit illetően. Igaz, nem túl agilis robotról van szó, de hatékonyan lehet használni a méretesebb szörnyek elpusztítására. Bal karjával meg tudja ragadni a szörnyeket (vagy bizonyos tárgyakat), hogy aztán a jobbján lévő hatalmas fúróval üssön hatalmas lyukat beléjük. Sosem lehet megunni azt a látványt, amikor egymásnak feszül egy háztömbnyi méretű akrid, és egy hasonló paraméterekkel megáldott fémmonstrum. A játék több pontján vannak ilyen összecsapások, nevezhetjük őket az LP3 boss harcainak. Ettől függetlenül nekünk nagyon hiányoztak a korábbi játékokban szereplő gyorsabb és változatosabb VS-ek, amikkel izgalmas harcokat lehetett vívni a szörnyek, és az ellenség gépei ellen. Hősünk rigje lassú, így a harc általában kimerül abban, hogy egyhelyben állunk, és a megfelelő pillanatban elkapjuk a nekünk rontó lényeket, majd beléjük mártunk egy méretes fúrófejet.

A multiban szerencsére használhatóak a VS típusú mechek

Nem kell azonban végleg lemondanunk a VS-ekkel vívott harcokról, ugyanis a többjátékos módban találkozhatunk velük, bár e téren nem voltunk teljesen elégedettek a végeredménnyel. Nincs belőlük olyan sok típus, mint korábban, illetve igazán kihasználni sem lehet őket, ugyanis a legtöbb multis térkép nem olyan nyitott, mint a korábbi részekben. Sokszor csak arra jók, hogy elálljunk velük egy folyosót, és tüzet nyissunk minden szembe jövő ellenfélre. Részben ez is volt az oka annak, hogy a multi kissé csalódást okozott a második rész után. A sztori felépítéséből adódóan érthető, hogy eltűnt a négyfős kooperatív sztori mód, ám azt már nehezményeztük, hogy a rettentő élvezetes, órás akridek ellen vívott co-op harc is kimaradt a játékból. Van viszont csapatalapú deathmatch (amit biztosan nem kell bemutatni senkinek), extraction, scenario és az úgynevezett akrid survival. Az extraction keretében T-energiában gazdag pontokat kell elfoglalni, az akrid survival lehetőségnél pedig két csapatnak kell bizonyos ideig állni a szörnyek rohamát, hogy aztán bejussanak egy közös arénába, és uralmuk alá hajtsanak egy pontot. Talán a scenario opció a legérdekesebb, amelyben a támadó és védekező csapatnak is bizonyos feladatokat kell végrehajtaniuk. Véleményünk szerint élvezeti faktorukat illetően mindegyik multis mód elmarad a Lost Planet 2-ben látott lehetőségektől, így nem jósolunk hosszú időt a többjátékos módnak. Nem beszélve arról, hogy vagy az érdektelenség, vagy valamilyen programhiba miatt a deathmatch-en kívül szinte lehetetlenség volt becsatlakozni más típusú játszmákba. Van viszont egy korrekt fejlődési fa (pontosabban „fejlődési gömb”), ahol a multiban megszerzett pénzt költhetjük el, különféle képességeket megszerezve.

3. oldal

Eddig tehát meglehetősen közepes képet fest az új Lost Planet, lássuk milyen az alatta dolgozó technika. A program Unreal motort használ, ami megmutatkozik a kissé műnek tűnő arcmodellekben. A helyszínek is vegyes képet láttatnak. A belső terek, bár kidolgozottságukban elfogadhatóak, számunkra meglehetősen egyhangúnak tűntek, legyen szó barlangokról, vagy romos bázisokról. A külső helyszínek esetében viszont képes párat villantani a játék, főleg amikor olyan helyeken járunk, ahol napsugarak világítják meg a jeges, hóviharok által megtépázott felszínt. Jegyezzük meg azt is, hogy a PS3-as verzióban gyakori volt a framerate leesése, különösen akkor, amikor sok ellenfél volt egyszerre a pályán. Bár ez nem öltött zavaró méreteket, lehetett volna még dolgozni az optimalizáción. A hangzásra túl sok szót nem érdemes pazarolni, hiszen a zenék, a szinkron és a hangeffektek esetében is elég jó munkát végeztek a fejlesztők, ugyanakkor kiemelkedőnek egyiket sem mondanánk.

Itt pillanatok alatt felforrósodik a helyzet

Valószínűleg a Capcom és a Spark Unlimited célja is az volt, hogy az egyjátékos módra koncentráló első rész és a multira összpontosító Lost Planet 2 után a harmadik felvonás mindkét tábornak a kedvére tegyen. Véleményünk szerint ez inkább az előbbi esetében sikerült, hiszen egy kellemes, helyenként félelmetes hangulatú, bár nem túl kiemelkedő sztorimódot kaptunk. A multi viszont visszalépés az elődhöz képest, mind a játékmódokat, mind a meches részeket illetően. Mindezek fényében teljes áron nem ajánljuk a játékot, ám egy árcsökkentést követően a széria rajongói, illetve a robotos TPS-ek szerelmesei adhatnak neki egy esélyt.

Platformok: PC, PlayStation 3, Xbox 360

Tesztelt platform: PlayStation 3

Galéria megnyitása grid_on

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward