1. oldal

Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen – pár évvel ezelőtt még azok is megismerhették e legendás szavakat, akik sohasem olvasták J.R.R. Tolkien regényklasszikusát, a Gyűrűk Urát. A könyvekből készült kiváló filmek ugyanis valóságos „Gyűrűk Ura lázat” indítottak el, a mozikba özönlöttek az emberek és a videójátékok között is egyre több darab akadt, amely feldolgozta a Gyűrűháború történetét. Az évek múlásával aztán természetesen lecsengett az őrület, és a Lord of the Rings Online című MMORPG-vel kapcsolatos híreket leszámítva nem sokat foglalkoztak az emberek ezzel a témával. Aztán az elmúlt évben beindult valami, hiszen először az Aragorn’s Quest című, igencsak gyerekbarát akciójáték látott napvilágot, majd bejelentették a kissé komolyabbnak tűnő, War in the North alcímet viselő hack&slash-t, melyet egy héttel ezelőtt piacra is dobott kiadó. A játékot a Snowblind Studios készítette, akiknek jókora tapasztalatuk van ebben a műfajban, hiszen annak idején nekik köszönhettük például a Baldur’s Gate: Dark Alliance és a Champions of Norrath című alkotásokat is.

A regényekből megtudhattuk, hogy Szauron miként próbálta uralma alá hajtani Gondort és Rohant, de arról kevés szó esik, hogy mi történt Középfölde északi területein, pedig ott is dúlt a szörnyű háború. A War in the North (WitN) annak a három hősnek a történetét meséli el, akiknek nagy szerepe volt abban, hogy észak nem esett áldozatául a Sötét Úr terjeszkedésének. Amint a játékból megtudhatjuk, Szauron tervét egy mágikus hatalommal bíró ember, Agandaur támogatta, akit már a történet legelején megismerhetünk, és egészen az utolsó percig az nyomában járunk. Eközben nem csak északon kalandozunk, hanem eljutunk olyan helyszínekre is, amelyek ismerősek lehetnek a könyvekből, filmekből. Már kalandunk legelején tiszteletünket tesszük egy ilyen helyen, hiszen a sztori Bríben, azon belül is a Pajkos Póni fogadóban veszi kezdetét. Ide tér be pár nappal Frodó érkezése előtt három vándor, akik igencsak nem mindennapi társaságot alkotnak. Egyikük Farin az erebori törpe, barátai pedig a Völgyzugolyból származó tünde, Andriel és a dúnadán kósza, Eradan. Itt találkoznak Aragornnal, aki azt kéri tőlük, hogy menjenek északra, és próbálják ott útját állni az ellenségnek. Sajnos az már itt nyilvánvalóvá válik, hogy nem sikerült megnyerni a filmbéli színészeket a szinkronmunkához, ráadásul a „helyetteseik” sem tartoznak a szakma krémjébe. Bár vannak kivételek – például a Gandalfot megszólaltató férfi nagyon jól utánozza Sir Ian McKellen hangját – a többség az átlagostól a gyengéig terjedő teljesítményt nyújt.

 

2. oldal

Az egyjátékos mód kezdetén ki kell választanunk azt a karaktert, akit irányítani szeretnénk. Döntésünk ugyanakkor nem végleges, mert a játék bizonyos pontjain lehetőségünk van rá, hogy átváltsunk egy másik szereplőre. A három hős többé-kevésbé eltérő játékstílust képvisel. Törpéhez méltóan Farin magas életerővel rendelkezik, jól bírja a gyűrődést, tipikus tank karakterről van szó. Eradan kicsivel gyengébb fizikumú, ám kardjának, és gyorsaságának köszönhetően egyszerre akár több ellenséget is meg tud sebezni egy-egy jól sikerült vágással. Andriel, aki egy varázsló-gyógyító típusú karakter, inkább támogató szerepben jeleskedik. Bár botjával ő is tud támadni, sokkal nagyobb hasznára van a csapatnak, ha távolról gyógyít és onnan segíti társait. Singleplayer módban személy szerint nem találtam igazán hatékonynak Andrielt, aminek oka társaink gyenge mesterséges intelligenciájában keresendő. Az AI irányította harcosok, Farin és Eradan nagyon gyengén teljesítenek, sokszor meghalnak a főellenségekkel vívott harcok során is, Andriellel egymagában pedig ilyenkor nem sok esélyünk van a győzelemre. Az viszont pozitívum, hogy ha mi a földre kerülünk, akkor társaink igyekeznek minél hamarabb felsegíteni minket. Ha bárki meghal ugyanis a csapatból, akkor még nincs vége a harcnak, mivel társaink egy rövid ideig feltámaszthatnak minket. Csak akkor láthatjuk a Game Over képernyőt, ha az egész csapat elhullik.

Bár a folyamatos harc miatt inkább a hack&slash kategóriába sorolhatjuk be a WitN-ot, nem maradtak ki a szerepjáték elemek sem a programból. Mindhárom karakter rendelkezik három-három képességgel, amiket aztán több irányba továbbfejleszthetünk, ha szintet lépünk. Emellett a tulajdonságainkat is növelhetjük, ha elég XP-t gyűjtöttünk össze. A legtöbb tapasztalati pontot akkor lehet bezsebelni, ha használjuk karakterünk kivégző mozdulatát. Harc közben néha felvillan egy kis sárga jel az ellenfelek feje felett, ilyenkor kell rábökni a jobb egérgombra, hogy valamilyen speciális, látványos mozdulatot hajtsunk végre (ez általában magában foglal egy amputálási műveletet is). Maga a harcrendszer egyébként meglehetősen egyszerű. Az alap (gyors, de gyengébb) támadáshoz a bal egérgombot kell püfölnünk, az erősebb, speciális támadáshoz az említett jobb gombra tapadjunk rá, emellett lehet védekezni is, illetve az 1-2-3 billentyűkkel tudjuk aktiválni karakterünk egyéni képességeit. A harcrendszer alapvetően jól működik, de a vég nélkül özönlő orkok, goblinok és más gonosz teremtmények ellen bizony elég hamar unalmassá tudnak válni a csatározások. A pályák linearitása és a scriptelt összecsapások sem segítenek túl sokat abban, hogy élvezetesebb legyen a játékmenet. Nagyon sok olyan szituáció van, amikor csak megyünk előre a csőben, majd egyszer csak egy rövid időre csapdába esünk egy szakaszon, ahonnan nem mehetünk tovább addig, amíg a falakról ránk rontó ellenfelek tucatjával nem végeztünk.

 

3. oldal

Ami kis változatosságot eredményez, az a városok bejárása, az NPC-kel történő interakció és a lootolás, ami egy ilyen stílusú játéknál kötelező elem. A kisebb településeken néha találkozhatunk a regényekből ismert szereplőkkel, akikkel beszélgethetünk is kicsit. Ez valójában csak információszerzésre jó, a játékmenetet nem befolyásolja, hogy mit mondunk a karaktereknek. Néhány szereplő viszont adhat mellékküldetéseket, így érdemes mindenkivel váltani pár szót. Ami a lootot illeti, harc közben számos fegyverre, páncélra, gyűrűre és még ezerféle felszerelésre tehetünk szert. Az egyes eszközök folyamatosan amortizálódnak, ami miatt időnként meg kell javíttatnunk azokat a falvakban. A legérdekesebbek azok a cuccok, amik Tolkien köteteiben is nevesítve vannak. Így lehetőségünk van rá, hogy például Aragorn kardját, Andurilt, vagy a Frodó által forgatott Fullánkot is kézbe vegyük. Az már más kérdés, hogy a Gyűrűk Ura sztorijával miként egyeztethető össze, hogy „elkobozzuk” a főszereplők híres fegyvereit. Vérmesebb LotR rajongók akár a történet meggyalázásának is nevezhetik ezt, bár ők már valószínűleg a robbanószerrel felszerelt kamikaze goblinoknál elveszítették a fonalat. Nem vicc, ilyen is van a játékban.

Az már szóba került, hogy az egyjátékos mód AI vezette társaival nem a legfelemelőbb élmény a kaszabolás, de mi a helyzet a multiplayer esetében? Nos, többen játszva már egy fokkal nagyobb élvezetet nyújt a játék. Dicséret illeti a fejlesztőket azért, hogy a teljes sztorimódot végigtolhatjuk két másik játékos társaságában, így már nem kell szenvednünk a gyengélkedő mesterséges intelligenciával. Mivel úgy látszik, hogy ma már egy akciójáték sem nélkülözheti a Horde módot, ezért a War in the North-ból sem hiányzik ez, csak itt Challange mode-nak hívják. Ezt elindítva Középfölde klasszikus helyszínein (például Osgiliatban) kell minél tovább kitartanunk a hullámokban ránk támadó ellenfelek ellen.

 

4. oldal

A látványvilág sajnos nem tartozik a WitN erősségei közé, főleg ha összehasonlítjuk a manapság megjelenő nagyágyúkkal. Az egyes karaktermodellek összességében elfogadhatóan néznek ki, de ne várjunk nagy durranást. A legfájóbb, hogy azok a szereplők, akik a filmekben is szerepeltek, csak hellyel-közzel hasonlítanak játékbeli megfelelőikre. Aragornra például rá sem fogunk ismerni, viszont Gandalf és Frodó arcmodellje nem sikerült rosszul. Ami viszont eléggé csalódást keltő, az a fantáziátlan helyszínek sokasága. A lineáris felépítés mellett az egyhangú színvilág és a részletesnek nem nevezhető tárgyak és textúrák sem segítenek ezen a hiányosságon. Hol vannak azok a gyönyörű helyszínek, amiket akár a filmekben, akár néhány más Gyűrűk Ura játékban láthattunk? Nem hinném, hogy Középfölde északi része ennyire hiányt szenvedne a látnivalókban. Ami a program audió részét illeti, sajnos itt sem fogunk túl magas pontszámokat osztogatni. A közepes szinkront már említettem, sokkal nagyobb baj azonban a fantáziátlan zenei felhozatal, mely meg sem közelíti a filmekben hallott gyönyörű dalokat. Érdekes, hogy bár a játék indítását követően felvillan a New Line Cinema filmstúdió logója (tehát elvileg egy hivatalos Gyűrűk Ura programról van szó), a játék egyáltalán nem használja a filmek zeneszerzőjének, Howard Shore-nak műveit. A legnagyobb meglepetés, hogy ezt a közepes muzikális csomagot az eddig nem igazán hibázó Inon Zur (Icewind Dale 2, Dragon Age) írta.

A fentiek fényében legszívesebben két értékelést osztanék ki a War in the North esetében, külön értékelve a kooperatív multit és az egyjátékos módot. Egyedül játszva hamar megunható, monoton a játék, viszont ha barátokkal együtt vágunk bele a kalandba, egymást segítve, egymással kommunikálva, akkor sokkal élvezetesebbé válik a játékmenet. Így mindenképpen azt ajánlom, hogy ha lehetőségetek van rá, akkor csak a multival foglalkozzatok, így eltölthettek egy kellemes 8-10 órát a sztorimóddal.

Platformok: PC, Xbox 360, PlayStation 3

Tesztelt platform: PC