A Délkelet-Ázsiában elterjedt közönséges makákók intelligenciáját nem nagyon kell bizonygatni senkinek, aki járt Balin vagy Szingapúrban, ahol a makákók szervezett bűnbandákba verődve fosztogatják a turistákat. A majmok ráadásul sok esetben tudatosan lopkodják el a tárgyakat, amelyeket aztán csak táplálékért cserébe hajlandóak visszaadni. A legújabb vizsgálatok szerint ráadásul az is tudatos, hogy az emberi szemmel értékes darabokra repülnek rá, amelyekért aztán nagyobb „váltságdíjat” remélhetnek.

A kanadai Lethbridge Egyetem és az indonéziai Udayana Egyetem szakértői a szabadban megfigyelt viselkedésen túl laborban is tanulmányozták ezt a fajta alkudozást, amely a jelek szerint specifikus a populációkra jellemző, nagyon elterjedt, generációról generációra továbbadódik, tanult és a csoport által is befolyásolt viselkedés. Ez a fajta viselkedés egyébként valószínűleg az első ismert példa arra, hogy egy szabadon élő, nem emberi állatcsoport kulturálisan fenntartott zsetongazdaságot gyakorol.

Persze nem minden majom műveli ezt az alkudozást hasonló szinten. Az eredmények alapján az idősebb majmok dörzsöltebb tolvajok, és ők azok, akik jobban figyelnek az eltulajdonított tárgy értékére, illetve az ezért cserébe kínált táplálék mennyiségére és minőségére. A viselkedés tanulmányozása érdekében a szakértők 2015–2016 folyamán összesen 273 napon keresztül figyeltek meg 333 szabadon élő közönséges makákót Uluwatu templománál. 15 állatot pedig 2019 decemberében laborkísérletek keretében tanulmányoztak hasonló szempontok szerint.

A kutatók azokat az interakciókat elemezték, amikor egy majom 5 méteres közelségen belülre került egy emberhez képest. Az emberek közül az minősült célpontnak a vizsgálat keretein belül, aki legalább egy olyan nem ehető tárgyat tartott magánál vagy viselt, amelyet annak ellopása esetén jó eséllyel megpróbált visszaszerezni.

Az ilyen „zsetonokat” hat csoportra osztották a kutatók: üres tárolók (telefontokok, fényképezőgép táskája), kiegészítők (hajtűk, kulcskarikák), fejfedők (kendők, sapkák, kalapok), cipők (papucsok, szandálok), szemüvegek (szemüvegek és napszemüvegek), illetve elektronikus eszközök és tárcák (telefonok, fényképezőgépek, pénztárcák). Ezeket a csoportokat aztán alacsony, közepes és magas értékű kategóriákba is besorolták annak függvényében, hogy a célba vett emberek milyen gyakran próbáltak meg alkudozni a majmokkal az adott tárgytípus ellopása után.

Az alacsony értékű zsetonokat (üres tárolók, kiegészítők) például az emberek szinte sosem próbálták meg visszaszerezni. A közepes értékűek esetében gyakori volt az alkudozás, a magas értékű tárgyaknál (szemüvegek, elektronikus eszközök és tárcák) pedig csaknem mindig megpróbálták a tulajok „visszavásárolni” az ellopott objektumot.

Ami a majmokat illeti, az idősebb példányok ügyesebbek voltak a rejtett tárgyak ellopásában, és jobb alkukat is kötöttek a tárgyak kiváltása során. A fiatal állatok általában nem törődtek azzal, hogy az emberek számára mennyire értékes a tárgy, amit elloptak, a majdnem felnőtt és felnőtt egyedek viszont kifejezetten a magasabb értékű tárgyakra hajtottak. Amikor az alkudozásra került a sor, a magas értékű tárgyaknál minden majom kivárta, amíg a meglopott tulaj az első ajánlatnál több táplálékot ajánlott számukra. A felnőtt állatoknál azonban ezen felül a minőség is döntő volt: ők akár egymás után többször is elutasították a váltságul felajánlott falatokat, míg végre ízlésüknek megfelelő ajánlat érkezett.