Bár nyugaton kezd visszaszorulni a dolog, régebben teljesen általános volt, hogy a nagyobb filmekhez készült egy-egy alacsony költségvetésű kísérőjáték, ami a kiadónak kb. biztos profitot jelentett, mert olcsó volt és a cím miatt akármilyenre is sikerült, eladtak belőle annyit, hogy megérje előállítani. A japánoknál ez még mindig divat, igazából egy-egy híresebb animesorozat mellé kötelező körítés a dráma CD, bábúk, rajongói események, stb. és sok esetben a játék is. A kis büdzsé az esetek nagy részében itt is garantált (még az olyan, ismertebb címek esetében is, mint a Sword Art Online), de azért lehet találni kincseket is a tucatgyártott játékok között. Persze nem 90%-os, kihagyhatatlan címekről van szó ilyenkor sem, de van, amikor például érződik a fejlesztők szeretete a téma iránt, és ha másoknak nem is, a sorozat rajongóinak biztos maradandó élményt alkotnak.

A legtöbb ilyen játék egyébként az adott sorozatot nem ismerőknek ritkán értelmezhető önmagában, mert vagy épít az abban mutatott sztorira, vagy (mint a Seven Deadly Sins esetében) olyan zagyván tálalja azt, hogy igazából szinte követhetetlen. A Little Witch Academia az előbbi kategóriába tartozik. Van benne pár fél perces összefoglaló videó a karakterekről, de aki nem ismeri őket, az ezek alapján a zanzásított sztorik alapján sem lesz sokkal előrébb, és valószínűleg öt perc alatt feladja a játékot, mert nem lesz elég érdekes neki (és igazából nem is olyan jó, hogy bárkinek ajánljam, aki még nem hallotta ezt a címet ez előtt).

Az alapsztori, ami egy elég lassú, tutorialokkal teletűzdelt bevezető után körvonalazódik, annyi, hogy Akko (a főszereplő) és barátai megtalálják a legendás Horologiumot, ami sajnos sérült, így beragadnak ugyanabba a napba, amíg nem jönnek rá, hogyan javítsák meg. A felütés tehát olyan, amit sokan ismerhetnek az Időtlen időkig (Groundhog Day) című klasszikusból. Mi (és a csapatunk) emlékszünk arra, hogy mit csináltunk „előző nap”, és az ott tanult információkkal felvértezve haladhatunk a sztoriban. Például megtudjuk, hogy egy számunkra szükséges kulcsot valaki megtalált reggel az egyik folyosón, így másnap kezdhetünk azzal, hogy odarohanunk, hátha nekünk lesz szerencsénk és előbb bukkanunk rá.

Alapvetően a játékmenet két részből áll. Az egyik egy futkározós, beszélgetős, amiben felfedezhetjük az akadémiát, a másik pedig egy oldalnézetes beat ’em up. Előbbiben feltűnik szinte minden fontosabb karakter, és ebben kell kinyitnunk a különböző pályákat a Horologiumban, amiket aztán végigverhetünk. Bár sok a felesleges NPC, azért érdemes mindenkivel beszélgetni (vagy hallgatódzni egy kicsit), mert így értékes információkat szerezhetünk, és van 77 esemény (mellékküldetés) is, amikkel feloldhatunk varázslatokat vagy kulcsokat szerezhetünk. Ezek között komplexebbek is találhatóak, de a nagy részük csak arról szól, hogy rohangáljunk A-ból B-be a megfelelő időben (amikor ott van a karakter akit keresünk), és/vagy jöjjünk rá, hogy melyik varázslatot kell használni. Simán előfordulhat, hogy elindítunk egy olyan eseményt, amit nem tudunk megoldani, mert még nem tudjuk a megfelelő varázslatot, de sebaj, majd „pár nap” múlva már menni fog, szerencsére a játék jegyzetel helyettünk.

Bár a rajzok a Trigger stúdiótól vannak, sajnos a költségek alacsonyan tartása miatt nincs túl sok animáció, így a karakterek kicsit darabosak tudnak lenni a beszélgetések alatt. Viszont vannak új anime betétek, és a kinézet így szépen passzol a sorozathoz, nincs az az érzésünk, hogy csak gagyi utánzat az egész, mint a rosszabb kísérő játékoknál. A térkép azonban némi megszokást igényel, és a gyorsutazás feloldásához is viszonylag sokat kell várni, a szobaváltásonkénti töltés pedig kicsit érthetetlen. Mégis egyértelműen az akadémia felfedezése az érdekesebb része a játéknak, mert sutasága ellenére visszahoz valamennyit a széria hangulatából, és nem csak a legnagyobb/legismertebb karakterekre koncentrál. Kis képzelőerővel olyan az egész, mintha a sorozat egyik részét néznénk.

A kazamatákon belül azonban duplán megcsaphat minket az olcsóság érzés. Egyszerű, mégis nehezen átlátható, van, hogy azt is nehéz megtippelni, hogy az adott pozícióból eltaláljuk-e az ellenfelünket vagy nem. Az irányítás is nagyon fapados, szóval nem éppen egy Dragon’s Crownról beszélhetünk, az már az első pillanatban kiderül. A kötelező elemek persze megvannak, tehát ahogy fejlődünk és lépjük a szinteket egyre durvább varázslatokat süthetünk el, és visszatérhetünk régebbi pályákra is, hogy az új tudás birtokában titkos helyeket fedezzünk fel, valamint felszerelést is innen szerezhetünk, de… az a helyzet, hogy az egész egy kicsit bénácska. Még jó, hogy a megfelelően felszerelt csapattársak -bár az olyan dolgokban, mint a csapdák kikerülése, hihetetlen idióták tudnak lenni -, a szörnyek írtásánál igazi terminátorok, szóval sokszor elvégzik helyettünk a piszkos munkát, így mi élvezhetjük egy kicsit a rajzokat, mert vannak ötletesen kinéző ellenfelek, amik szépen illeszkednek a Little Witch Academia világába.

Sajnos a nehézség a rossz tervezés miatt változó, vannak end bossok, amik nevetségesen egyszerűek, vannak pedig, amik… talán nem is a nehéz a legjobb szó rájuk, hanem, hogy kicsit frusztrálóak, és csak időgyilkosok. Az átlag ellenfeleket pedig simán elintézik a csapattársaink. Hat karakterből válogathatunk, de játékmenet szempontjából pár óra után teljesen mindegy kivel megyünk, kb. ugyanazt tudják majd, az alapvető különbségek alig fognak már számítani közöttük.

Audio fronton a zenék ismerősek lehetnek a sorozatból, szinkronból pedig ezúttal csak japán van, ami engem speciel normál esetben nem szokott zavazni, de a feliratok apróságát szoknom kellett (persze lehet csak én vagyok vaksi), ezért most ha lehetett volna, valószínűleg váltok, mert a sorozatnál jó volt az angol változat is. Feliratból egyébként csak angol van, úgyhogy aki más nyelvet preferál, az így járt.

Összefoglalva az eddigieket, úgy gondolom, hogy a Chamber of Time csak a sorozat nagy rajongóinak ajánlható, és nekik se teljes áron, mert nagyon átjön, hogy egy kis büdzséből készített, fapados játék. Megvannak viszont a jó pillanatai, és a kezdeti nehézségek után teljesen szerethető is, és jót tesz neki, hogy a sorozatot rajzoló Trigger is beszállt a készítésébe, de azért nem nehéz ennél jobb játékot találni. A többieknek pedig azt tudom mondani, hogy inkább nézzék meg a sorozatot, mert azt jó szívvel tudom ajánlani bárkinek.