A könyvtárakkal kapcsolatban sokaknak még mindig a szigorú csend és végtelen polcsorok jutnak eszébe, pedig a könyvtári rend mögött meglepően összetett logika húzódik. A Dewey-féle tizedes osztályozás például 1876 óta igyekszik számsorokba rendezni az emberi tudást, a Kongresszusi Könyvtár rendszere (LCC) pedig betűk és számok kombinációjával teszi megtalálhatóvá a műveket.

Az előbbi az álalános könyvtárak esetében bevált és jól működő rendszer, az utóbbit pedig elsősorban tudományos és egyetemi könyvtárak használják, ahol gyakran hatalmas gyűjtemények szakterületek szerinti pontos elrendezésére van szükség. Könyvtörténelmi érdekesség, hogy a középkori könyvtárakban a drága kéziratokat sokszor lánccal rögzítették az olvasópultokhoz, a könyvgerinceken feltüntetett címek pedig viszonylag későn, a 17. század végefelé váltak általánossá. A könyvborítók és gerincek viszont nagyon is jól jönnek majd, mert a Librarian: Tidy Up the Arcane Library! főként ezek alapján kér meg minket, hogy rakjunk rendet az őskáoszban.

A feladat elsőre pofonegyszerűnek hangzik, hiszen egyetlen dolgunk lesz, egy mágikus könyvtárban szétszóródott könyveket kell visszatenni a megfelelő polcra a megfelelő helyre. A lépték viszont elég hamar szembesít a feladat nagyságával, vagyis, hogy itt nem ötperces rendrakásról lesz szó, hiszen a játék 3072 könyv elpakolását kéri tőlünk. A polcsorok teljesítésével különféle képességek nyílnak meg, amelyek hatékonyabbá teszik a munkát, így a könyvtárosi rutin lassan optimalizációs feladvánnyá alakul, de nem adják könnyen a haladást sem, ugyanis az előbb emlegetett őskáoszt szó szerint is vehetjük. 

A collectathon játékstílus bevallom eddig ismeretlen volt előttem, de találó elnevezésnek tartom, ugyanis bizonyos értelemben tényleg maratoni távfutóként fogunk kezünkben tartott könyvpakkokkal rohangálni a különféle polcok között. A könyvkupacok, szőnyegek és halmok pedig kezdetben – hiszen tényleg 3000+ könyvről van itt szó – sokkal inkább feltartanak és összezavarnak minket és időbe telik, mire némi rendszert viszünk ebbe a herkulesi feladatba.

Történet szempontjából nem kapunk jóformán semmit, csak egy levelet a varázsiskola igazgatójától, Merlintől, miszerint a mi felelősségünk a könyvtár, oldjuk meg, kerül, amibe kerül, és ha ügyesek vagyunk pizza lesz a jutalmunk. Bugyuta és lehangolóan sekélyes a bevezető, de mivel nagyjából fél percet vesz el az életünkből, ezért túlélhető és egyszersmind felkészíthet az órákon át tartó pakolászásra is.

De hogyan lesz rend egy olyan könyvtárban, ahol egy forgószél söpört (valószínűleg) végig? A rendrakás a játékokban egészen más érzetet ad, mint a való életben, mert hát otthon a pakolás gyakran muszájból elvégzett kötelesség, a digitális térben viszont tiszta, mérhető, jutalmazott folyamat. És a lelkünk mélyén szeretjük a rendet és a tiszta kereteket, gondoljunk csak bele, milyen szívesen takarítunk vagy pakolászunk, amikor valami még rosszabb(-nak tűnő), határidős munka, vizsga vagy hasonló vár ránk.

Gyakran a belső rendetlenséget, rumlit is külső takarítással kezeljük, vagy megnő az igényünk a rend előállítására, ha belül épp összegubancolódtak a dolgok. És az sem lebecsülendő dolog, hogy például takarítás közben, hajlamosak vagyunk a mozgással és a feladatra fókuszálással lefoglalni a testünk és agyunk tudatos részét, a háttérben pedig mintha jobban működnének a kreatív vagy problémamegoldó feladatok, mintegy a semmiből „kidobva” az ötletet vagy a megoldást.

A játékmenet lelke ezzel együtt a megfigyelés és az emlékezet lesz. A könyveket borító, cím, szín, sorozatjelzés vagy egyéb apró vizuális információ alapján kell beazonosítani, majd a megfelelő polcra tenni a kezdeti elveszettséget pedig lassan az ismerősség érzése váltja fel. Pár óra alatt eljutottam oda, hogy a gyógyító, a szent, az illúzió és a lopakodáshoz kapcsolódó mágiák könyvespolcát már fejből tudtam, és mivel ezek egymáshoz közel helyezkedtek el, hamarosan az alkímia szekció és a különféle varázslat-lista könyvek is elkezdtek a helyükre kerülni.

A könyvtár azon részében már elég jól kiismertem magam, gyakran mentem úgy köröket, hogy csak az odaillő könyveket gyűjtöttem össze. Viszont közel 300 könyv elpakolása után sem tűnt úgy, hogy csökkent volna a mennyiség, ami érthető, hiszen 10%-os elpakolásnál tartottam csupán, de jól esett, hogy van mibe kapaszkodni, van egy „sziget” ahol jól kiismerem magam és arra következtettem, hogy ez fog segíteni a későbbiekben is, ahogy újabb és újabb szigeteket rakok össze a fejemben.

Kezdetben furcsának tűnhet, hogy miért akarna valaki ilyen játékkal játszani, de be tud szippantani az a kutató, kereső munka, aminek a gyümölcsei a lassan feltelő könyvespolcok és a rend érzete.

Biztos, hogy elég szűk rétegre lőttek a fejlesztők – akik között nagyon gyanús, hogy valaki csak könyvborítókat akart készíteni – mert egyszerre kell gyűjtögető rajongónak és fantasy kedvelőnek lenni, ugyanis a könyvek tényleg egy varázslóiskola mindennapjait tükrözik, legyen szó filozófiáról, mágiatípusokról, alkímiáról,szörny vagy gazdaságtanról. Sőt, a harcosok, íjászok és még ki tudja milyen szakmák (oké, tudom, kasztok) képviselőinek is van külön könyvespolca, ahogy a mágia teoretikusoknak, mágia-jogászoknak, a sárkánytudósoknak és a pszichológiai ihletésű műveknek is.

Összességében biztos, hogy megtalálta a közönségét a játék, mert hasonlóan pozitív fogadtatásra talált, mint a PowerWash Simulator vagy az Unpacking. Arról pedig külön cikket lehetne írni, hogy mégis miféle örömet találnak az emberek egy ilyen játékban -mint ahogy sokaknak az is rejtély, hogy miért készülnek idlerek.

A lényeg viszont, hogy jól szórakozzunk, kikapcsolódhassunk vagy pár órányi menekülőutat találjunk a valóságtól távol, ahol a bonyolult, időnként elég sokat követelő világ terheit egy kis időre letehetjük – a helyére pedig egy halom könyvet veszünk fel és a könyvespolcok között szétnézve már tudjuk is milyen irányba induljunk.