A sebek általában annál gyorsabban gyógyulnak, minél precízebben sikerül összeilleszteni a széleket. A hagyományos módszerek, például a sebek varrása során viszont előfordulhat, hogy az öltések közötti szakaszok nem fekszenek fel egymás mellé, így a réseken kórokozók juthatnak a sebbe, ami megnehezíti a gyógyulást. Arról nem is beszélve, hogy a precíz sebvarrás sok időt vesz igénybe, ami szintén növeli a fertőzések kockázatát.

Erre a problémára ötlöttek ki egy lehetséges, Star Trek-ihlettemegoldást az Arizonai Állami Egyetem kutatói, akik állati szöveteken már tesztelték is fejlesztésüket. A kutatók arany nanorudakat ültetettek be egy selyemfehérje-hálózatba, amelyet selyemhernyók gubóiból hoztak létre tisztítással. A mátrixot alkotót fibroin fehérjék képesek összekapcsolódni a bőr szerkezeti integritását biztosító kollagénnel.

Ezen a ponton lép be a képbe a lézer: a selyemfehérjék ugyanis hőre aktiválódnak, ami úgy képződik, hogy az arany nanorudakat megfelelő hullámhosszú fénnyel világítják meg. Ennek nyomán a selyemfehérjék a bőr kollagénjéhez kapcsolódnak, molekuláris szinten tapasztva be a sebet. Az aktiváláshoz szükséges lézerfény 800 nanométer hullámhosszú, ami elég az arany felhevítéséhez, de a bőrt nem károsítja.

A kutatók kétféle „ragasztót” hoztak létre a módszerrel: az egyiket nedves környezetbe szánják, így ez vízben nem oldódik, míg a másikat szárazba, így ez vízoldékony. Az elsővel a kísérletek során sertésbeleken ejtett vágásokat ragasztottak össze, majd színes folyadékkal töltötték fel a beleket, hogy kiderüljön, mennyire tartanak az újfajta „varratok”. A vizsgálatok alapján a molekuláris ragasztó hétszer jobban zárja be a sebeket, mint a hagyományos varratok vagy sebészeti ragasztók. Sőt: a lézerrel aktivált fejlesztéssel a belek gyakorlatilag rögtön a beavatkozás után ugyanolyan jól tartották meg a folyadékot, mint sértetlen állapotukban.

A vízoldékony ragasztót egérbőrön tesztelték a fejlesztők. Az anyagot krémként kenték a bőrön ejtett vágásra, amit aztán négy percen keresztül világítottak meg lézerrel. Az így kezelt sebeken a bőr már két nap elteltével sokkal erősebb volt, mint a hagyományos módszerekkel kezelt sebekre jellemző.

Mivel a kezelés során használt infravöröshöz közeli hullámhossz mélyen behatol a lágy szövetekbe, a fejlesztők azt remélik, hogy a technológia mélyebben fekvő erek és idegek sérüléseinek ellátására is alkalmas lesz, jelentősen leegyszerűsítve és felgyorsítva ezek kezelését.

A kutatócsoport szerint, ha a módszer embereken is alkalmazhatónak bizonyul, az alapanyag előállítását is meg lehet majd úgy oldani, hogy az ne legyen túlságosan drága. A szakértők jelenleg élő patkányokon tesztelik a fejlesztést, és ha ezen kísérletek során minden rendben megy, továbblépnek az élő sertéseken való kísérletekre, majd az emberi kipróbálásra is.