1. oldal

A Mars nem nevezhető éppen barátságos helynek: rettentő hideg, szeles, sivár és bár többnyire nyugodt, a fel-feltámadó homokviharok nem jelentenek jót sem az idelátogató gépeknek, sem pedig a jövő esetleges emberi űrhajósainak. A vörös bolygó általában híresen rosszul bánik vendégeivel, és akadályt akadályra halmoz, hogy minél jobban keresztbe tegyen az emberiség által útjukra bocsátott űrszondáknak. Immáron 47 éve folyik ez az egyenlőtlen küzdelem, és legtöbbször a Mars nyer.

 

Hogy továbbvigyük a sportmetaforát, a Marsra irányuló expedíciók kezdetei óta a vörös bolygó jelentősen lekörözte az emberiséget: a bolygóra küldött tizenhét landolóegységből mindössze hét érte el a felszínt, de többségükben ezek sem úszták meg sértetlenül. A Curiosity jövő hétfői landolása lesz a 18. kísérlet, amely egyben a legbonyolultabb leszállási procedúrát is jelenti. Korábban már beszámoltunk a hét perc terrorról, ahogy a mérnökök a landolás folyamatát emlegetik.

 

„Őrültségnek tűnik? Igazából nem annyira az, és ha egyszer felfogja az ember, már nem is tűnik olyan elborultnak a terv. Hogy kockázatos-e? A Marsra leszállni mindig is rizikós vállalkozás volt” ‒ mondja Doug McCuistion, a Mars Exploration Program igazgatója. A Mars általában mindent bevet a leszálló járművek ellen, folytatja, porviharok, légköri sűrűsödések, nagy szelek, bármi jöhet.

Egy másik bolygón, vagy egyáltalán bármilyen más égitesten landolni mindenképpen nagyon nehéz feladat. Különösen igaz ez akkor, ha a cél nagyon távoli, és rendkívül barátságtalan. Ennek igazságához a Mars esetében elég, ha egy pillantást vetünk a korábbi kísérletekre.

 

Az emberiség első leszállási kísérlete a vörös bolygón rögtön kudarcba fulladt, amikor a szovjet Marsz–2 szonda 1971. november 27-én szabadjára engedte leszállóegységét. A jármű sajnos nem a megfelelő szögben érte el a légkört, így már a leszállást vezérlő rendszer sem tudott javítani a helyzeten, így az egység a felszínbe csapódott. Mindenesetre ez volt az első ember készítette szerkezet, amely elérte a Mars felszínét, még ha nem is egy darabban tette ezt.

 

A Marsz–3 pár nappal a katasztrófa után, december másodikán érkezett a bolygó közelébe. A leszállás ezúttal levegőfékezést és fékezőrakétát is használva sikeres volt, azonban a felszíni egység mindössze húsz másodpercig volt képes adatokat sugározni, azt követően pedig örökre elhallgatott. Ezt egy sor újabb szovjet szonda követte, melyek vagy lezuhantak, vagy teljesen elhibázták a bolygót. 

 

Végül elérkezett az Egyesült Államok ideje, ami a Mars-kutatást illeti: megkezdték küldetéseiket a Viking-program űrszondái. A Viking‒1 és Viking‒2 ikerszondák leszállóegységei 1976 júniusában ejtőernyők és fékezőrakéták kombinált alkalmazásával biztonságosan elérték a felszínt. Feladatuk az időjárás tanulmányozása volt, panorámafotókat készítettek a tájról, valamint mikrobák nyomai után kutattak. Az ezzel kapcsolatos eredmények a mai napig vita tárgyát képezik. De a program kétségkívül sikeres volt: az egységek leszálltak, és elég ideig működőképesek maradtak ahhoz, hogy adatokat tudjanak küldeni.

2. oldal

Hosszú szünet következett: a következő évtized során ugyanis semmi nem szállt le a bolygóra. A szovjetek ugyan 1988 júliusában a Fobosz-program keretében két űrszondát indítottak a Mars Phobos nevű holdja felé, de a vörös bolygó közelében megszakadt velük a kapcsolat.

 

A kilencvenes években inkább a Mars körüli pályára állítás lett az elsődleges cél, az újabb sikeres leszállásra húsz évet várni kellett a Viking szondák után. De van, amire érdemes várni: a Mars Pathfinder a Mars-kutatás egyik legsikeresebb űrszondája lett. A szondát 1996. december 4-én indították Cape Canaveralből, és fedélzetén ott pihent a Sojourner nevű aprócska marsjáró is. A gázzal töltött ballonokba csomagolt szonda épségben túlélte a landolást, így a marsautó végül legördülhetett a talajra, megkezdhette a kiválasztott kövek részletes vizsgálatát.

 

A következő leszállóegység a Mars Polar Lander lett volna, amely a Mars Surveyor '98 program második űrszondája volt és 1999. december 3-án érkezett meg a Marsra, az ereszkedés megkezdését követően azonban megszakadt a kapcsolata a Földdel.

 

Minden idők legemlékezetesebb Marssal kapcsolatos kudarca azonban kétségkívül a Mars Climate Orbiter esete: a marsi klíma tanulmányozására felküldött 125 millió dolláros szonda ahelyett, hogy 150 kilométerre közelítette volna meg a bolygó felszínét, mindössze 60 kilométernyi távolságot tartott, és elégett a légkörben. A fiaskót az okozta, hogy a NASA két fejlesztőcsoportja különböző mértékegységeket használt, és egy esetben elfelejtettek átváltani a metrikus és az angolszász rendszer között. 

2003 egyszerre volt a siker és a kudarc éve. Az európai Beagle 2 ugyan sosem volt képes kommunikálni a földi irányítókkal, sikeresen leszálltak viszont, és megkezdték felszíni küldetésüket a NASA Spirit és Opportunity névre keresztelt marsjárói. A leszállás a Pathfinder esetében már bevált módszerrel zajlott: előbb egy fékezőernyő, majd fékezőrakéták lassították a szondákat. Az utolsó, szabadeséses szakaszban az időközben felfúvódott légzsákok óvták meg a szerkezet épségét, és a „csomag” a felszínre érés után hosszasan pattogott, mielőtt megállapodott volna. Mindkét marsjáró messze túlszárnyalta az elvárásokat, és bár a Spirit végül megadta magát a marsi homoknak, az Opportunity még mindig mozog, és szorgalmasan gyűjti az adatokat.

 

A Phoenix jelenti a NASA legutóbbi sikeres küldetését a vörös bolygóra. A 2008-ban érkező szonda mintákat gyűjtött a marsi vízjégből és képeket készített a fagyos tájról, míg végül öt hónap után végleg elhallgatott, mivel nem bírta tovább a mostoha körülményeket.

 

Hétfőn, közép-európai idő szerint reggel 7:31-kor landol a tervek szerint a NASA legújabb egysége, a Curiosity. Fedélzetén van a legfelszereltebb szerves kémiai laboratórium és a legbonyolultabb geológiai eszközök, amiket eddig egy másik égitestre küldtünk. Küldetése minimum egy marsi évre szól (vagyis két földi évre), és feladata, hogy egyszer és mindenkorra eldöntse, van-e élet a Marson. Ezen túl tanulmányozni fogja a bolygó légkörét és geológiáját, valamint előkészíti a terepet az emberes küldetések számára.

 

Ehhez persze először is épségben el kell érnie a felszínt, túlélve bármilyen akadályt, amellyel a Mars arra a napra előrukkol. Van tehát miért szurkolni. Az eseményeket a NASA Television élőben közvetíti, az esetleges halasztásokról pedig a küldetés honlapján lehet értesülni.