Anna Meredith, az Edinburghi Egyetem kutatója 2006-ban találkozott először a furcsa betegséggel: egy olyan mókustetemet talált, amelynek fülei, orra, pofája és szemhéjai is kopaszok és duzzadtak voltak. A következő hat évben újabb hat hasonló tetem jutott el a szakértőhöz. Amikor Meredith és kollégái elemezték az elhullott mókusok maradványait, legnagyobb meglepetésükre kiderült, hogy azok leprában pusztultak el.
Ez pedig két okból is rendkívül váratlan fejlemény volt. Egyrészt az Egyesült Királyság területén utoljára több mint egy évszázada fordult elő leprás megbetegedés. (A Hansen-betegségnek is nevezett kórt világszerte még nem sikerült felszámolni. Jelenleg is 385 ezer embert érint a Földön, köztük néhány százat az Egyesült Államokban.) Másrészt eddig mindenki azt hitte, hogy a mókusok nem kaphatják el a kórt.
A lepra kórokozója a legtöbb esetben a Mycobacterium leprae nevű baktérium, amely a bőrt és a perifériás idegeket támadja meg. A csimpánzok és néhány más majomfaj ritka esetekben képes elkapni az embertől a betegséget, de a szakértők mostanáig úgy hitték, hogy az tartósan csak két fajban maradhat fent: az emberek és az Egyesült Államok déli részén élő kilencöves tatuk körében. Ez utóbbi állatok egyébként néhány száz évvel ezelőtt szintén az embertől, az Újvilágba megérkező európai telepesektől kapták el a leprát.
Meredith felfedezését követően egyre több leprás mókusról érkezett jelentés. A kutatócsoportnak sokan küldtek képeket a kertekben vagy erdőkben talált mókustetemekről, amelyek szintén a betegség jegyeit hordozták. A legtöbb bejelentés Skóciából érkezett, de a Brownsea-szigeten, Anglia déli partjainál, több száz kilométerre Edinburghtól is azonosítottak gyanús eseteket.
Stewart Cole, a zürichi ETH kutatója és Meredith végül összesen 110 vörös mókus tetemét vizsgálta meg, és úgy találták, hogy közel harmaduk hordozta a lepra kórokozóját, bár nem mindegyikük mutatta a betegség tüneteit. A Skóciában, Írországban és a Wight-szigeten elhullott állatok ráadásul a Mycobacterium lepromatosis nevű, ritkább leprakórokozót hordozták, amelyet az emberben csak 2008-ban azonosítottak.
A Brownsea-szigeten talált tetemekben ugyanakkor M. leprae baktériumokat találtak. A mikrobiális genomok összehasonlítása során az is kiderült, hogy ez utóbbi kórokozók szinte tökéletes egyezést mutatnak a Winchester közelében előkerült, 730 éve eltemetett emberi maradványokban talált leprabaktériumokkal. Ennek alapján az tűnik a legvalószínűbb magyarázatnak, hogy a betegség több száz éve átkerült az emberről a mókusokra, és a Brownsea-szigeten élő populációban máig megőrződött. (A M. lepromatosis esetében a vizsgálatok két mexikói baktériumtörzzsel mutattak ki rokonságot, így itt az eredet kérdése egyelőre nem tisztázott.)
Elképzelhető, hogy az ember újra elkapja a mókusoktól a betegséget? A tatuk esetében erre többször is volt példa az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban azonban utoljára 1901-ben azonosítottak leprás esetet, így erre kicsinek tűnik az esély. Nem zárható ki persze teljesen a lehetőség, de Meredith és társai pillanatnyilag sokkal jobban aggódnak amiatt, hogy mi lesz a mókusokkal.
A vörös mókusok a veszélyeztetett kategóriába tartoznak a Brit-szigeteken. Egykor rendkívül elterjedtek voltak, de az Amerikából behozott szürke mókusok lassan kiszorítják őket. Mostanra 2,5 millió szürke mókus és 140 ezer vörös mókus él a szigeteken, az utóbbiak többsége Skócia területén. Bár a leprával fertőzött állatok több évig elélhetnek a betegséggel, azt egyelőre senki sem tudja, hogy ezalatt milyen hatással van rájuk a kór. Elképzelhető, hogy végül azért pusztulnak el, mert nem képes megfelelően táplálkozni, de az is lehetséges, hogy sebezhetővé válnak a fertőzésekkel szemben, és más mikrobák végeznek velük.
(Az elterjedt hiedelmekkel ellentétben a leprás betegeknek nem „esnek le” maguktól egyes testrészeik. Ehelyett arról van szó, hogy az elhaló idegek miatt a páciensek gyakran nem veszik észre, ha végtagjaik megsérülnek vagy megfertőződnek, így végül gyakran csak amputációval lehet megelőzni a még nagyobb bajokat.)
Az is nagy kérdés, hogyan fertőződtek meg a mókusok, amelyek mind az embertől, mind a kilencöves tatuktól elég távol állnak, ami az evolúciós rokonságot illeti. Miért éppen ez a három, nagyon eltérő faj képes hordozni a lepra kórokozóját? És hogyhogy nem lesznek betegek a vörös mókusokkal szoros rokonságban álló szürke mókusok? Ezekre a kérdésekre egyelőre senki sem tudja a választ.
A szakértők szerint a mostani felfedezés fényében az is lehetséges, hogy más fajok is hordozzák a leprát, csak eddig nem találták meg őket. És az sem zárható ki, hogy a lepra valahol a környezetben, a vízben vagy a talajban rejtőzik, és onnan fertőzi meg a mókusokat. Ez kétségkívül megmagyarázná az északi populációk körében terjedő baktérium eredetét, amire egyelőre semmiféle kézzel fogható teóriájuk nincs a kutatóknak.
